Múzeumi csemegék Bécsben | Monet, Bruegel, Wes Anderson, Helen Levitt

Posted on 2018. november 21. szerda Szerző:

0


Claude Monet: A rouen-i katedrális nappal (1893), Tompkins gyűjtemény

Monet: A rouen-i katedrális nappal (1893), Tompkins gyűjtemény

Paddington |

Az adventi időszakban sokan kerekednek fel, hogy megnézzék a bécsi adventi vásárt. Az elmúlt években akkora lett a tömeg, hogy erről mindenkit csak lebeszélnék. Ám idén a forralt boron és sült gesztenyén kívül remek kiállításokkal is várja a látogatókat a Császárváros. A három legfontosabb kiállítóhely közül kettő is „nagy dobással” készült az idei ünnepi szezonra, és mindkét helyen a tortára cseresznyeként egy-egy további kisebb, ám különleges másik tárlat is látható. Az Albertinában a nagyszabású Monet-kiállítást Helen Levitt fantasztikus fotói koronázzák, a Kunsthistorisches Museumban a Breugel-kiállítást pedig Wes Anderson kamaratárlata.

A Bruegel-kiállítás [a festő nevének írásmódja többféle, de a kiállításon ezt az alakot használják] számos szenzációt tartogat a látogatók számára. Egyszerre látható a fennmaradt festmények mintegy háromnegyede és a grafikák fele. A képek jelentős része magángyűjteményekben rejtőzik, egy részük sosem volt nyilvánosan kiállítva. Miközben néhány, sorozatként összetartozó képcsoport 450 év után, a művész halála óta először van egy légtérben, több tulajdonos jelezte, sérülékenységük miatt többé nem járul hozzá a képek szállításához. (A budapesti Keresztelő Szent János prédikációja sajnos szintén nincs itt.) Így komoly az esélye annak, hogy ez valóban utolsónak tekinthető gyűjteményes kiállítás, nem olyan, mint a rockzenekarok búcsúkoncertjei.

id. P. Bruegel: Táncoló parasztok (Kattints rá!)

id. P. Bruegel: A fészekfosztogató

id. P. Bruegel: A fészekfosztogató

Az összehasonlítás nem is annyira frivol, mint elsőre hangzik. Az idősebb Pieter Bruegel képei már életében is meglehetősen népszerűek voltak, bár derék iparosmunka-számba vették őket. Akkoriban a festményeket lakberendezési kiegészítőnek tekintették. Értékük a művész halála óta emelkedett csillagászati magasságokba. Számos képéből nagyjából azonos másolatok sokasága készült a festő, illetve fia műhelyében, a megrendelő igényei szerinti méretben, apró eltérésekkel. Néhány kiállított kép másolatai közül is láthatunk egyet vagy akár többet is. Nemcsak festmények láthatóak a kiállításon, hanem rajzok és a rajzok alapján készült, hihetetlenül részletgazdag rézkarcok is. A kor szokása szerint iparművészeti módszerekkel készültek igen nagy számban a másolatok. A kiállítás a mostanában általánossá vált módszerrel beavatja a látogatót, megismerhető a festő munkamódszere, világa. A kurátorok bemutatják a legfrissebb kutatási eredményeket is.

Érdemes legalább másfél órát szánni a tárlat megtekintésére. Bruegel legfontosabb festményei időigényesek, de a grafikák jelentős része is az. A címszereplő sokszor csak mellékszereplője a mindennapi élet gyorsan zajló eseményeinek, így a nézőnek keresgélnie kell őt a képen, miközben rácsodálkozik egy csomó másik történésre is. Bruegel képei tehát pontosan olyanok, mint a valóság, sokszor csak később ébredünk rá arra, hogy történelmi jelentőségű események részesei voltunk. (Ráadásul a kiállítás weboldalán alaposan szemügyre vehetjük a művész Bécsben látható műveit nagy felbontású képeken, valamint infravörös és röntgenfelvételeken.) Az pedig, hogy még a bibliai eseményeket is kortárs németalföldi miliőben festette meg, szélmalmok és facipők között, nem csak a kor szellemét hozzák közel, de elgondolkodtatnak arról is, hogyan ismételheti önmagát a történelem.

A Bruegel-kiállítás 2019. január 13-áig látogatható.

Ha már a palotában járunk, látogassunk el a Wes Anderson filmrendező jegyezte tárlathoz. Ez igazi gyöngyszem. A művész és partnere két éven keresztül válogattak a bécsi múzeumok raktáraiban. Az eredmény pedig igazi andersonos látványvilág lett, sok-sok apró különlegesség, bármelyikük feltűnhetne a legközelebbi filmjében. Bizarr portrék, fura állatmúmiák, hangszertokok és kalapdobozok, hangszerek… Sokféle tárgy zsebkendőnyi helyen, mintha egy kisfiú feneketlen nadrágzsebének tartalmát látnánk.

Az Albertina impresszionista tárlatai mindig kiemelkedőek, alapjuk természetesen a múzeum elképesztő méretű gyűjteménye. 2012-ben az Impresszionizmus című kiállítással saját maguk számára is feladták a leckét. Olyan magasra került a léc, hogy azt most sem sikerült megugrani. Ám a most látható Monet-kiállítás mégis kiváló, átgondolt, a festő teljes életművét bemutató retrospektív tárlat, amelyen a világ legkülönbözőbb részein őrzött nagyjából száz festmény látható. (2003-ban, az emlékezetes budapesti Monet és barátai tárlaton 25 mű volt.)

Claude Monet: A Trouville-i tengerparton (1870 ), Tavirózsák (1907), Marmottan Monet Múzeum, Párizs (Kattints rá!)

Az idővonal egy nagyon pontos, szinte klasszicizáló képpel indul, amely – a feliratok tanúsága szerint – sokáig okot adott arra, hogy a kritikusok az összes további, már valódi impresszionista képet befejezetlennek tekintsék. Záró darabja pedig néhány, már-már expresszionista világú kép, ezeket az addigra már idős mester szinte vakon festette. A kettő között pedig akár órákig is gyönyörködhetünk az életműben.

Monet népszerűségét a kiállítás rendezői részben annak tulajdonítják, hogy ő volt az utolsó „érthető” festő. És persze Monet képei általában nyugalmat, szépséget sugároznak. Itt nincs szükség rejtvényfejtésre, az ember egyszerűen belemerül a természet, az épületek és az emberek lenyomatába. Akár egyes képeket is hosszasan nézegethetünk, és elcsodálkozhatunk azon, hogyan állnak össze az alakzatok a néha szinte véletlenszerűen elhelyezett festékfoltokból. A szinte vakon festett utolsó képek a legelképesztőbbek. Közelről csak festékfoltok összevisszasága látszik, ami azonban messzebbről nézve maga a kert látványa.

A Monet-kiállítás 2019. január 9-éig látogatható.

Ha az Albertinában járunk, mindig érdemes megnézni vagy újranézni a Batliner Gyűjtemény állandó kiállítását, most azonban itt is rejlik egy kisebb kiállítás. Helen Levitt amerikai fotóművész az 1930-as évek végétől a 70-es évekig gyakorlatilag szociofotókat készített (egy rövidebb filmes kitérővel). Szereplői nagyrészt gyerekek, valódi vásott kölykök, és legalább annyira vásott felnőttek. Mindennapjaikat, játékaikat láthatjuk a főleg fekete-fehér fotókon. Nagyrészt olyan dolgokat csinálnak, amit a mai gyerekeknek senki nem engedne meg – sajnos. Megelevenedik egy letűnt világ, ami azonban talán mégsem annyira a múlté. Nekem a fotókon viselt ruhák jelentették a legnagyobb meglepetést. Ha itthoni képeket nézünk a 40-es vagy a 60-as évekből, a felnőttek és gyerekek viselete is teljesen eltér a maitól. A jórészt New York-i képeken azonban csak a nők és néhol a kislányok ruhája helyezhető el könnyen az adott korban. A fiúk bármelyike, a férfiak nagy része akár a szomszédban lakhatna ma is.

Helen Levitt: Gyerekkocsi; New York (1945) (Kattints rá!)

Helen Levitt: New York (1940) (Kattints rá!)

A jó hír az, hogy valamennyi kiállítás nyitva lesz karácsony után is, így akár el is halaszthatjuk az utazást a két ünnep közötti időszakra vagy későbbre. Ha valaki különleges élményt szeretne átélni, érdemes kimenni január 1. délelőttjén, akár egyenesen a szilveszteri buliból. Ilyenkor a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét (kezdés 11:15!) szabadtéren, óriás kivetítőn lehet nézni, forralt borral a kézben, és keringőzni nercbundás matrónákkal és pufidzsekis turistákkal.

Keringőzz a Bécsi Filharmonikusok muzsikájára január 1-én!

Gyakorlati tanácsok: mindkét múzeum esetében érdemes a nyitás körüli időszakban érkezni. A Kunsthistorisches Museum limitálja a látogatók számát, a jegyek adott időszakokra szólnak, így mindenképpen érdemes a jegyet előre, az interneten megvásárolni. A kiállítás ennek ellenére elég zsúfolt, reggel azonban még kevesebben vannak. Az Albertina nem korlátozza, hányan lehetnek egyszerre a kiállításon, így még hétköznap, napközben is komoly tömegre számíthatunk.