Egy tanú nem tanú. És ötvenhat? | Nógrádi Gábor: Láttam, mi történt

Posted on 2015. október 29. csütörtök Szerző:

0


Nógrádi_Láttam-mi-történt-bor200Zemen Annamária |

Gyerekkoromban hallottam a hindu mesét a vakokról és az elefántról. (Azóta már tudom, eléggé közismert.) A falut, ahol csak vak emberek éltek, elefántháton érkező, messziről jött vándor kereste fel. A vakok még sosem találkoztak ilyen állattal, ezért a falu bölcsei arra vállalkoztak, hogy tapintás útján megismerkednek vele, majd pedig elmondják a többieknek, milyen élőlényről van szó. Ám a bölcsek más-más részét tapogatták meg, így az egyik azt mondta róla, hogy olyan, mint egy lengő gyapjúszőnyeg, a másik az ormányát fogva hasonlította az óriáskígyóhoz, akinek az agyar jutott, dárdaformájúnak gondolta, a farka kötélnek tűnt, a lába pálmatörzsnek. Megegyezni nem tudtak, így nem derült, milyen is az elefánt. A részigazságok birtokába jutott bölcsek – ezt mi, látók tudjuk – nem voltak képesek az egészre következtetni.

Mi Nógrádi Gábor alaptörténete? Mindennapi, banális helyzetről van szó; az iskola kapuja előtt várakozó szemüveges lánynak nekirohan egy szeleburdi fiú, a szemüveg leesik, a lány sírni kezd, majd ő is felveszi a nyúlcipőt. Délután a fiú és a lány már vígan cseverészik egy boltban, a délutáni incidensnek már az emléke is elenyészett.

Az esetet sokan látták, szám szerint ötvenhatan. Mindenki a maga módján beszéli el a történetet. De a véleményt befolyásolja az észlelés pontossága, az interpretációt pedig az észlelő saját élettapasztalata. Robi osztálytársa nem érti, minek kell Robinak felszedni egy ilyen fogszabályzós csajt, Ani osztálytársa irigyli Ani szemfülességét. A munkanélküli saját keserűségének címkéjét akasztja a szituációra, a nyomozó az objektivitásra hajt, a biológia-tanárnő a hormonokkal magyarázza az esetet, a pék kapva kap az alkalmon, hogy tovább erősítse az anyósa iránti ellenszenvét. A pap a megtérés paraboláját sejteti, míg az ügyvéd örül, hogy az életben a konfliktusok nehezen megoldhatók, hiszen ez adja neki a kenyeret. Az énekesnő saját karrierjét vezeti le a látottakból, a kisfiú nem érti, mások miért vehetik fel a földre esett csokit. A hajléktalannak fiatalkori szerelme jut eszébe, a vak mások elmondása alapján rakja össze magában a képet.

Már eddig sem kevés a nézőpont, pedig még jön a külföldi egyetemista, a kutyasétáltató asszony, a közlekedési rendőr, a koldus, a filmrendező, a fitneszedzőnő, az újságárus, az orvosnő, a buszvezető és így tovább.

Egyértelmű, hogy Nógrádi Gábor arra voksol, hogy az igazság sokrétű, viszonylagos. Nem marad meg az »igaz egyenlő igazság« leegyszerűsített fogalmánál, hanem visszanyúlik az ún. arisztotelészi felfogáshoz, vagyis hogy »az igazság egy alkalmazkodási viszony a dolog és az értelem között«. Az ember elsősorban a látás és a hallás eszközével próbál meg „alkalmazkodni” a megismerés tárgyához, objektivitásra törekszik. Ne feledjük, mennyire általános a leegyszerűsítő vélekedés: azt hiszem, amit látok. Az igazság keresése közben azonban óhatatlanul önmagunkat, igazi énünket keressük. Mindenki magából indul ki, mondjuk meggyőződéssel, és hozzáteszem: mindenki magához tér vissza. Ezért lesz 56 féle az igazság Nógrádi regényében. Az objektivitásra törekvés közben minden szubjektív lesz.

Nógrádi Gábor a sokszögűre csiszolt tükörben megmutatja a fiatal korosztálynak, milyen nehéz megtalálni a saját igazat, ami a legközelebb áll a teljes igazsághoz. Messzebbre nézve: elgondolkoztatja – legalábbis reméljük –, és saját vélemény formálására ösztönzi a fiatalokat. A felnőttebb olvasót pedig szembesíti a különböző társadalmi rétegek nyelvhasználatával, stílusával, életfelfogásával. Az író nem ítél, nem kritizál, hiszen mindenki maga dönthet, melyik szereplővel tud azonosulni.

A szokatlan, de nagyon szórakoztató írást P. Szathmáry István rajzai gazdagítják, élénkítik.

Az író egyébként az irodalomból (és filmművészetből) ismert eszközt választott (jól tette, persze). A megfigyelés sokféleségét választotta témájának például A vihar kapujában (Akutagava, majd Kuroszava), és ugyanezt az ötletet facsarta a szélsőségig Raymond Queneau a Stílusgyakorlatokban. Az ifjú olvasó Nógrádi nyomán talán majd rákap ezekre is.

Végül is mi az igazság? Megalkothatsz egy ötvenhetedik vagy százötvennyolcadik igazságot. Ez az igazság.

Nógrádi Gábor

Nógrádi Gábor

Nógrádi Gábor: Láttam, mi történt.
– Ötvenhat tanú egy eseményről
Illusztrálta: P. Szathmáry István
Móra Kiadó, Budapest, 2014
136 oldal, teljes bolti ár 2399 Ft
ISBN 978 963 119 8003

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Rob tényleg belezúgott Aniba? Vagy Ani állított neki kelepcét? Véletlenül ütköztek, vagy igazi szerelmi karambol volt? Ami biztos: Rob tanítás után kirohant a suli épületéből, és majdnem fellökte Anit. Azután délután meg együtt vihogtak a boltban. Vagy nem így történt? Szerencsére akad ötvenhat tanúja az esetnek, az ő elbeszélésükből tudjuk meg az igazságot. Vagyis azt, hogy nincs igazság. Illetve sok igazság van.

Nógrádi Gábor különleges könyve igazi stílusbravúr, amely igazolja a tételt: akármit nézünk, mindig önmagunkat látjuk, csak magunkról tudunk mesélni.