Harc és felejtés | Andreï Makine: Schreiber hadnagy hazája

Posted on 2015. november 26. csütörtök Szerző:

0


Makine_Schreiber hadnagy-INDSomogyi András |

Ezt a könyvet tulajdonképpen ketten írták. A címlapon feltüntetett Andreï Makine (Orosz­ország­ban született francia író) és a főhős: Jean Paul Servan-Schreiber, a könyv megjelené­sekor 96 éves – zsidó származású nyugalmazott katonatiszt. A kato­na­tiszt – rangját tekintve hadnagy – végig­harcolta a második világháborút. A szerző – Jean Paul szívbéli barátja – beszélgetéseiket, a hadnagy vissza­em­lé­ke­zéseit szerkeszti és tolmácsolja az olvasó számára, együtt a megérzett, de ki nem mondott gondo­la­tok­kal, és hozzáteszi saját élményeit, érzelmeit.

A szerző három háború részesének tekinti Schreibert, és eképpen is tagolja fejezetekre könyvét. Én ezzel a meg­fogal­mazással (halkan és szerényen) nem értek egyet. Egyazon háború három fázisáról van szó. Az első fázisban a főhős páncélos tisztként küzd a németek ellen a francia fegyverletételig. Ekkor bizarr módon kitüntetik hősiességéért, és egyidejűleg zsidó származása miatt eltávolítják a hadseregből. A németek bevonulása után az ellenállás – a maqui – tevékeny részese lesz. Menekül a Gestapo elől, közben Franco Spanyolországában börtönbe kerül, majd lágerbe, ahonnan magát amerikai tisztnek kiadva sikerül kiszabadulnia. Ezután a reaktiváltatja magát, és a Szabad Francia Erők tisztjeként harcolja végig a háborút Észak-Afrikától Bajorországig. A háború végén tér vissza Párizsba.

És itt találkozik azzal, amit a későbbi korokból ismerünk jól, amit a Vietnámból, az Öböl-háborúból, Afganisztánból hazatért amerikai katonák élnek meg: nem találják helyüket a közömbös, a saját hőseikkel nem törődő társadalomban.

Először Schreiber úgy gondolja, származása miatt nem tud beilleszkedni az új életfelfogásba, az „egzisztencialista” szemléletbe, a mulatozgató, filozófiai iskolák különbségein kérődző értelmiség köreibe. Sok keserűséget kellett már elszenvednie, mert zsidónak született – annak ellenére, hogy még a háború első fázisában, 1940-ben sebesüléséből lábadozva egy egyéni „megvilágosodás”, egy sugallat hatására katolizál, és új hitének végig hűséges hívője lesz. De ismerjük a nácik nézeteit: aki zsidó volt, az is marad. Sajnálatos módon a francia hadsereg nem szíveli a zsidókat, és a társadalom jelentős része sem.

Egy szélsőséges példát hadd idézek a könyvből. Már 1945 májusát írjuk, a háborúnak vége és tiszttársai, akik hősiességéért felterjesztették a Becsületrendre, kérdőre vonják a Hadügyminisztérium illetékesét, hogy Schreiber miért nem kapta meg még a sokszorosan megérdemelt kitüntetést. A válasz: „…az én vezényletem alatt egy zsidó sosem kapja meg a becsületrendet!” (Persze később, normálisabb illetékesek révén megkapja a parancsnoki keresztet.) Schreiber véleménye származásáról és egy kisebbségnek a társadalomban elfoglalt helyéről ma – az ún. európai „migránsválság” idején – különösen figyelemre méltó és vitára ingerlő. Szerinte, hogy az ember gyökeret tudjon verni új hazájában, szokásait, bálványait és életmódját nem tarthatja meg. Tiszteletben tartva a befogadókat, az egyetlen helyes út az asszimiláció.

Schreiber hadnagy rájön, hogy a társadalom közömbös. Nem érdeklik azok, akik vérüket hullatták, életüket áldozták hazájukért. Felejtenek, mert felejteni is akarnak, a vért, a rombolást, a nácikkal való kollaborálást, azt, hogy a német megszállás alatt sokan dőzsöltek, míg mások fűbe haraptak. El kell felejtenie háborúját, harcoló énjét, meg kell tagadnia önmagát. Sok mindenbe belefog. Megismerkedik az ötödik köztársaság minden elnökével, diplomáciai feladatokat lát el, újságírással, politikával, propagandával foglalkozik. Ahogy a Makine fogalmaz: „beszippantja a világi játékok cirkusza”. De az olvasó tudja, ahogy Schreiber maga is, hogy mindez öncsalás. Katonai énjének, harcos múltjának, emlékeinek elnyomása.

Barátja, Makine mindezek ellenére szelíd erőszakkal rábeszéli, hogy írja meg múltjának emlékeit. Megszületik az Emelt fővel – Emlékiratok. És itt kezdődik Makine szélmalomharca tucatnyi kiadóval, akik az olvasói érdektelenségre, gazdasági okokra hivatkozva sorra visszautasítják. Végül egy angol úr tulajdonában lévő kis kiadó elvállalja az emlékiratok kiadását. Totális a kudarc: nem veszik, nem olvassák, a média – Makine minden küzdelme ellenére – nem vesz róla tudomást. Az Emlékiratot bezúzzák. Az írott média számára csak a példányszám, a vizuális média számára csak a nézettség, a reklámbevétel számít.

Makine igyekszik vállára venni a könyv sikertelenségének terhét, de előbb-utóbb vallania kell barátjának. A 92 éves, még szálfaegyenes, tökéletesen tiszta elméjű Schreibert nem töri le a kudarc. Számára csak az a fontos, hogy szeretett hazájáért – Schreiber hadnagy hazájáért –életüket is áldozó bajtársai számára írott emlékművet alkotott, s ezzel feladatát bevégezte.

Mi pedig legyünk büszkék arra, hogy ennek az értékes és érdekes könyvnek első külföldi kiadása magyarul jelent meg, Szoboszlai Margit kitűnő fordításában.

Andreï Makine

Andreï Makine

Andreï Makine: Schreiber hadnagy hazája – Egy élet regénye
Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2014
170 oldal, teljes bolti ár 2300 Ft
ISBN 978 615 535 3628

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A kötet egy német–zsidó származású francia férfiú sorsát követve szembesít bennünket a felejtés, a hiábavalóság drámájával.

A főhős az ismert Servan-Schreiber-család tagja, a jelenleg kilencvenhat éves Jean-Claude, aki végigharcolta a háborút, nem is akárhogyan, azonban hiába volt kiváló tiszt, a német megszállás alatt zsidósága miatt leszereltették, s csak miután kérvényezte reaktiválását, kapta vissza rangját. A főhős, Makine ösztönzésére megírta emlékiratait, nagy nehézségek árán sikerült is kiadót találnia, de szinte síri csend fogadta könyvét. Ez a – nagyon lényeges kérdéseket taglaló – alaptörténet.

Makine természetesen nem éri be ennyivel. A „hozzáadott érték” a két férfi kapcsolatának, barátságának megindító története – a másik megismerésének, elfogadásának, támogatásának kivételesen szép, őszinte ábrázolása.