A Pulitzer-díjas Michael Chabon regénye egy öregember halálos ágyon tett vallomása, akire az elbeszélő csak így utal: „a nagyapám”. Őrület, háború, kaland, vágy, szex és szerelem, egzisztenciális kétely, rakétamodellezés és mindenek felett a titkok és hazugságok pusztító hatása és építő ereje.
A Ragyog a hold egy korszakot sűrít egyetlen élet történetébe, és egy hosszú életet egyetlen hétbe, a háború előtti Philadelphia zsidó nyomornegyedeitől Németország elfoglalásáig, a floridai nyugdíjasfalutól a New York-i börtönökig, az amerikai űrprogram aranykorától „az amerikai évszázad” alkonyáig. Sodró lendületű, megható, tragikomikus történet a kegyetlen és felemelő huszadik századból.
| 1 |
Elmondom, én hogyan ismerem a történetet. Amikor Alger Hisst kiengedték a börtönből, nagyon nehezen talált munkát. A Harvard jogi karán végzett, Oliver Wendell Holmesnál gyakornokoskodott, segédkezett az Egyesült Nemzetek megalapításában, ugyanakkor elítélték hamis tanúzásért, és mint a nemzetközi kommunizmus eszköze kétes hírnévre tett szert. Kiadott egy roppant unalmas memoárt, amit senki nem akart elolvasni. A felesége elhagyta. Nem volt se pénze, se kilátása. Végül az egyik megmaradt barátja megszánta a szerencsétlent, és szólt egy jó szót az érdekében. Ezután Hisst felvette egy New York-i cég, amelyik zongorahúrból flancos hajcsatokat gyártott és értékesített. A Feathercombs Inc. vállalkozás lendületesen indult, ám egy nagyobb versenytárs megtámadta, lemásolta a termékei dizájnját, elbitorolta a védjegyét, és az árainak is alávágott. Az eladások csökkentek. A béreket épphogy ki tudták gazdálkodni. Ahhoz, hogy helyet csináljanak Hissnek, valakit el kellett küldeni.
A letartóztatásáról szóló újsághírben a Daily News 1957. május 25-i számában nagyapám mint meg nem nevezett „halk szavú” munkatárs szerepel. Kollégái szemében csupán egy puhakalap volt a sarokban álló fogason. A Feathercombs értékesítési csapatának legszorgalmasabb, ám legkevésbé hatékony tagja volt. Ebédszünetben félrevonult egy szendviccsel és az Ég és teleszkóp vagy a Repülési Hét egy számával. Tudták róla, hogy Crosley-t vezet, van egy külföldi felesége meg egy kamasz lánya, és valahol Bergen megye legmélyén lakik. Letartóztatása előtt nagyapám csupán kétszer hívta fel magára munkatársai figyelmét. Az 1956-os baseballbajnokság ötödik meccse alatt, amikor az irodai rádió bemondta az unalmast, nagyapám megjavította egy elektroncsővel, amit a telefon kapcsolótáblájának belsejéből feszegetett ki. És az egyik reklámszövegíró jelentette, hogy összefutott nagyapámmal a Paper Mill színházban Millburnben, ahol a külföldi felesége Serafina szerepét játszotta a Rózsatetoválásban. Ezeken kívül senki nem tudott szinte semmit a nagyapámról, és neki ez láthatóan tökéletesen megfelelt. Az emberek rég lemondtak arról, hogy beszélgessenek vele. Mosolyogni szokott, de nevetni már nem. Ha volt is véleménye a politikáról – vagy egyáltalán bármiről –, rejtély maradt a Feathercombs Inc. irodáiban. Az volt az általános nézet, hogy a kirúgása nem hatna negatívan a morálra.
Huszonnegyedikén reggel nem sokkal kilenc után a Feathercombs elnöke zajongást hallott az irodája előtt, ahová egy éles eszű lányt ültetett a hitelezők és revizorok kiszűrésére. Egy férfi beszélt sürgető hangon, egyre dühösebben. Az elnök asztalán a belső telefon újra meg újra zümmögött. Üvegcsörömpölés hallatszott. Mint amikor a telefonkagylót lecsapják. Mielőtt az elnök felállhatott volna, hogy megnézze, mi ez a felfordulás, nagyapám rontott be. Egy fekete telefonkagylót (akkoriban tompa tárgy) lengetett, amiről háromlábnyi elszakított vezeték lógott.
Az 1930-as évek végén, amikor éppen nem biliárddal próbált pénzt keresni, nagyapám úgy végezte el a Drexel Műszaki Főiskolát, hogy mellette zongorákat szállított ki a Wanamaker üzletházból. A válla alig fért be az ajtón. Göndör haja ellenállt a napi pomádéadagnak, és összevissza kunkorodott. Az arcába annyi vér szökött mérgében, hogy úgy festett, mintha leégett volna a napon. „Még sosem láttam senkit annyira dühösnek – mondta egy szemtanú a Newsnak. – Szinte érezni lehetett, ahogy füstöl.”
A maga részéről a Feathercombs elnöke meglepve vette tudomásul, hogy egy mániákus kirúgását hagyta jóvá. – Mi ez az egész? – kérdezte.
Értelmetlen kérdés volt, és nagyapám nem is méltatta válaszra; mindig is úgy vélte, hogy ami magáért beszél, arra nem érdemes szót vesztegetni. Úgy érezte, a legtöbb kérdés csak arra való, hogy kitöltse az űrt, korlátozza a mozgást, lekösse az energiádat és a figyelmedet. Amúgy nagyapám és az érzelmei sosem voltak beszélő viszonyban. Megfogta a telefonvezeték szakadt végét. Kétszer a bal öklére tekerte.
Az elnök fel akart állni, de beleverte a térdét az íróasztalba. A széke kigurult alóla, és felborult, a kerekek pörögtek. Az elnök seggre esett, és felsikoltott. Zengő hang volt, már-már jódlizás. Nagyapám rávetette magát, az elnök pedig a Keleti Ötvenhetedik utcára néző ablak felé fordult. Annyit látott, hogy lent a járdán összeverődnek a járókelők.
Nagyapám az elnök torkára hurkolta a telefon zsinórját. Körülbelül két perce volt addig, amíg dühének rakétája elégeti az üzemanyagot, és visszazuhan a földre. Ami bőven elég. A második világháború alatt kiképezték a fojtóvas1 használatára. Tudta, hogy ha rendesen csinálják, rövid idő alatt meg lehet vele fojtani valakit.
– Istenem! – rebegte a titkárnő, Miss Mangel, aki késve jelent meg a színen.
Akkor gyorsan cselekedett, amikor nagyapám berontott az irodájába, méghozzá olyan szag áradt belőle, emlékezett vissza később Miss Mangel, mint a fafüst. Sikerült kétszer megnyomnia a belső telefon gombját, mielőtt nagyapám kikapta kezéből a kagylót. Nagyapám megfogta a telefonkészüléket. Kitépte a kagylóvezetékét az alsó részből.
– Azt meg kell fizetnie – közölte vele Miss Mangel.
Amikor harminckét évvel később elmesélte a történetet, nagyapám csodálata jeléül pipát rótt Miss Mangel neve mellé, de akkor, amikor a dührakétája még csak a parabola felénél járt, provokációnak vette. Kihajította a telefonkészülék alsó felét Miss Mangel irodájának ablakán. Az elnök által hallott csörömpölést az keltette, ahogy a telefonkészülék üvegszilánkok özönében kirepült az utcára.
Lent az utcán felháborodott kiáltás hallatszott, és Miss Mangel az ablakhoz ment. A járdán egy szürke öltönyös férfi ült, és felnézett rá. Kerek szemüvegének bal lencséjén vér látszott. Nevetett.2 Emberek álltak meg segíteni neki. A portás közölte, hogy hívja a rendőrséget. Miss Mangel ekkor hallotta meg a főnöke sikoltását. Elfordult az ablaktól, és berohant az irodába.
Első látásra üresnek tűnt. Aztán hallotta, hogy cipő koppan a linóleumpadlón egyszer, majd még egyszer. Nagyapám tarkója bukkant fel az íróasztal mögül, aztán újra lesüllyedt mögé. A bátor Miss Mangel megkerülte az asztalt. A főnöke hason feküdt a padlón. Nagyapám a hátán ült lovagló ülésben, előregörnyedve a rögtönzött fojtóvassal. Az elnök hánykolódott és csapdosott, megpróbált átfordulni. Nem hallatszott más hang, csak ahogyan szattyánbőr cipőjének orra próbál fogást találni a linóleumon.
Miss Mangel felkapott az elnök asztaláról egy papírvágó kést, és beledöfte nagyapám bal vállába. Nagyapám visszaemlékezése során sok évvel később ez a cselekedet is kapott egy dicsérő pipát.
A papírvágó kés csak egy centire ment bele a húsba, de a fém elzárta nagyapám haragjának meridiánját. Felnyögött. – Mintha felébredtem volna – fogalmazott, amikor élete utolsó heteiben először elmesélte a történetnek ezt a részét. Leoldotta a telefonzsinórt az elnök nyakáról. Kihámozta a saját bal tenyerébe vájt árokból. A kagyló egy csattanással a padlóra esett. Nagyapám terpeszben felállt az elnökről, majd ellépett tőle. Az elnök a hátára fordult, és nagy nehezen felült, aztán fenéken hátraszánkózott egy résbe két irattartó szekrény között. Görcsösen kapkodta a levegőt. Amikor a padlóra zuhant, beleharapott az alsó ajkába, és a fogai most rózsaszínben virítottak.
Nagyapám Miss Mangel felé fordult. Kivette a kezéből a papírvágó kést, és letette az elnök asztalára. Amikor a dühe lecsillapult, mindig látni lehetett, ahogy a megbánás a szemébe tolul, akár a dagály. Karja a teste mellett lógott.
– Bocsássanak meg – mondta Miss Mangelnek és az elnöknek. Gondolom, az anyámnak is mondta, aki akkor tizennégy éves volt, és a nagyanyámnak is, bár lehet amellett érvelni, hogy ő legalább annyira hibás volt, mint nagyapám. Volt valamicske halvány remény a megbocsátásra, de nagyapám hangjából nem érződött, hogy számít rá vagy akár elvárja.
***
Nagyapámnak élete végén az orvosa erős hidromorfont írt fel a csontrák okozta fájdalomra. Akkoriban egy csomó német azzal foglalkozott, hogy lyukat üssön a berlini falba, és én éppen akkor mentem elbúcsúzni a nagyapámtól, amikor a Dilaudid puha kalapácsa megrepesztette a hallgatása páncélját, és kiáradt a történet: a sorscsapások, a kétes szerencse, az időzítés és bátorság sikerei-kudarcai. Úgy két hete feküdt anyám vendégszobájában, és mire megérkeztem Oaklandbe, már majdnem húsz milligrammot kapott naponta. Alighogy leültem az ágya melletti székre, szinte azonnal megeredt a nyelve. Mintha az én társaságomra várt volna, bár ma már úgy vélem, egyszerűen tudta, hogy fogytán az ideje.
Az emlékek nem időrendben bukkantak elő, kivéve a legelsőt, ami egyben a legkorábbi volt.
– Meséltem már neked azt – kérdezte a kábaság felhőjén heverve –, amikor kidobtam egy kiscicát az ablakon?
Nem mondtam neki sem akkor, sem később, amikor már elmerült a felhőben, hogy vajmi keveset mesélt az életéről. Akkor még nem hallottam a Feathercombs Inc. elnöke elleni támadásról, így nem tudtam rámutatni, hogy az életrajzában hangsúlyos motívumnak tűnik a defenesztrálás. Később aztán, amikor mesélt Miss Mangelről, a telefonról és a cseh diplomatáról, inkább megtartottam magamnak az okoskodó megjegyzést.
– Elpusztult? – kérdeztem.
Éppen az ő epres zseléjét ettem. Semmi mást nem talált ínycsiklandónak, csak egy-két kanál tyúkhúslevest, amit anyám főzött neki megboldogult – Franciaországban született és nevelkedett – nagyanyám receptje alapján, aki egy csurrantásnyi citromlével ízesítette. Még a zselé sem igazán izgatta. Bőven maradt belőle.
– A harmadik emeletről – mondta nagyapám, majd hozzátette, mintha szülővárosa a gyémántkemény járdáról lenne ismert: – Philadelphiában.
– Mennyi idős voltál?
– Három- vagy négyéves.
– Jézusom. Miért csináltad?
Kidugta a nyelvét egyszer, kétszer. Ezt csinálta pár percenként. Gyakran úgy tűnt, mintha faragatlan ítéletnek szánná valamiről, amit az ember mondott neki, holott csak a gyógyszerek mellékhatása volt. A nyelve fakó volt, és érdes, akár a szarvasbőr. Gyermekkoromban párszor megmutatta – és én nagy becsben tartottam ezeket a pillanatokat –, hogy a nyelve hegyével meg tudja érinteni az orra hegyét. Anyám vendégszobájának ablakán túl az East Bay ege olyan szürke volt, mint nagyapám napbarnított arca körül a hajkorona.
– Kíváncsiságból – felelte, és kidugta a nyelvét.
Megjegyeztem, hogy azt hallottam, a kíváncsiság ártalmas, különösen a macskákra.
– – – –
1 Zongorahúr, amit általában cipőfűzőbe rejtettek.
2 Nagyapám csak annyit tudott, hogy a férfi, akit véletlenül kupán talált – szerencsére a készülék csak súrolta a fejét –, nem jelentette fel. A Daily News megnevezi az áldozatot: Jiří Nosek, a csehszlovák küldöttség vezetője abban a szervezetben, melyet Alger Hiss segített megalapítani. „A magas rangú vöröst először találta el repülő telefon – jelentette a News fapofával, majd hozzátette –, Nosek azt mondta, jó cseh állampolgárként kötelességének érzi nevetni mindenen, amibe nem hal bele.”
Fordította: Pék Zoltán
Michael Chabon: Ragyog a hold
21. Század Kult Könyvek sorozat
21. Század Kiadó, Budapest, 2017
360 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3192 Ft
ISBN 978 615 563 8688
Posted on 2017. október 24. kedd Szerző: olvassbele.com
0