Babarczy Eszter: A mérgezett nő (részlet)

Posted on 2021. január 29. péntek Szerző:

0


Nagymama

A gyerek a konyhaajtóban áll és nézi a nagymamát, a nagymama visszanéz, rezzenéstelen tekintettel. A gyerek nem állná meg pislogás nélkül; a farkasszemben veszteni szokott. Ebbe a dermedésbe viszont egy pislantás sem fér bele. A piros alma a nagymama kezében nem mozdul. A konyhaasztal egyik éles sarka pont a gyerek felé mutat, a másik pedig éppen csak elvétené őt, ha megindulna, ami nem tűnik valószínűtlennek. Valószínűnek sem, de ezek után mit lehet tudni.

A nagymama néz, rendületlenül. Házi ruha van rajta, de a haja tökéletes, ami nem meglepő, mert mindig tökéletes. Ezért elegáns, ami szintén nem meglepő, mert mindig elegáns. A nagymama gyönyörűszép, de egyáltalán nem kedves. Sosem kedves, de most különlegesen nem az. Hallgat, ami szokása, de most különlegesen elégedetten, mint aki egyszer s mindenkorra megmondta. A gyerek nem érti, hogy mit mondott meg, ezért vár még, akkor is várna, ha egyébként meg merne mozdulni. Egyensúlyoz a sötét, hűvös folyosó és a konyha határán. A nagymama talán megmondja, hogy ő miért nem a nagymama és anya fajtája, és miért baj, hogy az a neve, ami a neve, és miért baj, hogy az apja lánya. Kinek a lánya volna?

Valamiért haragszik a nagymama, mert amikor azt mondta, hogy „nehéz ember vagy, és az is leszel”, és aztán azt, hogy „nem a mi fajtánk”, hozzátette, hogy gyilkos fajta, vagy valamilyen fajta, nem lehetett egészen érteni.

A gyerek nem tudja, hogy mi az a gyilkos fajta, kivéve, hogy van egy könyv az őserdei állatokról, abban vannak halálos mérgű kígyófajták meg békák, olyan béka is, aminek a mérgét rákenik a nyilak hegyére az indiánok. Talán olyasmi. Viszont a halálos mérgű fajtákat nem szereti nézegetni, mert róluk álmodik, nagyon fél, és sikít is, amitől néha leesik az ágyról, vagy a csengős bögrét leveri, a rózsaszín maci pedig megijed.

Azt gondolja a gyerek, hogy a Lili babának lenyírta a haját teljesen, de az nem él igazából, és attól nem is hal meg, ha lenyírják a haját, a béka pedig kiugrott az üvegből, és bemászott az ágy alá, és ott meghalt, teljesen lapos lett, viszont akkor például a gyerek nagyon sírt. A gyilkos fajták sírnak?

A nagymama néz és hallgat, úgy néz, hogy a gyerek tudja, most gondolnia kéne valamit, de nem tudja, mit kéne gondolnia. Nem meri megkérdezni. Meg lehet kérdezni, mire kéne most gondolnia? Vagy nem gondolni, hanem szégyellni kéne magát? Mint mikor eltépte a nagy mitológia borítóját?

Úgy érzi, hogy hirtelen a magasba emelkedik. És a magasból látja a nagymama ezüst haját, a két tökéletes hullámot a hajában, a fehér bőrt alatta, egyáltalán nem korpás, mert szerencsére a családban senki nem korpás, ezt el szokták mondani fésülés közben, és a piros almát is felülről látja, így nem olyan gusztusos. A nagymama orra nagyon fehér, egyenes és kicsit meghajlik a vége lefelé, le lehetne csúszdázni rajta, de nagy huppanással érne véget. Lebeg, de nem igazán repül, mert nincsen szárnya. A szeme sarkából látja a beépített szekrényt, aminek az ajtaját nagyon nehéz kinyitni, abban van a damaszt meg az ezüst meg a porcelán, amihez nem szabad nyúlni. A damaszt meg az ezüst meg a porcelán így együtt szintén a nagymamához tartozik, a selyempapír is, ami közé behajtogatja a damasztot meg a csipkés terítőket.

Anya nem, anya nem ezüst és porcelán és damaszt vagy selyempapír, nehéz megmondani, mi anya, anya nevetés és kiabálás, hiába kiabálás, mert azt szokta mondani, hogy hiába kiabálok, és a titokban sírás, ami majdnem olyan ijesztő, mint most a nagymama, aki szerint ő valamilyen fajta, és csak áll ott, és néz rá, nem harap bele az almába. Talán anyához van köze a fajtaságnak, gondolja a gyerek, miközben visszatér a testébe, és megint a nagymama száját nézi, egy vékony vonal, amilyet kisgyerekkorában rajzolt szájnak, de nem görbül semerre, nem görbül felfelé, nem görbül lefelé. Nagyon szeretné, ha nagymama azt mondaná, eridj játszani, vagy eridj a szobátokba, vagy legalább letenné az almát a viaszosvászon terítőre, és elfordulna.

A gyerek háta mögött a kisszoba ajtaja csukva van. Nagymama cselédszobának hívja, anya kisszobának vagy apád szobájának, így nehéz tudni, mi tulajdonképpen. Van benne egy ágy meg egy asztal és egy szék, meg egy lámpa. Nem világos, hogy most miért anya fekszik abban az ágyban, amikor anya velük szokott aludni a gyerekszobában. Talán azért kell ott aludnia, mert a nyakából kiállt egy cső, és arra vigyázni kell. Mert például a pamlag, amin a gyerekszobában alszik, nagyon jó rugós, és lehet rajta ugrálni vagy cirkuszost játszani. Lehet, hogy ha ilyen ugrálós pamlagra fekszik anya, akkor kijön a nyakából a cső, és akkor valami baj lesz.

Azt mondták, az orvosok rakták a nyakába a csövet, hogy jobban tudjon lélegezni. Ha kivennék a csövet, akkor talán nem tudna lélegezni, és aki nem tud lélegezni, az nagyon rosszul lesz. Apa szerint két percig ki lehet bírni levegő nélkül, például a víz alatt, de ő nem bírná ki két percig sem. A kádban kipróbálta már, de csak harmincig tud elszámolni a víz alatt, hatvanig nem. Vagy pláne százhúszig. Tehát most vigyázni kell anyára, és ezért fekszik a kisszobában, és nem az ugrálós pamlagon. Furcsa volt, amikor bement hozzá, mert olyan volt, mint amikor egy idegen néninek be kell mutatkozni, a kezét kellett megfogni, és megkérdezni, hogy hogy van. Anya pedig mosolygott, és azt mondta, hogy jól van, köszöni, de teljesen rekedt volt a hangja, nem hasonlított a rendes hangjára.

Ez nem ma volt, hanem tegnap, és nagymama nem volt ott a szobában, csak apa. Talán nagymama úgy gondolja, hogy miatta nem tud jól lélegezni anya, és ezért mondta, hogy valamilyen fajta, amin valamilyen rossz fajtát értett. Gyilkos fajta, lehet, hogy ezt mondta, de valahogy nehéz elhinni. A gyerek tudja, hogy ezt nem fogja elmondani anyának, mert neki most a csövére kell vigyázni, és apának sem, mert valahogy apával is kapcsolatos a fajtaság, mert az a baj, hogy az apja lánya, és apa nem szereti, ha neki azt mondják például, hogy nincs igaza, vagy valami mást, ami még rosszabb. Ő se szereti, ha rosszat mondanak neki, ezért is várja, hogy a nagymama mondjon még valami mást, amit jobban lehet érteni, és esetleg meg lehet sértődni vagy sírni rajta. Amikor anya rosszat mond neki, el szokott vonulni az asztal alá, de ha apa mond neki rosszat, akkor nagyon fél, és megdermed, úgy, mint most, és nem tud elvonulni sehová.

A gyerek próbálja megfejteni, mi lehet az, amiért nagymama azt mondta, hogy fajta. A fajta a legrejtélyesebb, csak arra tud gondolni, hogy olyan fajta, aki nem szereti, ha azt mondják neki, hogy nincs igaza, vagy nem nyer a játékban, ami tényleg olyan, mint apa meg ő, mert anyát nem érdekli, ha nem nyer a játékban. Nagymama pedig úgy játszik kanasztát, hogy nem mond közben semmit, kivéve, hogy mik a szabályok, és azokat nem lehet megszegni. Anyának azért szívesen elmondaná ezt a fajtát. Most mindenki nagyon ünnepélyesen viselkedik anya körül, mintha vendég volna, és ezért meg a cső miatt, nem meri. És nem is lehet csak úgy bemenni hozzá, csak ha szólnak, hogy most be lehet menni.

A gyerek áll a kisszoba és a konyha között, a pulóvere alját gyűrögeti, és egyre biztosabb benne, hogy valami nagyon rosszat csinált, és igyekszik sorra venni a rosszaságait, miközben a nagymamát nézi, hátha mond még valamit, amiből kiderül, mi volt a rosszaság. Mi a gyilkos. A testvérének nem adta oda a filckészletét, ez egy rosszaság, amiért megszidták, hogy önző, és nem szereti a testvérét, és tényleg nem szerette a testvérét, kivéve, amikor együtt játszottak cirkuszosat. Aztán még mielőtt anya nyakába került a cső, egyszer el akart menni kirándulni, a gyerek viszont otthon akart maradni, vagyis lusta volt, meg akaratos, és nagyon összevesztek ezen, azt mondta anyának, hogy utállak, mert nem értesz meg, ez például nagyon csúnya dolog volt, és anya hátat is fordított neki, és kiment a szobából.

A gyilkos, az megöl valamit. Vagy valakit. De nem a háborúban. A fiúk szoktak játszani háborúsat, de gyilkosost nem. Hogy öl meg a gyilkos? Gonoszabban, mint a háborúban? A gyerek tudja, hogy volt háború, amikor a nagymamát elvitték, de visszajött, és addig anya az asztal alatt aludt, és eléggé sovány lett. Akkor lövöldöztek az emberek, de nem mindenki volt gonosz, aki lövöldözött. Volt, akinek csak muszáj volt. Vagy aki jót akart. A gyilkos viszont nem akar jót. A gyerek a nagymamára néz esdeklően, és kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, de aztán becsukja. A nagymama nézi. A szeme szürke. Anya szeme is szürke. Az ő szeme barna, lehet, hogy ezért nem az ő lánya? A gyerek nem érti, nem érti, és sírva fakadna, ha merne, de nem mer.

Babarczy Eszter

A nagymama végre hátat fordít neki. Valamerre el kellene indulni, gondolja a gyerek, mert itt állni rossz, és a nagymama sem nézi már, de valami visszatartja. Tesz még egy lépést a konyha kövén, az asztal felé, aztán megint megáll. Szeretné megkérdezni a nagymamát, hogy azért mondta-e azt, amit mondott, mert haragszik rá, de nem meri. Ha haragszik rá, tűnődik a gyerek, az elmúlhat, és akkor talán mégsem komoly a valamilyen fajta, a gyilkos fajta. Akkor az csak olyan, mint mikor anya elmagyarázza, hogy apa valamit haragjában mondott. Most, hogy nagymama nem nézi, végre meg tud mozdulni, egyik lábáról a másikra áll, aztán kifordul a konyhából, és elindul a szobájuk felé.

Semmit nem lehet érteni, csak hogy haragszanak, és nem mondják meg, miért.

Babarczy Eszter: A mérgezett nő
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020