Xénia|
Az Örkény István Színház – Erzsébetváros önkormányzatával közösen – augusztus utolsó szombatján megnyitja és köszönti az új színházi évadot. Szombaton, 29-én, reggel tíztől este tízig folyamatosan fog történni valami élvezetes, játékos, szórakoztató a Madách téren. A rendezvény minden programja ingyenes
Az Örkény Színház szándéka, hogy felhívja a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek hangulatára és fontosságára, hogy ébren tartsa az erzsébetvárosi és általában a budapesti polgárok érdeklődését a kerület magas igényű kulturális hagyományai iránt. Tájékoztatást adnak a színház munkájáról, jövő évadának részleteiről. Emellett felidézik a Madách tér múltját és felhívják a környék lakóinak figyelmét arra, hogy mennyi lehetőség rejlik a jövőjében.
A programok összeválogatásánál minden korosztály igényeit figyelembe vették, hogy teljes családok élvezhessék ezt a napot.
A nap tervezett programja:
NAGYSZÍNPAD
- 10.00 Kerekítő foglalkozás
Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éves korig. Höcögés, köcögés, kacagás a Kerekítő mondókás kötetek nyomán, hangszerjátékkal és Kerekítő manóval. Játékvezető: J. Kovács Judit
-
10.30 Salamon Bea és a Méta – koncert és táncház
Az eMeRTon díjas MÉTA népzenei együttes 1983-ban alakult Pécsett, Salamon Beáta vezetésével. Tagjai a magyar népzene elkötelezettjei, magasan képzett zenészek. Salamon Beáta és kollégái komoly oktatási és kulturális tevékenységet végeznek, részt vettek a nemzeti alaptanterv kidolgozásában, határainkon átívelő gyűjtőmunkájuk ma is tart, zenei rendezőként és producerként számos hazai és külföldi produkció sikeréhez hozzájárulnak.
- 15.00 Harmonia Garden
A Harmonia Garden nevű formációt 2006-ban alapította öt fiatal zenész. Zenéjük a Django Reinhardt-i manouche swingen alapul, melyet tradicionális magyar népzenei elemekkel fűszereznek. Ez alkotja a zenekar egyedi hangzását, amit ők Hungarian django swingnek neveznek. Az elmúlt évek alatt számos zenei stílussal bővítették, színesítették repertoárjukat. Világhírű filmek betétdalait, magyar, francia, balkán és orosz dallamokat, műveket szólaltatnak meg, melyek az autentikus csárdás, a bossa nova, a swing, a tango, a jazz és a django stílusával ötvözve kerülnek feldolgozásra. Ezen az estén Uracs Krisztina énekesnővel egészülnek ki.
- 17.00 Szakértők
népszámosak, helyi vállalkozás avagy ki vagyok én?
- 19.00 A vágy muzsikál – Szalóki Ági Karády-estje
»Szeretem ezeket a szerelmi vallomásokat, egyszerűek, bátrak, őszinték, ma is érvényesek. Olyasfajta bölcs és kedvesen ironikus gondolatokat találtam bennük, amelyek nagyon közel állnak hozzám. Karády személyében egy olyan nő énekel, aki sok mindent megélt. Ezzel próbálok azonosulni. Így próbálom üzenni a színpadról: minden nő képes arra, hogy díva legyen, mindenkiből lehet igazi királynő, akár Karády.« Szalóki Ági
- 20.30 Örkény Esztrád
Egy prózai színház kirándulása a zenés műfajokba, a klasszikus zenétől a dzsesszen át a rockzenéig. Mindenki olyan számmal lép fel, amit erre az alkalomra választott.
KISSZÍNPAD
- 14.30 Pan y Canela
Latin-amerikai és spanyol dalok Berki Szofi, Szandtner Anna és Sovák Anna torkából.
Gitár: Fügedi Ferenc, Keller Dominik, ütők: Nyári Gergely
- 16.15 Kaláka – Akarsz-e játszani?
Összeállítás (nem csak) Kosztolányi versekre írott dalokból.
- 18.15 Egy férfi és egy nő – filmdalest
Huzella Júlia és Ficza István sanzonestje. Zongorán kísér: Termes Rita
- 20.00 Kocsis Zoltán helyett… meglepetésként
A TÉREN
- 11.00-15.00 Vers csak Neked
A vers csak neked programban bérletvásárlóink bónuszként egy csak nekik szóló verset hallgathatnak végig színészeink előadásában.
- 11.00–15.00 Játszóház a Piros Kakaóval
Meseszőnyeg és nyomozás, varázspálca- és társasjáték-készítés Soós Dóriékkal.
A SZÍNHÁZBAN
- 13.00 Babits Mihály: Jónás könyve – előadja: Csuja Imre
Babits Mihály a Jónás könyvében fogalmazza meg a szellem emberének kötelességét a »világ hatalmai« ellenében, a kiállás feltétlen parancsát az európai kultúra és humánum mellett, az erőszak és a bosszú elvetését.
Az önironikusan megrajzolt Jónás dühödt prófétálásán kívül a világban szükség van a megbocsátó Isten kegyelmére is: ez Babits szellemi végrendelete a világégés előtt álló Európa és Magyarország számára.
Az előadás a tavalyi Örkény Kerten is elhangzott, idén közkívánatra ismétlik meg.
- 13.30 Terry Riley: In C – A HoppArt és a Szakértők bandájának örömzenéje
Terry Riley (1935) amerikai zeneszerző repetitív alapművét játsszák a maguk módján a mindig kiismerhetetlen HOPPart és a minden zajra érzékeny Szakértők tagjai elrettentő hangszereiken (hupák és társai), az Örkény Színház frissen mázolt előcsarnokában, nem elfelejtkezve a ruhatárról sem.
Kar- és koncertmester: Kákonyi Árpád
A mindössze ötvenhárom ütemes darab tetszés szerinti hosszúságban, struktúrában, tempóban, hangszínen szólalhat meg, s az előadók mindent el is követnek, hogy éljenek megadatott szabadságukkal, melyért a szerzőnek végtelenül hálásak! A hallgatóság pedig kedve szerint merülhet el a végtelennek tetsző hangáradatban – sétálgatva a muzsikusok körül –, vagy éppen kiballaghat az Örkény Színház kertjébe eltűnődni a végtelen lehetséges voltáról.
Posted on 2015. augusztus 28. péntek Szerző: olvassbele
0