Kortársaink, mulandó szerencsével | Kepes András: Istenek és emberek

Posted on 2018. október 27. szombat Szerző:

0


Bedő J. István |

Az előző regényből, az átdolgozott Tövispusztából  hozza át Kepes a hőseit ide, a Matterhorn szomszédságába, és ahogy a Tövispuszta alcíme az volt: A 20. század regénye (amit kétféleképpen is lehetett értelmezni), ennek gond nélkül oda lehetne tenni alcímnek, A jelen század regénye. Legalábbis bizonyos korlátozásokkal.

Hősei a mélyről és messziről jött újgenerációs újgazdagok: István és József, és árnyékukban a feleségek. A férfiak üzletre készülnek, talán a jövő századok hatalmas durranását, a fenyegetően közeli totális (és globális) energiaválságot megoldó találmányról folyna az alkudozás – de nem folyik, mert még a bevezető pihengetős-önkényeztetős szakaszban a Hegy (meg az időjárás) hófogságba veti a két házaspárt. Illetve a nagyon-nagyon-nagyon-luxus villa gondnokát is, a fiúk régi ismerősét, Benedeket, őt is persze a feleségével.

A mindentől elzárt hegyi helyszínre a néhai krimikirálynő pompás kis gyilkosságot terített – de a mi szerzőnk Kepes, aki nem a bűntények motivációját, hanem a világot akarja (és segít) megérteni. A világ gondjait (energia), a társadalmi elit és elit(ön)jelöltek hajtóerejét (hatalomvágy) és az egyén helyét a szűk környezetében (nők és férfiak viszonya). De ha csak ilyen analitikus szemmel nézzük, éppen a sava-borsa tűnik el ennek a remek regénynek. Mert az.

A két férfialak néhány mondata is olyannyira árulkodó, hogy rögtön háromdimenziós és nem éppen hízelgő képet alkotunk róluk. A könyv egyébként is tele van nagyon jó, nagyon frappáns mondatokkal. Világítóan szellemesek a megállapítások, holott semmi mulatságos nincs bennük. (Tessék keresgélni!)

A legérdekesebb figura azonban a harmadik, az egykori tanár, Benedek, akit a múltban agyvérzés ért, és szinte végtelen tudását, bölcsességét az afázia (beszédképtelenség) dugózza le. Ezért ritkán és keveset szól, azt is lassan, legtöbbször pedig csak gondolja, hogy az elhangzottakhoz milyen kommentárt fűzne – de azt is minek, mert József aligha hallgatna rá. (Kepes egy nagyon közismert, igen nagyra becsült, bölcs barátjának alakját vette modellnek Benedek figurájához.)

De miért is tekinthetjük úgy, hogy a 21. század regénye ez, holott még két évtizednyi sincs belőle a hátunk mögött? Mert anélkül, hogy politikai elveket fejtegetnének hősei, életpályájukból arcpirítóan bontakozik ki, hogy milyen társadalmi talajból nőttek ki, s mivé lettek. István és József a gazdasági életben jókor volt jó helyen, szerzett a gazdasági potenciál mellé társadalmit is – aztán a gazdagsággal növekedő hatalom torzította el mindkettőjük jellemét. Ez vetült ki az asszonyokkal (általában a nőkkel) kapcsolatos viselkedésükre. Ellenpontjuk éppen Benedek, aki kiváló és népszerű tanárból lett az agyvérzés nyomán szinte pária, valamivel kíméletesebben fogalmazva: József lelkiismerete, aki, mint az udvari bolondok: kimondhatja az igazat. Ő a harmadik pólus, aki a tehetséget nem váltja mohón hatalomra, mint a vendégei, hanem bezárkózik a kultúrába, amit immár nem tud továbbadni.

A nőalakok háttérbe szorítottsága is magyarázatot kap. Ki tapasztalatlanságból (Erzsi, Benedek felesége), ki túltapasztaltságból menekülve (Mimi, az ex-pornódíva), ki a gyerekszülést teljesítve (Etelka) válik alárendeltté. De hát ebben – meg néhány további mellékszálban – is az egész kis magyar újkapitalizmus világa rajzolódik ki.

A mellékalakok között remek figurák vannak: maga az élhetetlen fizikus, aki a találmányát az egész világ emberiségének adná át – nem gondolva arra, hogy ezzel hány, az energiaforrásokból élő gazdagodó országot döntene válságba vagy háborúba; a nagymama, aki kilencvenévesen találkozik először a pornóval, és roppant érdekesnek találja, meg hasonlók…

Kepes nem áll be semmilyen hullámba, nem játszadozik az idősíkokkal, egyszerűen mesél. Viszont minden mondata, étel-, bor-, szivar- vagy tájleírása mögött (ezt régebbi műsoraiból tudjuk) saját megszerzett élmény van – amit korunk feltörekvő újonc regényszerzőinél igen ritkán tapasztalhatunk. Karakterei köztünk élnek, vagy innen származtak el. Gondjaik a mieink is.

Olyan könyv ez, amit egyvégtében muszáj elolvasni, mert az olvasót sodorja a magával, mint a lavina.

Kepes András (2018; Fotó: Falus Kriszta)

Kepes András: Istenek és emberek
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2018
236 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes webshop ár a bookline.hu-n 2799 Ft
ISBN 978 963 433 5061

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Három magyar házaspár egy svájci luxusvillában reked. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómia finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Nem csak az emberek esnek csapdába, hanem kelepcébe kerül a szerelem és a szexualitás, a barátság és a gyanakvás, a bírvágy és a hatalom, s talán még a párbeszéd esélye is…

„Minden megváltozik, minden másról szól már ma is, mint amiről a politikusok papolnak és amitől az emberek szoronganak, vélte Ézsiás Benedek. Szétfeszítette a tudat, hogy már soha senkit nem tud meggyőzni semmiről, mert megtagadták őt a szavak. Persze, gondolta, lehet, akkor se tudná megértetni magát, ha megmaradt volna a beszéde, hiszen hány ékesszóló, okos ember figyelmezteti az emberiséget, hogy mi vár rá, ahogy a próféták is hiába üvöltözték a jövendölésüket és az átkaikat. Az emberek saját előítéleteik rabjai, és a cellájukba nem szűrődik be más gondolat, csupán saját véleményük visszhangjának örvendeznek.”