A Pokol újramesélve | Francesco Fioretti: Sötét erdő

Bedő J. István |

Úgy gondolom, az egyetemek mai olasz szakosai között sem lehetnek nagyon sokan a Dante-rajongók, de az én életemnek különös módon lett meghatározó része a mai olasz nyelv megteremtője. Még gimnazista koromra esett Dante születésének hétszázadik évfordulója, és ez alkalomból az olasz kultúra magyar képviselői (az ELTE, a Kultúrintézet), meg, gondolom, a perugiai egyetem Dante-vetélkedőt hirdetett.

A kérdéseket megkaptuk, de a válaszokat nekünk, az osztály legtalpraesettebb olaszosainak kellett megfogalmazni, és természetesen gimnazista szinten vagy annál alaposabban megismerkedni az Isteni Színjátékkal – az eredeti szövegekkel, meg persze a magyar fordítással (akkor: Babitséval).

Sokat készültünk, sokat morzsoltuk a szövegeket, néhány tucat sort, kifejezést, fordítási leleményt most is őrzök. De valamennyien megszenvedtük a toszkán-olasz szöveg bonyultságait, utalásait, Babits szépen zengő, de kutyanehéz (és azóta tudom: olykor hűtlen) megoldásait.

• Olvass bele!

Francesco Fioretti könyve – pláne a törött orrú költővel a Sötét erdő címlapján – azonnal sugallta, hogy itt valami nem szokványos darab született. Fioretti ugyanis szenvedélyes Dante-kutató, s átlátta, hogy Dante sztorija változatlanul érdekes, csak az elmúlt hét és fél évszázad eltávolította a mai olvasótól. Tehát vissza kell közelíteni. Épp ezért azt tette, amit számos klasszikus művel tesznek: újramesélte a költő több évtized alatt írt, ám mindössze alig egy hét „regényidejű” művét.

Dante mélyen vallásos keresztény volt, és nagyon komolyan vette az egyház tanításait a bűnökről. Ezért korának hitszegő, tékozló, csaló, korrupt és még ezerféle vétekkel vagy bűnnel terhelt, akkor közismert személyiségének helyét kijelölte a pokolban. Természetesen a méltó büntetést is láthatta már az egyre szűkülő, tölcsér formájú, hatalmas gödörben, és bár az undortól olykor elájult, hitelesen tudósított a látottakról. (Ezért is mondják, hogy Dante volt az első riporter, minden becsületes újságíró elődje.)

Fioretti mai szemmel nézi Dantét és a neki utat mutató Vergiliust, a nagy költészeti példaképet. A történet elmondása közben néha olyan megjegyzést is tesz, ami korunk viszályszítóira, terroristáira, csalóira utal. Ezek azonban nem kikacsintások, hanem az olvasót segítik. Párhuzamokat von a 14. századi zsarnokok, politikai szövetségek és pártosodások, hirtelen gazdagodások, jogtipró vagy jogkerülő módon szerzett vagyonok – meg a mai hasonló gazemberkedések között, s a távoli események hirtelen világosabbá válnak.

Dante-kutató természetesen nem engedheti meg megának, hogy az eredeti riportból (!) ne idézzen, csak hát komoly bökkenő lenne, ha a folyondáros Babits szöveg állna csupán rendelkezésünkre. De nem így van! Éppen tavaly jelent meg a Pokol új, Nádasdy Ádám által készített nagyszerű fordítása a Magvetőnél, és a Typotex Kiadó megkapta a jogot, hogy Fiorettihez ennek részletei kerülhessenek. (A komoly, súlyos Pokol-kötetnek idén megjelent a kartonba kötött, [majdnem] diákkönyvtári változata, ötöd-hatod árért, csak mondom.)

Dantét, a gondolkodásmódját megérteni ma, egy sokkal világiasabb korban nem könnyű. Vergilus magyaráz Danténak, és a mostani olvasóra is ráfér némi képzés. Hiszen a görög mitológiában, a görög és latin költészetben, a bibliai személyek kalandjaiban, meg persze Dante korának politikai viszonyaiban is otthonosnak kellene lenni. Fioretti azonban hétköznapi, kissé nyersebb szóhasználata révén igenis eléri célját: közel hozza a költőt, akivel – visszanézve rá, már tudjuk – a kultúra új kora kezdődött.

Külön kötelességem kitérni a könyv stílusára, a fordító, Horváth Csaba munkájára. Szövege az első fejezetnél megzavart, nem értettem, néhány nagyon mai kifejezés hogyan csúszhatott bele, ám a sötét erdőben egyre beljebb haladva világossá vált (ez most szép ellentmondás!), hogy Fioretti valódi mai mesélő, nem követi a klasszikus, szövegükben is archaizáló életrajzok stílusát. A 21. századból visszanézve rajzolja meg a „riporter”, az útikalauz Vergilius és bűnhődő lelkek sötét világát. És visszatérve még Nádasdy Dante-fordítására – hiszen Horváth is idézi –, az gyönyörű. Élőbeszédszerű – akárcsak Fioretti magyar hangja –, mégis annál emelkedettebb. Megfogalmazásaiból, szóleleményeiből az ördögök neve vágja mellbe az embert. Minden részletük undort keltő, éppen a rémséges hatás végett: Ragyaszárny, Vérkopó, Gyíkszemölcs, Dögszelet, Gennydorong! Jelzem: ezek (ők?) a korrupt tisztviselőket kínozzák büntetésképpen az idők végezetéig (vagy azon is túl)…

Bátorság kell belekezdeni a Sötét erdőbe, de jobb, érdekesebb, felzaklatóbb, mint sok vérben tocsogó hard-boiled krimi, sőt: thriller. A kiadó két változatban készítette el, a képregényszerű illusztrációkkal felszerelt változata a fiatalabb olvasótábort célozta meg. Hiszen olvasható fantasyként is.

Az Isteni színjáték fordításáról itt meg itt meg itt meg itt olvashat.

Francesco Fioretti: Sötét erdő – A Pokol regénye
Typotex Világirodalom sorozat
Typotex Kiadó, Budapest, 2017
210 oldal, teljes bolti ár 2800 Ft,
kedvezményes webshop ár 2100 Ft
ISBN 978 963 279 8899

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Francesco Fioretti Dante-kutató, s miután kikapcsolódásként egy Caravaggióról írt regénnyel a populáris irodalom területét is felfedezte, úgy gondolta, hogy a nyugati kultúra egyik legnagyobb műve, az Isteni Színjáték megérdemelne egy kortárs interpretációt.Ebben a vakmerő vállalkozásban tűnik ki igazán Dante művének döbbenetes aktualitása. Kifinomult stílus és energia hatja át Fioretti munkáját, melyben Dante a pokoljárás során az abszolút gonoszság, a rossz és a bűn eredetét kutatja – kíméletlenség és együttérzés viaskodik a felperzselt tájon.

A könyv két kiadásban kapható, a Vidák Zsolt illusztrációival készült kiadás a kiadó oldalán érhető el.