Egy jó sztori meg a zene | Baranyi Ferenc: Az opera négy évszázada

Somogyi András |

Egy könyvajánlóban igazságosan kell ítélni, a műnek mind az erényeit, mind a hiányosságait meg kell ismertetni a potenciális olvasóval. Baranyi Ferenc könyvénél elbillen a mérleg: nem tudok hibát találni benne. Az opera négy évszázada című kötetet az ismeretterjesztés etalonjának tekintem.

A szerző temérdek tudnivalót tár elénk az operaműfaj négyszáz évéről – Monteverditől Gershwinig és Bartókig – szellemesen, könnyedén, nem tudományoskodva, olvasásra ingerlő stílusban. Nem csak az operákat ismerjük meg (a szerző még rövid tartalmi összefoglalót is mellékel minden mű leírásához), hanem a különböző műfaji stílusokat és stílusváltásokat is. Például azt, hogyan lettek az opera hősei istenekből és tündérekből, grófokból, hercegekből (mondjuk a Carmenben) csempészek, cigányok, közkatonák – vagyis hogyan tört be az opera színpadára is a valóságábrázolás. Vagy hogyan került ebbe a közegbe Kodály zenéjének forrásaként a népdal, a folklór. Baranyi kajánul idézi azoknak a neves kritikusoknak az írásait, akik a bemutatók idején doronggal estek neki azoknak a remekműveknek, amelyek azután közönség-kedvenccé válva évszázadokra bebiztosították helyüket a dalszínházak műsorába.

• Olvass bele!

Baranyi Ferenc kitűnő költő, ugyanolyan remek író, és ami itt kiemelten fontos: műfordító. Számos opera librettóját (Carmen, Tosca stb.) porolta le, vagyis fordította újra oly módon, hogy a szöveg megfeleljen mind a történet korának, mind a mai nyelvhasználatnak. Ezekből a magyarításokból részletek olvashatók a könyvben, sőt a szerző saját – az adott opera témájához vagy szerzőjéhez kapcsolódó – verseivel is gazdagította a kötetet, amelyet még festmények, fényképek is díszítenek. Olykor a korrajz kedvéért – vagy kedvtelésből? – még a kortárs (korai barokk) művekből is odaillesztett egy-egy saját fordítást.

De nem csak az operákat ismerjük meg Baranyi látószögéből. Feltárja az összefüggést a szöveg és a zene között. Az opera műfajában feltétlen prioritása van a zenének. Ahogy írja, „a költészet és a zene leghatékonyabb összejátszása ebben a műfajban valósul meg a legtökéletesebben, de a zene továbbmondja, amit a szavak már nem tudnak kifejezni… A szövegkönyv csak egy tetszetős vagy éppen kopott kosár, amelyet a zeneszerző rak tele finomságokkal.”

Érdekes és mindig szórakoztatóan elmesélt dolgokat tudunk meg az alkotók életviteléről, serénységéről vagy lustaságáról (Rossini esetében még hatalmas étvágyáról is), magánéleti válságairól – de arról is, hogy ezek az események hogyan befolyásolták a művek keletkezését, hogyan nyilvánul meg a szövegben és a zenében az érzelem, a szenvedély vagy a szenvedés.

A zene, így az opera is, erős hatással lehet a politikára. Ahogy a Marseillaise dallama komoly szerepet játszott a francia forradalomban, Verdi zenéje a Risorgimento, az olasz egységért és függetlenségért vívott küzdelem lángját szította. Az elnyomottak, rabszolgasorba taszítottak hangját megszólaltató operája, a Nabucco bemutatója szinte tüntetéssé forrósodott a milánói Scalában – írja Baranyi Ferenc. (A Rabszolgák kórusát – Va’ pensiero – az olaszok inkább érzik himnuszuknak, mint a lényegesen egyszerűbb dallamvilágú, indulószerű, hivatalos nemzeti himnuszt. Még napjainkban is lázító erejű, jelzi ezt, hogy 2011-ben a római opera költségvetésének megnyirbálása elleni tiltakozásként Riccardo Muti – példátlan módon – megismételte a kórust, és a közönséggel együtt énekelték a „szép és elveszett hazáról” szóló művet. – A szerk.)

Sok más, olykor meglepő apróságot is megtudhatunk a könyvből. Például eléggé közismert, hogy Monteverdié volt az első operának tekinthető mű, ám Baranyi figyelmeztet, hogy már tíz évvel előtte megszületett egy „zenés játék”, és 1597-ben színre is került – természetesen Olaszhonban. Hazánkban 1789-ben, Pest-Budán volt az első operabemutató. (Ezt a dátumot általában nem a zenéhez szoktuk kapcsolni…) Sikerek, bukások, tengermély basszusok, pohárrepesztő szopránok, sőt szopránnal felérő kasztrált énekesek sorsa – ez mind része a derűs és könnyed operatörténetnek.

És persze a daljáték magyar történelme! Az első magyar operadíva Schodelné Klein Rozália volt, az akkori Nemzeti Színház művésze. A sok változatban megörökített történet szerint Bellini Norma című operája főszerepét alakította zseniálisan. Midőn (!) a társulat a Svábhegyre kirándult, ott énekelte el a főhősnő Casta diva kezdetű áriáját – oly megindítóan, hogy ezt megörökítendő, az ő tiszteletére egy öreg bükkfát neveztek el Normafának. Márványtábla, és az elpusztult fa helyén ültetett újabb bükk őrzi ma is a 19. század első felében tündöklő művésznő emlékét.

Amíg ember él a Földön, a zene, így az opera is élni fog, mert a zene felemel, erőt ad, vigasztal, megtisztít. Az opera fennmaradását, megszerettetését szolgálja Baranyi Ferenc nagyszerű könyve. Olvassák és élvezzék minél többen.

Baranyi Ferenc: Az opera négy évszázada
Költők és komponisták
Kossuth Kiadó, Budapest, 2016
220 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3190 Ft
ISBN 978 963 098 6243

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A szubjektív operakalauz új szemszögből vizsgálja a műfajt: hogyan válnak jeles irodalmi alkotások a librettisták közreműködésével zeneművekké. A több mint negyven zeneszerzőt és csaknem hatvan operát ismertető kötetet anekdoták, eddig ismeretlen adalékok színezik, a szerzőtől megszokott hozzáértéssel, ugyanakkor rendkívül szórakoztató stílusban.