»Minden gyönyör egyben szenvedés is« | Szakonyi Károly: Örvény / Rózsavölgyi Szalon

Posted on 2015. április 10. péntek Szerző:

0


Kaszás Gergő, Bánfalvi Eszter

Kaszás Gergő, Bánfalvi Eszter

Kolbe Gábor |

Négy év kényszermunka után Fjodor Mihaj­lovics Dosztojevszkij végre ismét irodalmi munkásságára koncentrálhat. Egészsége azon­ban megromlott, magánélete romok­ban he­ver. Minden vágya, hogy bizo­nyít­son, de folyamatos bűntudattól szenved…

Szakonyi Károly rádiójátékát eredetileg 2000-ben rögzítették hangszalagra a Magyar Rádióban, márciusban pedig az Örvény eredeti szövegének színpadi adaptációja került a Rózsavölgyi Szalon színpadára. A rendező mindkét esetben Sződy Szilárd volt.

A történet fikció, ugyanakkor a szerző szándékai szerint Dosztojevszkij életének ismert korszakát mutatja be, az események keretei valós, életrajzi alapokon nyugszanak. Tehát – akár éppen így is történhettek volna… Szakonyi saját elmondása szerint, amikor papírra vetette az Örvényt, kifejezetten érdekelte egy ötven felé közeledő férfi és egy jóval fiatalabb nő kapcsolatának lélektana, így az orosz író és húsz évvel fiatalabb tanítványa, Apollinarija Prokofjevna Szuszlova története vélhetően nem csupán elképzelt konfliktusokkal teli.

Kaszás Gergő

Kaszás Gergő

A jómódú lázadó, fiatal lány (Bánfalvi Eszter) figyelmét a kezdetek kezdetén nem Dosztojevszkij (Kaszás Gergő) személyisége nyűgözi le, hanem az általa szerkesztett irodalmi lapban történő megjelenés lehetősége kelti fel figyelmét. („Nem tetszett, mint férfi, nem volt szép ember. De az erő, ami sugárzott belőle, az rabul ejtett…”) Tény, hogy az érzelmi mélyponton lévő íróban a valóságban is hamar feltámadt a vágy a jó családból származó teremtés után. Azonban, szinte kapcsolatuk nullpontján már vulkánként tört felszínre a bűntudat, ami nem csak a Polinával való kapcsolatát, de Dosztojevszkij szinte egész életét végigkísérte, irányította, és írói munkássága – talán – csúcsának, a Bűn és bűnhődésnek megírására inspirálja majd őt.

Tagadhatatlan, hogy a férfi és a nő intenzív, egymás türelmét és szerelmét felemésztő kapcsolata nem valósulhatott volna meg, ha a lánynak nem az író az első szerelmi „ügye”. A tapasztalatlan fiatalt azonban lassanként lenyűgözi a figyelem, amit szakmai – és immár emberi – bálványa neki szentel. Egy pillanatnyi lelkiismeret-furdalást sem érez, hogy miközben kapcsolatuk tízezer fokos hőmérsékleten izzik és tombol, tudja: Dosztojevszkij törvényes felesége éppen a halálos ágyán fekszik. Az író és a lány szeretni akarják egymást, de birtokolni is. Lelkük szabadon szárnyalna, de a másikkal állandóan éreztetik: ebben a szerelemben nincs szabadság. Elfogadják, hogy „az ember természeténél fogva zsarnok”, de minden percben kölcsönösen lázadnak a tézis ellen.

orveny-EDV2566_

Bánfalvi Eszter, Kaszás Gergő

Az írót ráadásul nemcsak a feleségével kapcsolatos bűntudat gyötri, de – szerelmi ügyekben meglehetősen mafla lévén – pontosan tudja, hogy a lány előbb-utóbb elkerülhetetlenül elhagyja majd. Az elképzelt – majdani – vetélytárs miatt érzett tomboló féltékenysége a kezdetektől fogva rombolja kapcsolatukat, de a „se veled, se nélküled” szerelmek természetrajza szerint az összecsapásokat kibékülés követi. Csakhogy a sorsa elől senki sem menekülhet… Dosztojevszkij hazatér Párizsból, hogy rendezze irodalmi folyóiratának, a Vremjának csődhelyzetét, a magára hagyott lányt pedig nyughatatlan vére és kíváncsisága hamar a spanyol dzsigoló (Osgyáni Mihály) karjaiba és ágyába hajtja. Ez a kapcsolat (szerelemnek semmiképpen se nevezzük) kimozdítja Polinát a Dosztojevszkij személyisége által köré rajzolt korlátok közül, és ráébred, hogy létezik egy egészen másik világ. Bár státusa ott is legfeljebb a „szerető” kategóriára jogosítja fel („a gyönyör egyben szenvedés is”), egy fiatal, könnyed, tüzes partner oldalán immáron egy másik szerelem örvénye húzza egyre mélyebbre.

Az elhagyott Dosztojevszkij – nyilván tapasztalata és életkora által vezérelve – bár tombol, de megérti, és önkritikusan elfogadja a történteket, szakításukat inkább újabb bűntudattal éli meg. Ha mégis a happy endet keressük: Polina később több írásának (A játékos, az Ördögök, A kamasz, A Karamazov testvérek) múzsájává és szereplőjévé magasztosul.

A francia rendező, Jean Louis-Barrault szerint a realista színház színészi játéka három rövid, de alapvetően fontos kérdésben foglalható össze: Honnan jövök? Hová megyek? Milyen állapotban vagyok? Szakonyi és Sződy szereplői pontosan hozzák a kritériumrendszer követelményeit. Kaszás Gergő figurájáról a történelmi háttér ismerete nélkül is megtudjuk, honnan jön, és milyen állapotban van. Karakterén – a természetes adottságok mellett – hatalmasat dob a maszk.

Egy spanyol dzsigoló (Osgyáni Mihály) karjaiban

Egy spanyol dzsigoló (Osgyáni Mihály) karjaiban

Bánfalvi Eszter – akinek Polinája a darab központi figurájává növi ki magát – pillanatnyi lazítás nélkül, egyedüliként végig a színen, helyenként narrálva is az előadást, egyenletes hőfokon, állandó, magas fordulatszámon teljesít. Tudjuk, hogy sehonnan se jön, sehová sem megy, és pillanatnyi állapotát is testközelből követhetjük végig. „A színész játéka igaz lesz, ha alakja állandóan őszinte” – mondja Barrault, és Bánfalvi Eszter kiválóan teljesíti ezt a követelményt.

Salvador szerepe a legrövidebb, de korántsem jelentéktelen, Szintén a semmiből jön és a semmibe megy, de Osgyáni Mihály karaktere méltó partnerévé nemesül két társának, a felelőtlen, hazug és a nőket gondolkodás nélkül kihasználó világfi pillanatnyi, mégis állandó állapotában. Ellenszenvesen szimpatikus, és időzített bombaként robbantja darabokra Dosztojevszkij és Polina elszakíthatatlannak látszó, önpusztító kapcsolatát, hogy utána semmivé váljon mindenki számára. De a néző sejti, hogy holnap talán újra találkozhat vele valahol, amint áldozatára les – talán épp a Rózsavölgyi Szalon asztalai mellett.

Bűntudat nélkül.

Fotók: Éder Vera