Namostakkor ki a genya? | Neil LaBute: Valami csaj(ok) / Rózsavölgyi Szalon

Bedő J. István | 

Komédiának mondják, pedig valójában össze­tettebb darab ez a kis másfélórás. Leginkább azonban jutalomjáték Pokorny Lia részére – a szónak abban az értelmében, hogy négy szerepben csilloghat.

Az alaphelyzet elszomorítóan hétköznapi: egy negyvenes fickó, mielőtt megnősülne, találkozni akar négy korábbi kapcsolatával. Írónak mondja magát, de ehhez képest elég fantáziátlan, nem is nagyon érthető, hogy jutott el New Yorkig. A négy nő – mint a beszélgetésekből kiderül – egy-egy lépcsőfok volt karrierje építgetéséhez. A pasas hol lelépett, hol lapátra tették. Apránként világossá válik, hogy gerincességből elég kevés jutott neki, s valami bocsánat­kérés-félével szeretné lezárni ezeket a félbehagyott viszonyokat.

Németh Kristóf rendezte a Rózsavölgyi Szalon kéttenyérnyi színpadára Neil LaBute nagyon amerikai vígjátékát, Lőkös Ildikó kicsit módosította: egyetlen városba telepítette az eredetileg több helyszínes történetet – és egyetlen nő játssza a négy csajt. (A Broadway-n, Londonban, majd a 2013-as filmben is négynek osztották ki!)

Pokorny Liáé a négy rettentően elütő karakter – naná, hogy lubickol. Az első, Sam egy középiskolás kori „örökszerelem”, csak éppen Sam már akkor is inkább az ábrándjaiba lehetett szerelmes. Most, 25 év után unott kétgyerekes családanya, és megjelenése, minden mozdulata arra utal, hogy azóta sem növekedett a hasznos agysejtjeinek száma. Egy dolog azonban változatlanul izzik benne, a harag, hogy az a rohadék egy szó nélkül lelépett. Pokorny le nem venné a tekintetét Guyról (ez a neve a nyomorultnak), mert Sam még mindig reménykedik. De megismétlődik az egykori gesztus: bocsánatkérés nincs, ám titkon remélt újrakezdés sincsen.

A második fazon: Tyler, a rövid lefolyású szerető. Ahova leül, kiég alatta a kanapé. Izzó ágyékú, ám hideg fejű nő, annak idején ő dobta ki a fiút. Még csábítani is okosan csábít. Most benne lenne egy gyors, szőnyegmenti legénybúcsúban, de ha elmarad, akkor sem sértődik meg.

A harmadik látogató: Lindsay, az egyetemi tanár hölgy. Idősebb Guynál, férje egykor prof, ma dékán. A férfi egyengette a kezdő írócska tanári pályáját, a sármos fiatalember hálá(tlanság)ból szarvakat rakott a fejére (akkor még mondták így is). Le is buktak, legyen elég ennyi, Guy meglépett. Pokorny itt királynői jelenség a nyakig zárt nercbundában – de ez nem sokáig marad rajta. Ugyanis a férjjel egyetértésben eldöntötték: itt most büntetődugás lesz foganatosítva. Semmi élvezet, csak a lelkifurdalás előállítása végett.

Végül Bobbi, a derűs, csilingelő csajszi, aki szintén megsebezve került ki a kapcsolatukból – de legalább alaposan megszívatja írócska Guyt. És ő leplezi le, hogy milyen aljas egy fazon. Azon pedig semmi sajnálkozás nem változtat.

A helyszín egyszerű szállodai szoba, extrák nélkül (Enyvvári Péter), hanem a ruhák! Varsányi Anna öltöztette Pokornyt csaknem felismerhetetlen, lomha tramplivá, nadrág­repesztő vampnak, fenséges, kontyos dékánnénak, és időtlen vonzású jelenséget kreált belőle a hatvanas évek bő retrószoknyájával.

A csajok figurája meg van írva. Őket nem csupán a szövegük teszi teljesen háromdimenzióssá (elő- és utótörténettel), hanem olyan apróságok, mint Sam kétségbeesett háborúja a vállfára tett zakóval, Tyler füstcsókja, vagy ahogy Lindsay leveszi méregdrága cipőjét, Bobbi eljátssza ikernővére halálát (szívatásból). Mind a négyen legalább egyszer stílust, dinamikát is váltanak, szóval ténylegesen nyolc nő az a négy szerep…

Ellenben nagyon nehéz feladat a Guyt alakító Őze Ároné. A hazalátogató pasi szövege kevés, minden gesztusa a hiteltelenségéről árulkodik. Valamennyi, a nőknek címzett mondata hamis, ezt a hamisságot azonban Őze hitelesen játssza el. Ki nem mondaná, hogy: bocsánat, csak azt szajkózza: sajnálom. (Persze angol a forrásszöveg: I’m sorry, so sorry.) Kifejezetten jó, hogy egy még ennél is hamisabb mondat nem jön ki a száján. Mindenesetre eléri, hogy az egykönyves írót a darab végén már rendesen utáljuk. Guy egy elcseszett élet elcseszett bábja marad. Ungvári Zrínyi Ildikó fordítása pont olyan mocskos szájú, mint a mai (vagy egy évtizeddel ezelőtti) amerikai dumák, de hát „fogják be a fülüket a szemérmesebbek” (Presser–Dusán: Egyedül nem megy).

A záró jelenet is Őzéé. Igazán sajnálom, de a négy nő tűzijátéka után igen gyenge pukk jut neki az asztalon hagyott, a csajokról szóló novelláskötettel. Ám ennek a súlytalanságán aligha lehet segíteni.

Fotók: Éder Vera

Neil LaBute: Valami csaj(ok)
Fordította: Ungvári Zrínyi Ildikó
Dramaturg: Lőkös Ildikó | Rendezte: Németh Kristóf

Szereplők: Pokorny Lia, Őze Áron

Díszlet: Enyvvári Péter
Jelmez: Varsányi Anna