Ujhelyi István: Neki harangoztak (előzetes, részlet)

Posted on 2019. május 4. szombat Szerző:

0


A Válogatott nyílt levelek a NER ellenzékéből alcímű kötet egyfajta történelmi látleletként mutatja meg: mi történt velünk az elmúlt években, miként sodródtunk az európai közösség perifériájára, milyen változásokon ment át a narancsos rezsim és miként épült le a Magyar Köztársaság.

Előszó — Harangokat kongatni

Ceglédi Zoltán

Az elmúlt években Orbán Viktor kinyitotta és nemzetközivé tette a magyar politikát. A partikuláris, háztáji ügyeinkről folytatott viták helyét stratégiai témák vették át, megye kettő cserepadosok helyett valódi európai politikusok tetteiről mondunk véleményt.

Nem ilyen nyitómondatokra számítanak ebben a könyvben, ugye? Meg tudom magyarázni. Szerintem ugyanis ezekben a vitákban Orbán Viktornak nincs igaza. Helyes, hogy dobbantottunk a rezsicsökkentés és tizenharmadik havi nyugdíj témáitól az Európa jövőjéről szóló vitákhoz – és roppant helytelen, amit e vitákban a Fidesz elnöke, a magyar kormányfő képvisel.

Azzal, hogy a kormánypárt az utóbbi évtizedben nagyságrendi belföldi ellenfél nélkül maradt, zsinórban háromszor kétharmados parlamenti többséghez jutott a választásokon, logikus továbblépési igénye lett Orbán Viktornak, hogy geopolitikai súlyát (is) növelje. Kezére játszott a világválság, amely megroggyantotta a hagyományos pártstruktúrákat és azok ideológiai fundamentumait, időben vette észre a populista áramlatot, mely előbb az újbaloldali, majd az elmúlt bő fél évtizedben egy modern szélsőjobboldali hullámmal igyekszik átcsapni az európai polgárok feje felett. Mifelénk ennek kerete az illiberálisnak mondott állam lenne.

Hogy jön mindehhez Ujhelyi István? – kérdezi a türelmetlen olvasó. Egyfelől úgy, hogy a magyar politikai csaták rádiuszát növelve a korábban évtizedes nyugiban, mintegy deponálva dolgozgató magyar EP-képviselők hirtelen főszereplői lettek itthoni küzdelmeinknek. Hány EP-képviselőnk bármely ügyben leadott szavazata volt címlapon az uniós tagságunk óta? Tudjuk-e, miről szavaztak az első vagy második, magyar részvétellel működő ciklusban az embereink? Nem igazán, ugye? A közmondásossá vált, egyebekben károsan fals monda az uborka-görbületről, maximum. Ilyen hazug mesék miatt (is) történt a Brexit. De azt pontosan, személyre lebontva tudjuk, hogyan szavaztak a Sargentini-jelentésről!

Ujhelyi István kiment Strasbourgba, erre jól utánament a magyar politika. Minap a magyar kormányfő is, csak ő azt hitte, Brüsszelbe megy. Legalább tudjuk, hogy rá is hatnak a plakátjai. A nemzetközivé lett magyar politikai csaták EP-képviselők szavazatain, New Yorkban élő magyar üzletember meg luxemburgi konzervatív politikus oktrojált „tervén”, nemzetek feletti szervezetek tevékenységén súlyoz. Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, és lécci, legyünk, mert tanulni kell a történelemből, hogy mindez miként alakult ki, arra kiváló forrás ez a könyv. Ujhelyi az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéd után kezdett bele heti leveleibe. Ezeket mindig ugyanazzal a fordulattal zárja, miszerint „kongatom a harangokat” – és egy ciklusnyi idő elég arra, hogy a harangzúgás kiadjon valami kompozíciót, összeálljon dallammá. Ezért jó, de legalábbis hasznos egyben elolvasni ezeket.

Az elemző persze keresi a sormintát, a szabályszerűségeket. Én háromféle filccel dolgoztam, és az olvasónak is ezt ajánlom; ennyifelé érdemes szétdobni, amit a levelekben olvasunk, három szinten figyeljünk a folyamatokra. Az utolsó, minap publikált levélhez eljutva három dimenzióban látjuk a változást: azt, hogy mi történt ezen évek alatt Európával, mi Magyarországgal, és személyesen Ujhelyi Istvánnal. Minden réteg más okból érdekes, itt egy találó prófécia, ott egy szomorú kudarc, itt egy emberi gesztus, ott egy komoly fejlődéstörténeti mérföldkő.

A 2014-ben világgá ment Ujhelyi István ugyanis a könyv elején friss EP-képviselőként egy épp átalakuló Európát próbál felfedezni. Hiába nullkilométeres odakint, tapasztalt társai is új kihívásokkal szembesülnek: az európai terrormerényletek, a menekültválság, a belső migráció vagy épp a lopakodó, majd berobbanó Brexit kezelésére a vén rókáknak sincs több vagy jobb receptje. Jól látszik, miként lesz egyre komfortosabb és hatékonyabb ebben az új világban, és emeli be az uniós kezelést igénylő témákat a levelekbe, legyen az a roaming, az Erasmus-generáció kihívásai (ráérezve arra, amit ekkor a háttérben már építget a Momentum), a Brexit-károsult magyarok helyzete. Mindennek koronája a saját projekt, a Szabad Európa Kártya, ami az egyik „legeurópaiuniósabb” ügy, ami elképzelhető. Thrilleres gyanútlansággal csodálkozik rá Erdogan elaljasulására, a török fejlődés elárulására, vagy az internet cenzúrázását célzó, fals tervekre, ugyanakkor sokak előtt jelzi, hogy a releváns európai intézmények vezetői immár évtizede konzervatívok, ergo az elégedetlenségből a baloldalnak kellene profitálnia, nem a szélsőjobbnak. Ujhelyi időben kezdte el piszkálni a Néppártot is: amit Orbán csinál, az mióta számít kereszténydemokrata politikának?

A legszomorúbb talán a Magyarország helyzetéről szóló futam. Itt az agresszív, szándékolt bunkóságra épülő magyar vérdiplomácia kiépülését figyelhetjük meg – Szijjártó Péter pont a könyv elején ül a magyar külpolitika tetejére. A szerző regisztrálja a tudatosan szétszakított magyar társadalom tragédiáját, vele együtt éli át az olvasó újra a megdöbbenést, hogy tényleg diák, szülő és tanári kar se számít, ha saját kádert akarnak az iskola élére a minisztériumi döntéshozók. Vannak elbukott kommunikációs projektek, mint az e-útdíj bevezetése elleni tiltakozás, meg nem hallgatott próféciák, mint a menekültellenes népszavazás irrelevanciájáról szóló, és sajnos a saját belföldi politikai közössége által is felülírt, holott valódi baloldali kiállás, mint a menekültek ügyében az emberséget hangsúlyozó. Ujhelyi leveléből jut eszembe az is, hogy jaj, tényleg, hát Lázár János és Rogán Antal annak idején a halálbüntetés bevezetésével hakniztak, de az is, hogy milyen régóta folyik már a vita arról, hogy a szocialisták összefogócskázzanak-e a Jobbikkal.

A személyes szál pedig indirekt szépirodalmi élményt ad. Ujhelyi nem magáról ír, de a levelek hangvétele, perspektívája, témaválasztása akkor is orientál. Tudod, hol tarthat épp, mész vele a hullámvasúton. Naiv, lelkes, csalódott, dühös, elszánt. Ahogy fölöslegesen keresi a „régi” Orbánt, ahogy időről időre beleütközik a régi-új MSZP-be, és ahogy lebeszélhetetlennek tűnik a rossz szóviccekről, pedig a „trumpli” meg a „Hazaváró – Haza-váró” fordulatok egyaránt a köztéri megvesszőzés, mint régi európai hagyomány felelevenítése melletti érvek. De nem spoilerezem el az egész könyvet, pláne, hogy már úgyis tudják, mi van benne, hiszen együtt éltük át. Onnantól különösen tudatos, hogy bejelenti: egy év múlva EP-választás, kezdjük el a felkészülést.

Azt meg majd öt év múlva, egy újabb, hosszúra nyúlt bevezetőben vizsgáljuk meg, kiért szólt a harang.

*

Dr. Ujhelyi István (1975) jogász, politikus, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselője, az EP S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) frakciójában a magyar delegáció vezetője.

A kormányfő vízválasztó tusványosi beszéde után – amelyben meghirdette az illiberális állam kiépítését – fogadta meg a szerző, hogy minden vasárnap egy-egy nyílt levélben mutat rá a rendszer bűneire, az európai értékek tudatos leépítésére. Ezt  meg is tette, kongatta és kongatja most is a harangokat. Ezekből egy sajátos nézőpontú lenyomata olvasható ki a mai Magyarországnak.

Ujhelyi István: Neki harangoztak
Kossuth Kiadó, Budapest, 2019
256 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2392 Ft
ISBN 978 963 099 6044