9 év, 7 hónap, 22 nap

Posted on 2020. május 27. szerda Szerző:

0


Az élet sűrűje rovatunk szépirodalmat lát vendégül. Máshol már megjelent írásokat, amelyekről úgy gondoltuk, érdemesek arra, hogy itt olvashassa el, aki még nem találkozott velük és szerzőjükkel.

Gellért András

Gellért András |

Kilenc év, hét hónap és huszonkét nap telt el a koronavírus járvánnyal vívott utolsó nagy csata óta. A COVID 19-et akkor tették hidegre a tudósok és a nemzeti kormányok generálisai. Egy utolsó nagy rohammal legyőzték, majd bepakolták a biztonságos fagyasztóba. A gyilkos vírus móresre tanítása óta pedig az életünk ismét oly mámorosan könnyed és felszabadító, mint egykoron volt az ókori Róma félhomályos, buja szegleteiben, ahol nem léteztek tabuk, a test test hátán, vagy inkább a test a testben jelentette a napi hajtóerőt, meg persze az édes bor, amit víz helyett fogyasztottak a szerelemittas, erősen verejtékező, párolgó bőrű meztelen nők és férfiak.

Ismétlem, nekünk sincs okunk panaszra, csodálatos, nyitott, barátságos, kiszámíthatóan biztonságos életünk van, igazi dolce vita. Ám ahelyett, hogy ezt mindenki önfeledten élvezné, itt járkálnak közöttünk olyan visszataszító alakok, akik pestis korabeli vészmadárként emlékeztetnek a múltra, és naponta hozzák ránk a frászt azokkal az undorító szájmaszkjaikkal.

Tihamér, a földszinti lakó is ilyen. Őszintén szólva nem is emlékszem az arcára, fogalmam sincs hogy néz ki, mert hát tíz év nagy idő. A házban lakókra nem jellemző az előítéletesség, sőt kifejezetten toleránsak, elviselik a cigányokat, zsidókat, négereket, melegeket, persze jobb, ha azért máshol vesznek kérót maguknak, szóval az itt élők szerint visszataszító lehet a Tihamér, letaglózóan bűnronda, és éppen azért visel még mindig maszkot, hogy leplezze a természet kegyetlen művét. Nyilván szar érzés ocsmány arccal élni, de nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint én. Jól nézek ki, nem ez a kérdés, inkább csak az, hogy ilyen férfiasan tökéletes fizimiskával mégis miért utasítottam vissza a leghíresebb divatcégek ajánlatait. Tényleg nem tudom.

Annak azonban nagyon örülök, hogy nekem valóban nincs takargatnivalóm, értendő ez elsősorban az arcomra. Legutóbb tegnap reggel láttam Tihamért. Éppen kimentem az erkélyre és onnan figyeltem, amint aktatáskával a kezében sietően kilépett a ház kapuján. Természetesen akkor is maszkot viselt, és mivel péntek volt, ezért a méregzöld, pókokkal díszített verziót használta. Feltűnt, hogy minden napnak megvan a maszkja, mintha csak Tihamér ezzel is jelezni szeretne valamit. Hétfőn mindig fehér maszkot tesz a szája elé, az átlagos méretnél jóval nagyobbat, nemcsak a száját és az orrát takarja el, hanem a szövet felmegy egészen a szeméig, alig lát ki szinte, szóval kedden sárgát, szerdát okádékbarnát, csütörtökön már fekete, halálfejes maszkot, pénteken a tarantulást viseli, hétvégén pedig a Metallicás következik. De miért? És ki a franc ez a Tihamér?

Mivel nem vagyok egy barátkozós fajta, ezért nem tudom hogyan nyerhetném el a bizalmát, miként kerülhetnék annyira közel Tihamérhoz, hogy elárulja, miért visel még mindig maszkot, mikor minden normális ember már réges-régen kidobta szemétbe. Arra nem is merek gondolni, hogy esetleg Tihamér levegye előttem a maszját. Beérem a titok megfejtésével. Tartozom magamnak ennyivel.

Nem bírok kétségek közt élni. Végül úgy döntöttem, varratok magamnak egy Motörhead vagy Metallica feliratú maszkot, és azt a szám elé húzva mégis megszólítom Tihamért. Az ajtót résnyire nyitva hallgatóztam a lépcsőházban, majd amikor meghallottam a kulcsa zörgését a földszintről, azonnal indultam. A kapuban értem utol.

– Mégis? – kérdezte váratlanul Tihamér.
– Mi, mégis?
– Hát már maga is? Megint?
– Én? Mit?
– Maszkot.
– Milyen maszkot? – annyira váratlanul ért Tihamér kérdéssora, hogy csak hebegni tudtam és elfelejtettem, hogy én is felvettem.
– Ezt a Motörheades maszkot – válaszolta Tihamér. Kellemes hangja volt.
– Ismeri a Motörheadet?
– Persze, hogy ismerem. Én is basszusozom.

Ez igazán meglepett. Nem gondoltam volna, hogy Tihamér egy rockbandában zenél. Azt hittem, könyvelő. Vagy fogtechnikus.

– Holnap lesz koncertünk. Van kedve eljönni? Leadom a nevét a bejáratnál.

Eszelős koncert volt, ki hinné, hogy egy kispesti kocsmában ilyet adnak, de Tihamér Metallica tribute bandája valóban az őrjöngésig fokozta a hangulatot. Mint egy részeg rocker, úgy dobáltam a fejem, és lelkesen léggitároztam a tömegben. De ami igazán megdöbbentett, Tihamér nem viselt maszkot. Fájó kimondani, Tihamér kurva jól néz ki. Jobban, mint én. Olyan, mint Brad Pitt, a Volt egyszer egy Hollywoodban.

Amikor a koncert után a stage-ben együtt söröztünk, négy gruppie-szerű nő ölelgette és nyalta egyszerre. Nem válogatott, lelkesen mindegyikkel nyelves csókot váltott. Mindegyikre hagyott időt. Hosszan smárolt velük. Végül rámutatott az utolsóként érkezett negyvenes MILF-re. Egyértelmű volt, ezúttal őt viszi haza. Még volt pár perce indulásig, ezért kihasználva a helyzetet, gyorsan rátértem küldetésem legfontosabb céljára, megtudni, miért hord maszkot Tihamér. (…)

A folytatás és a teljes írás itt olvasható el.

Coronavirus: Plastic Free, guanti e mascherina gettati a terra ...