Egy halotti imáért… | Nemes Jeles László filmje: Saul fia

Posted on 2015. június 16. kedd Szerző:

0


Röhrig Géza

Röhrig Géza

Jeges-Varga Ferenc |

Mióta a Saul fiáról beszél mindenki, a filmet nem lehet megnézni anélkül, hogy elvárásaink ne túl nagyok legyenek. „Egyszerre borzalmas és csodálatos” – állítják róla a külhoni kritikusok. De azt is mondják, Nemes Jeles László „filmművészeti és intellektuális hős­tettet” hajtott végre azzal, hogy „az auschwitzi valóságról fiktív és soha nem látott képeket teremtett a képzeletünkben”. A Variety szerint „olyan nyomasztóan és kom­pro­misszum­men­te­sen mutatja be a már sokszor ábrázolt holo­kausztot, ahogyan azt még soha senki nem tette.” A Guardian úgy fogalmaz: a Saul fia „kiemelkedő, elsöprő, felperzselő film Auschwitz gonoszságáról.”

A lelkesítően pozitív nemzetközi visszhang, no meg a cannes-i zsűri elismerése miatt Magyarországon még azok is látni szeretnék a filmet, akik évtizedenként talán ha egyszer eljutnak a moziba. De a magyar néző van a legnehezebb helyzetben. Örül, büszke az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyar filmes sikerére (persze azért azt se feledjük, hogy az elmúlt években a Delta, a Pál Adrienn, a Csak a szél, A torinói ló, A nagy füzet és a Fehér isten is fontos díjakkal tért haza), ugyanakkor a dicsérő szavak csomagjából ki kell hámoznia Nemes alkotását.

Nemes több interjúban elmondta, hazugnak érezné, ha egy az egyben meg akarná mutatni a haláltáborok borzalmait, valószínűleg nem is lehetséges kétórányi mozgóképbe belesűríteni a nyugat-európai kultúra bukásának teljes rémtörténetét. Nem is akar egyszerre mindent elmondani, csak a pokol közepére figyel. A megsemmisítés mechanizmusát mutatja be az ún. Sonderkommando (tkp. különleges osztag) mindennapjaira fókuszálva.

Ennek az osztagnak a tagjait a foglyok közül választották ki. Elsődleges feladatuk a tetemek áthurcolása az égetőkemencékhez. Nemes rámutat arra, hogy visszautasíthatatlanul jelölték ki őket a holttestek (vagy ahogyan a filmben is nevezik: a darabok) eltüntetésére. A táborlakók gyűlölték őket, de gyűlölték az őrök is. Mivel a legsötétebb titkokat is ismerték, időről időre „a biztonság kedvéért” velük is végeztek. Tisztában voltak vele – ők aztán igazán –, mi vár rájuk, amikor beterelik őket a fürdőnek csúfolt kamrába, s azt is tudták, hol végzik, ha már ők is „darabok” lesznek.

A sonderkommandósokkal – szerepükből adódóan – eleve nehéz azonosulni. Nemes ráadásul mindenféle érzelmi töltetet lehámoz a témáról. Nem akar megríkatni, sem a néző együttérzésére apellálni. A Saul fia különbözik a legtöbb, hasonló témát feldolgozó filmtől. Nem próbál sikertörténetet kreálni a halálból. A túlélésre összpontosító munkáknak is megvan persze a maguk logikája: reményt adnak a kilátástalanságban. Nemes azonban az emberi normák végleges felmorzsolódását ábrázolja. Ahol a pusztítás minden képzeletet felülmúl, ott nincs helye a reménynek. Hozzáállása túl kegyetlennek tűnhet, de vélhetően sokkal közelebb áll a valósághoz.

A rendezői koncepciói következményeként kilépünk a történelmi kontextusból, az alkotók az elbeszélhetetlen egész helyett az egyes ember esetét helyezik a középpontba. Saul az egyik halott gyerekben a fiát véli felismerni, és egész vesszőfutásának az a célja, hogy méltó módon eltemethesse, egy rabbi közreműködésével. Saul története időben és térben is be van zárva. A haláltáborok lakóinak már eltűnt a múltjuk, jövőjük pedig nincs. Ami akkor és ott megtörténik velük, érvénytelenné tesz minden mást.

Zsótér Sándor (Doktor), Molnár Levente (Röhrig Géza (Saul) Molnár Levente (Abraham), Röhrig Géza (Saul)

Zsótér Sándor (Doktor), Molnár Levente (Abraham), Röhrig Géza (Saul)

Ezt a célt a Saul fia szinte páratlan operatőri megoldással fogalmazza képpé: az elejétől a végéig kizárólag Saulra fókuszál. Erdély Mátyás kézikamerája kb. 60-70 centiméterről követi a főszereplőt, akinek legtöbbször a hátát látjuk. Egy helyben marad, amikor Saul megáll, együtt fordul vele, szinte táncot jár körülötte. Pontosan leköveti minden mozdulatát.

Hasonló, de korántsem ennyire következetes operatőri munkát a Londonderry-i vérengzést feldolgozó Véres vasárnap című filmben láttam. Paul Greengrass testközelből mutatta, ahogyan a brit deszantosok az észak-írországi városkában felvonuló békés tüntetőkre (1972. január 30.) tüzet nyitnak. A feszülten mozgó kamerával Greengrass dokumentarista hatást ért el. A Saul fia alkotói nem akarják valósághűen rögzíteni az eseményeket, csupán egyetlen emberi momentumot ragadnak meg.

A néző a külvilágból csak annyit érzékel, amennyit maga Saul. Márpedig ő teljesen bezárkózik. „Csak úgy viselhető el, ha nem nézek mások szemébe, csak a szegycsontjára” – mondta Röhrig Géza egy interjúban. Hiába nem képzett színész Röhrig, fáradt, fájdalmas tekintetével, jelenlétével betölti a teljes vásznat.

saul-röhrig-IND02Nemes kíváncsi a pokol bugyraiban bolyongó lélek belső hangjára, hátha ott még fellelhető valami, ami az emberre emlékeztethet. Első rövidfilmjében (Türelem) pontosan kidolgozta ezt a módszert, amivel hosszan tudja késleltetni az információkat. A részleteket vagy a képen kívülre rejti el, vagy legtöbbször életlenül látjuk. Meghökkentő módon éppen ezzel ér el olyan hatást, mintha mi is jelen lennénk a barakkok között. Vagy még inkább: mintha mi magunk lennénk Saul. Az iszonyat atmoszféráját nem a képek érzékeltetik. A parancsok szinte folyamatos ordítása, a környezet sokféle beszűrődő zaja elviselhetetlenné erősödik. Nem a hangerővel, csupán azzal, hogy ami távol zajlik, az is közelről hallatszik. Hihetetlen koncentrációt és tervezést igényel ez a fajta alkotói munka, de a kép és a hang tökéletes együttműködése letaglózó erejű.

A holttestek elégetése nem csupán az emberiség elleni bűntettek nyomait akarja eltüntetni, hanem eltörölne mindent. Mintha ezek az emberek, felnőttek és gyerekek sosem léteztek volna. Saul tisztában van azzal, hogy túlélésre nem is gondolhat. Lélegzik, de a lelke már rég halott. Az élet emléke miatt ragaszkodik a kisfiú eltemetéshez. Noha rögeszmés makacssága közvetve hozzájárul egy sor társa halálához, mégis az övé az egyetlen emberhez méltó cselekedet a filmben.

Az sem lehet véletlen, hogy nem tudjuk meg, a halott fiú valóban Saul gyermeke vagy sem. Nemes története ezzel a lebegtetéssel túlmutat az egyénen – az egész európai civilizációt érintő szempontot emelt be vele filmjébe. A fiú teste ilyen értelemben mementó. Arra emlékeztet, hogy egykor emberek voltunk.

Nems Jeles László

Nemes Jeles László

Saul fia – magyar dráma, 2015
Rendező: Nemes Jeles László
Forgatókönyvíró: Nemes Jeles László és Clara Royer
Operatőr: Erdély Mátyás
Zeneszerző: Melis László
Hang: Zányi Tamás

A főbb szerepekben:
Röhrig Géza (Saul)
Molnár Levente (Abraham)
Urs Rechn (Biedermann)

 

Magyarországi bemutató: 2015. június 11. Forgalmazó: Mozinet
A film az 68. Cannes-i Filmfesztiválon – többek között – elnyerte a zsűri Nagydíját és a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) elismerését. Díjat kapott a hangtechnikai munka is.