Bakasorsok | Pierre Lemaître: Viszontlátásra odafönt

Posted on 2015. november 13. péntek Szerző:

0


Lemaitre_Viszontlátásra odafönn-bor200L. Sz. |

Az első világháború idején játszódó regények alapvetően hasonlóak. Maga a történelem adja az írások komor alaphangját, és persze nevetnivaló sem volt sok akkortájt. Ez a könyv mégis nagyon más. A háború utolsó napjaiban kezdődik, és az azt követő évekről szól. A leszerelt katonák további sorsára fókuszál. Ezeknek a kifáradt, testileg és idegileg tönkrement embereknek a jelene, jövője egyáltalán nem olyan dicsőséges, mint amilyennek a hadijelentések beállították.

Albert Maillard az egyik főhős. A békekötés előtti napon, amikor a katonák már az orrukban érzik a szabadság illatát, majdnem meghal. Az utolsó, értelmetlen roham csupán a felettesének az előléptetését ágyazta volna meg. Pradelle főhadnagy szándékosan provokált támadást, hogy visszalőhessen, sőt: amikor rájön, hogy katonája mindent tud, hidegvérrel meg is ölné őt. Egy addig alig ismert bajtárs, Édouard az életét kockáztatva megmenti Albertet. Ám közben a fél arcát szétroncsolja egy gránátszilánk, s ettől kezdve a sorsa fájdalmakkal teli bujkálás lesz. Albert a békekötés után is retteg, hogy a tiszt bosszút áll rajta, és közben harcol új barátjáért, hogy az megfelelő kórházi ellátást kapjon. Sorsuk összefonódik: cinkosokká is válnak.

Az új helyzetben az egyébként gyöngécske jellemű Albert ál-halállal, okirathamitással, és egy sor – a jog peremén billegő – svindlivel egyre pozitívabb figurává válik. Tudniillik Édouard ördögi tervet eszel ki, és Alberttel közösen végre is hajtják.

Pradelle főhadnagy egy – manapság is simán megvalósítható – újratemetési mutyit talál ki. Exhumálja és újratemetteti az elesetteket. Kapcsolatai révén minden pályázatot elnyer, lehúzza az államot, mellesleg visszaél a halottak személyiségi jogaival is. Alig várjuk, hogy utolérje a végezete. Abszolút negatív főhős (kicsit talán túlságosan is). A többi karakter nála árnyaltabb, de végül is mindenki megkapja a maga rossz tulajdonság csomagját, ezáltal csak Albertnek és Éduardnak drukkolunk.

A korábban mitológiai héroszoknak beállított bakák a béke beköszöntével nyomorognak. Munkát nem találnak, jövedelmük nincs, és akinek nem hiányzik legalább egy végtagja, annak még a korábbi odaadását is megkérdőjelezik. Nem csoda, ha olykor visszasírják a háborút. Eldobták őket, mint egy használt zsebkendőt. A háborús veterán immár teher a társadalomnak. Csak a halott katona a jó katona, az életben maradottaknak semmi nem jut.

A két bajtárs nagy szemfényvesztését ezért nem érezzük bűnnek. A mártírok kihantolása, az újratemetés gyomorforgató körülményei, a mindenhova elérő korrupció egyszerre mutatja meg a háborús propaganda hamis álarca mögött a nyerészkedést.

Nem krimi, inkább kalandregény ez, pörgős, nehezen lerakható, izgalmas és szórakoztató. Még az sem idegenít el tőle, hogy minden szereplőnek van valami testi baja vagy lelki nyomora, megoldatlan problémája.

Lemaître ravaszul tekergeti-sodorgatja a Viszontlátásra odafönt szálait. A történések nem kiszámíthatók, a fordulatok újra meg újra meglepnek. Mondatai még a válogatott szörnyűségek között is meg tudnak nevettetni. Az író stílusa annyira egyedi, hogy még a visszataszító jelenetek is érdekes olvasmányélményként maradnak meg. Érződik a szerző első igazi nagyregényén, hogy stílusát korábbi thrillerein csiszolta. Ez a mostani könyv világsiker lett, és nagyon valószínű, hogy előbb-utóbb filmre is kerül.

Bognár Róbert fordítóként hibátlan munkát végzett. Gyanítom, hogy a magyar változat frappáns megfogalmazásai is hozzájárulnak a könyv hazai sikeréhez.

„Morieux generális néhány hónap alatt kétszáz évet öregedett. Vedd el a hadfitól a háborút, mely értelmet adott életének, ifjonti erőt testének-lelkének, és ott áll előtted egy vénségesen vén emberi roncs. Csak a harcsabajusz volt a régi, amúgy egyetlen hatalmas has lett a test, egy petyhüdt hájtömeg. Alig bírt mozogni, és a nap kétharmadát átaludta. Az a baj, hogy horkolt is. Belerogyott az első útjába kerülő fotőjbe, akkora sóhajjal, hogy az hörgéssel felért, és néhány perc múlva már úgy dagadozott a potroha, mint a Zeppelin, amikor feltöltik gázzal, rezgett a bajusza, ahogy beszívta a levegőt, libegett, hullámzott a pofazacskója, ahogy kifújta, és ez így ment, akár órák hosszat is. Elképesztő volt ez az őskori maradvány, ez a kocsonyás állagú magma. Senki sem merte felébreszteni, de voltak, akik a közelébe se merészkedtek.”

A könyv védőborítója gondosan takarja valaki (Édouard?) arcának alsó felét – a körmönfont grafikai megoldás értelmét csak olvasás közben értjük meg…

Lebilincselő és sokrétegű olvasmány Lemaître háborús kalandregénye. Fájdalmas észre venni, hogy párhuzamba állítható a Rokonok történetével (Móricz) – meg az egész magyar politikai poliprendszerrel.

Pierre Lemaître

Pierre Lemaître

Pierre Lemaître: Viszontlátásra odafönt
Park Kiadó, Budapest, 2015
520 oldal, teljes bolti ár 3900 Ft
ISBN 978 963 355 0861

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Viszontlátásra odafönt a nagy háború utáni nemzedék nagyregénye. Monumentális tablót fest a vérfürdő utáni békeidőkről, a megcsúfolt reményekről, az államról, amely ünnepli a hadszíntéren elesetteket, de hagyja nyomorban vergődni a kiszolgált szerencsétleneket.

Az első világháború két veteránja bosszút áll testi-lelki szenvedéséért. Rájönnek, hogy a Haza nem tréfál hősi halottaival, és kihasználják a helyzetet. A szélhámosság, amit kieszelnek, erkölcsileg elítélhető ugyan, viszont rendkívül hatásos és szellemes.

Pierre Lemaître lebilincselő, fordulatos kalandregénye, mely egyszerre idézi Balzac, Victor Hugo, Tolsztoj, García Márquez és Carson McCullers világát, lelkesedést váltott ki mind a kritikusok, mind a közönség körében. Megjelenése után szinte azonnal a sikerlisták élére került, megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi elismerését, a Goncourt-díjat.