Környezetvédelem extravagánsan | Roger Scruton: Zöld filozófia

Lénárt Emese |

Komoly témát derűsen feszegetni: művészet, ami tudást, tapasztalatot, de legfőképp bölcsességet igényel. Roger Scruton angol konzervatív filozófus, az Iszom, tehát vagyok világhírű szerzője legújabb könyvében nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy utat mutasson a környezeti kérdések, a globális éghajlatváltozás témakörében. Még akkor is, ha biztosan akadnak, akik olvasás helyett inkább vitatkoznának vele.

A természeti katasztrófák korában könyvet írni a jövőnket meghatározó környezeti kérdésekről? Már az ötlet is nagy figyelmet érdemel. A vaskos kötet szerzője, Roger Scruton, a városi nyüzsgést vidéki nyugalomra cserélő, sokoldalú író. Itthon leginkább politikafilozófusként ismerik. A Zöld filozófia már címével is meghökkent, aztán alaposan elgondolkodtat. Vajon miért kell Magyarországon, Európa szívében még mindig rengeteg embernek megmagyarázni, hogy a szemetet fontos szelektíven gyűjteni.

Az ugyanis teljesen mindegy, hogy a Föld melyik országában vesszük a kezünkbe Scruton művét, és hogy elköteleződtünk-e valamilyen ideológia mellett, mert a könyv mindenkihez szól. Mármint akiket egy kicsit is érdekel a Föld nevű bolygó sorsa. „Mi indít bennünket arra, hogy törődjünk azokkal, akik még meg sem születtek?” – kérdezi az író, és elegánsan mindenkinek a saját lelkiismeretére bízza a választ.

• Olvass bele!

Bonyolult körmondatok és intellektuális pozőrködés helyett Scruton érthetően, olvasmányosan tárja fel az ökológiai szellemiség konzervatív gyökereit, lényeglátóan szembesíti az olvasót a környezetvédelem baloldali sikertelenségeivel. Felhívja a figyelmet Anglia és az Egyesült Államok pozitív példájára, ahol a környezetvédő mozgalmak élén a civil társadalom áll. A könyvben hangsúlyosan védelmébe veszi a helyi kezdeményezéseket az egész világra kiterjedő gigaprojektekkel szemben, a civil önszerveződést a politikai aktivizmussal szemben, és a baráti kapcsolódások emberléptékű intézményeit a nagyszabású kampányokkal szemben.

Konzervatív ihletésű környezetfilozófiájának egyik központi gondolata az oikophilia, vagyis az otthon szeretete. Ez a szerző szerint olyan motiváció lehet számunkra a környezet megóvásakor, amely magába foglalja legmélyebb kötődésünket – a minket körülvevő világhoz. (A további kötődéseket lásd lejjebb, a fülszövegben. A szerk.) Kifejeződésre jut továbbá a spiritualitásban, az erkölcsi normákban, esztétikai érzékben és élhető otthont hoz létre számunkra, de még unokáinknak is. „Az oikophilia a felelősségre való felszólítás, amely helyteleníti a számító magatartást. Arra hív fel, hogy szeressünk, ne pedig kihasználjunk; hogy tiszteljünk, ne pedig kizsákmányoljunk. Arra ösztökél, hogy a környező, otthonos dolgokra személyekként tekintsünk – ne csak, mint eszközökre, hanem önmagukban vett célokra” – fogalmaz.

Scruton nem kategorikusan kinyilatkoztat – és ez nagy érdeme munkájának –, hanem tanulságos példákkal, érvekkel és ellenérvekkel mutatja be filozófiájának létjogosultságát, és ad útmutatást a megoldásra. Javaslataiban egyértelműen kifejti a konzervatív környezetpolitika jellemzőit, amely az egyén oikophiliáját szólítja meg. Ennek hozadékai között ugyanúgy helyet kap például az emberek alkalmazkodóképessége, a hatékony felelősség és kárrendezési jog, az autonóm társulások működése, mint az, hogy a felelősökkel fizettetné meg az okozott környezeti károkat.

Nézete szerint meg kell akadályozni, hogy az állam vállalkozzék olyan feladatokra, amelyeket az emberek maguk (értsd: nem-kormányzati szervek [NGO], civil kezdeményezők) jobban meg tudnak oldani. Scruton hisz a magánkezdeményezések működőképességében, bátorítja az önkéntes tevékenységet, ám nem veti el annak lehetőségét sem, hogy igenis léteznek olyan komoly környezeti problémák, amelyeket hatékonyan kizárólag az állam tud kezelni.

A nehézség abban rejlik, hogy miként valósítjuk meg a gyakorlatban az oikophiliát. Amire az egyik lehetséges választ a könyv utolsó lapjain adja meg: „Azt jelenti, hogy aktívan továbbadjuk a következő nemzedékeknek minden tudásunkat és hozzáértésünket, áthatva utódainkat a gondoskodás szellemével, melyet tetteinkkel magunk is tanúsítunk. Ez nem könnyű, türelem kell hozzá, és áldozat. De ahol szeretet van, a kevés is gazdaggá tesz, ahol pedig gyűlölség, mi haszna bárkinek?”

Roger Scruton: Zöld filozófia
– Hogyan gondolkozzunk felelősen a bolygónkról
Fordították: dr. Zsélyi Ferenc, Szilágyi-Gál Mihály
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2018
420 oldal, teljes bolti ár 4200 Ft,
kedvezményes webshop ár az akademiai.hu-n 3570 Ft,
ISBN 978 963 059 2192

* * * * * *

A kiadó fülszövege

A Magyarországon is nagy sikert aratott Iszom, tehát vagyok világhírű brit, sőt egyenesen angol szerzője ezúttal talán a legfontosabb és a legaktuálisabb, egész eddigi életünk radikális megváltozását előrevetítő témában, a környezeti kérdések, a globális éghajlatváltozás témakörében fejti ki izgalmas és jól érthető, de egyúttal nagyon is extravagáns gondolatait, amelyek még azokat is elgondolkodtatják (és persze szórakoztatják is egyben, hiszen Scruton korunk egyik legjobb esszéistája), akik talán semmiben sem értenek vele egyet.

Az ökológiai gondolkodást és a „zöld” mozgalmakat sokan a progresszivista, a „baloldali” gondolkodással és politikával szokták összefüggésbe hozni, de Scruton megmutatja, hogy a kérdés ennél sokkal izgalmasabb és fontosabb. Itt is viszontlátjuk a máshonnan már ismerős, nagyon is derűs „életfilozófiáját”, ami különösen vonzó olvasmánnyá teszi a könyvet.

A könyv központi fogalma a kötődés – kötődés az otthonhoz, a sajáthoz, a helyihez, a családhoz, a tájhoz, a saját közösséghez, a nemzethez, a saját kultúrához. Ha ez a kötődés megvan (Scruton az oikophilia szót szereti használni rá), akkor mindenfajta absztrakt és felülről lefelé irányuló megoldás problematikussá válik, legyen a kezdeményezője az állami vagy az EU-bürokrácia, vagy éppen valamelyik nagy nemzetközi, nem átlátható és nem elszámoltatható NGO.