Milyen hosszú egy kilométer? | Cheryl Strayed: Vadon

Posted on 2015. március 11. szerda Szerző:

1


Reese Whiterspoon (mint Cheryl Strayed)

Reese Whiterspoon (mint Cheryl Strayed), hátán a Szörnyeteggel

Isztray Simon |

Magabiztosan sugározza magáról a szuper­civilizáció képét az Egyesült Államok: a pi­aci társadalom, a technikai innováció, a fel­hő­karcolók, az űrtechnológia, az infor­matika hazája. E kép alapján nem is sejt­hetnénk, hogy Amerikában él egy ezzel éppen ellentétes hagyomány is, amit civi­lizációkritikának nevezhetnénk. En­nek talán legfontosabb alapító atyja a 19. szá­zadi David Thoreau, aki egy évig minden emberi civilizációtól távol egy kunyhóban élt a Walden-tó partján, s erről a tapasz­talatáról írta nevezetes Walden című mű­vét.

Nem társadalomkritikáról van szó, és nem is egyszerűen város és vidék ellentétéről. Pedig az USA-ban ez az ellentét is megvan, s az amerikai vidékről, a kisvárosok és farmok világáról is széles panorámát kapunk az amerikai irodalomból. A civilizációkritika tehát nem a vidéki életforma idealizálása, hanem minden civilizáció szembeállítása az ember nélküli vad, „érintetlen” természet tapasztalatával. Az Egyesült Államokban ugyanis még ma is hatalmas ember által nem lakott területek vannak: ilyen a keleti parttal párhuzamos, Mexikótól egészen Kanadáig 2600 mérföldön húzódó túraútvonal, a Pacific Crest Trail (PCT) által érintett területek nagy része is. A Kalifornia, Oregon és Washington államokon keresztül vezető útvonal sivatagokat, erdőket, magashegységeket (a legmagasabb a Sierra Nevada) és vulkanikus hegyeket, számtalan nemzeti parkot köt össze egymással. Ennek az útvonalnak egy 1600 kilométeres szakaszát teszi meg Cheryl Strayed regényének hősnője a Mojave sivatagtól a Colorado folyó hídjáig, amelyet Istenek Hídjának neveznek – egyedül. A Vadon hősnője ha meg is ismerkedik és össze is barátkozik a PCT más túrázóival, végig ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül tegye meg a több hónapos, embert próbáló utat. Ez az, ami megkülönbözteti ezt a regényt egy regényes útikönyvtől, és ami összekapcsolja a Walden hagyományával, amelyben a „vad” természettel való találkozás egybeesik önmagunk újjáalakításával, vagy inkább újrafelfedezésével. S hogy egy nő megy át mindezen, minden bizonnyal ez az oka a regény hatalmas sikerének. A könyv dokumentumregénynek is nevezhető, hiszen az írónő saját élményeit írja le, a főhős az ő nevét viseli: Strayed egyébként ’kóborlót’ jelent.

Így készült a film

Így készült a film

A regények, akárcsak az utazások titka, a részletekben rejlenek: s ahogy a Vadon az utazás részleteit leírja, abban nincsen semmi romantizálás. A túra a roppant tömegű hátizsákkal (amit Szörnyetegnek keresztel el gazdája) már önmagában iszonyatosan megerőltető, Cheryl lába csupa seb és vízhólyag, a lábkörmei egy idő után leválnak, a háta és válla folyton felsebesedik. A vadonban utazót folyton kíséri az éhség és a szomjúság, gyötri a hőség vagy a hideg, és akkor még nem is beszéltünk a baleset- és életveszélyről a meredek hegyi ösvényeken vagy a kiszáradt sivatagokban, az ösvényt keresztező medvékről vagy csörgőkígyókról. Miért indul el Cheryl, miért tart ki mégis az úton, és mit tanul meg a vadonban? Egy helyen ezt olvassuk a vadonban járás tapasztalatáról:

„A gyaloglás alapjaiban volt más helyváltoztatási mód, mint azok, amelyeket addig ismertem. A kilométerek nem unalmasan és egyhangúan húztak el mellettem. Mindegyik elnyújtott, testközelből szemlélt küzdelem volt a gazokkal és göröngyökkel, fűszálakkal és szélben elhajló virágokkal, fákkal, amelyek fölém tornyosultak és meg-megreccsentek. Minden kilométer a zihálásom hangját jelentette, a talajhoz csapódó lábam zaját, a síbotom koppanását minden lépésnél. A PCT-n megtanultam, hogy milyen hosszú is egy kilométer. Nem volt olyan kilométer, amihez ne nagy alázattal közelítettem volna.”

Úton a PTC-n

Úton a PCT-n

A folyamatos küzdelem, testi kínok és nélkülözések, a felőrlő monotonitás közben és azokkal együtt fokozatosan körvonalazódik egy másik tapasztalat: hogy ez a kimerült, elkínzott test képes a vadonban élni és továbbjutni. Képes, ha alázattal közelít ahhoz, amivel szembefeszül, ha odafigyel a vadon jelzéseire. Ha észreveszi, hogy ezt a képességet sok más ember támogatása teremtette meg benne, hogy bár magányosan kell végigcsinálnia, nincsen egyedül. A test, ami először fájdalmas határnak mutatkozik, ütközőpontnak és átjárónak bizonyul, ahol külső és a belső, én és mások, ember és természet kölcsönhatása zajlik. A hosszú út során a vadon megnyílik, a test és tudat időről időre a nagy természet részeként tapasztalja meg magát: ezek a szépség és egy addig elképzelhetetlen intimitás pillanatai. Az olvasó számára emlékezetes marad a rókával vagy a szarvassal való találkozás leírása, és hogy éppen ezek a tapasztalatok azok, amik döntő szavakat váltanak ki az utazóból.

A regény nagy témája a gyász, mivel a hőst édesanyjának halála, és családjának azt követő széthullása ösztönzi arra, hogy végül nekivágjon a PCT-nek. És nem akármilyen gyászról van szó, hanem egy elvált asszony korai haláláról, akinek szeretete pótolhatatlan árván maradt gyermekeinek. A regény újra és újra megmutatja, hogy az ilyen gyász, egy ennyire mély seb nem látható. Éppen azért, mert mindent áthat, mindent megváltoztat, az identitáson ejt sebet. A regény érzékletesen írja le, ahogy a gyász elszabadítja a pusztítást: ami anyjuk után „marad”, a ház, a tárgyak, a szokások, az mindenkinek valahogy túl fájdalmas, nem megőrizni, hanem eltüntetni szeretnék. Ennek az időszaknak a kaotikus, pusztító érzéseit sűríti össze a döbbenetes jelenet, amikor lelövik anyjuk egykor imádott Lady nevű lovát.

Reese és Cheryl

Reese és Cheryl

Cheryl, maga sem tudja miért, lerombolja házasságát, egy drogos sráccal kezd járni, s amikor teherbe esik tőle, elveteti magzatát. Így történik, hogy amikor elkezdi a PCT túrát, korábbi életéből már jóformán minden elpusztult, teljesen magára marad. Pár kedves könyvét viszont elviszi magával, esténként a sátrában olvas belőlük pár oldalt, amíg el nem nyomja az álom. Útjának szimbóluma lehetne, hogy az elolvasott lapokat reggel elégeti, hogy ne legyen felesleges súly a hátizsákjában. A könyvégetés általában az embertelenség, a barbárság jelképe (gondoljunk a náci könyvégetésekre), itt éppen ellenkezőleg, azt jelenti, hogy az utazó elsajátította a könyvet, hogy vérévé vált.

És ebben különbözik a civilizációkritika a barbárságtól. A médiumok által egyre inkább eluralt világban, a valódi jelenlét helyett virtuális élményeket kínáló civilizációnkban utal arra az alapvető eszköztelenségre, ami boldoggá teszi az embert. Cheryl kedvenc verseskönyvéről, melynek címe Álom, egy közös nyelvről, így ír: „Kinyitottam a könyvet és belelapoztam, előrehajoltam, hogy a tűz fényénél jobban lássam a szavakat. Úgy tucatnyi versbe olvastam bele, s mindegyik annyira ismerős volt, hogy valami különös biztonságérzetet nyertem belőle. Ezeket a sorokat mondogattam magamban a gyaloglással töltött napokon. Gyakran azt sem tudtam, hogy mit jelentenek, ugyanakkor egy másik szinten tökéletesen tisztában voltam az értelmükkel, mintha egyszerre állt volna előttem jelentésük, s ugyanakkor kartávolságon kívülre került volna, mint egy felszín alatt sikló hal, amit puszta kézzel szeretnék elkapni – hisz annyira közel van, annyira itt van, annyira az enyém –, de mihelyt utána nyúlok, már el is cikkan.”

Fotó: InterCom

A Könyvjelző Magazin 2015. január–februári számában megjelent cikk szerkesztett változata

Cheryl Strayed: Vadon
Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest, 2015
400 oldal, teljes bolti ár 3690 Ft

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Se szeri, se száma az olyan könyveknek, amelyek a középosztály középkorú tagjainak életválságáról szólnak. Többnyire önmagukat keresik, és e célból hosszú, fáradságos utakra is vállalkoznak. Vannak, akik befelé utaznak, a lélek mélységeit kutatják, mások valóságos utazásra indulnak, testüket és lelküket egyformán próbára teszik. Ők a zarándokok, akik a világ zarándokútjait járják, az El Caminót, ellátogatnak Rómába, Lourdes-ba, Nepálba. Útjuktól legalább annyira remélnek kalandokat, élményeket és szerelmet, mint lelki megbékélést.

Első pillanatra a Vadon hasonló krónikának tűnik. Ám a szerző se nem középosztálybeli, se nem középkorú. Cheryl Strayed útja szeszélyes ötlettel indul, de ő ehhez a szeszélyhez makacsul ragaszkodik.

Anyja hirtelen jött betegsége után Strayed élete viharos sebességgel hullott szét. Családi kötelékei meglazultak és eltűntek, házassága megromlott. Életének következő éveiben egymást érték a kudarcok. Egyedül maradt mindenféle értelemben. Egy sportboltban esett pillantása a legjelentősebb amerikai túraútvonalról szóló útikönyvre. Elolvasta a szöveget: a túra teljesítése először csak homályos ötlet volt, majd egyre inkább alakot öltött, végül világos célként rajzolódott ki előtte. Zarándoklata 1100 mérfölden és három hónapon át tartott, mégpedig igen zord körülmények között. Szánalmasan felkészületlen volt erre a megpróbáltatásra, testileg és lelkileg egyaránt. Kötetében kiváló láttató erővel idézi fel a hosszú gyaloglás keserves és felemelő pillanatait. Szenvedett a fájdalomtól, az izomláztól, a magánytól és az állandó éhségtől. A külső utazás, a távolság, a természet és a test meggyötörte, a belső viszont felemelte. Újfajta tisztelet és csodálat ébredt benne: útja végigjárása elsöprő és alapvető élményt jelentett számára.

Cheryl Strayed írása lefegyverzően nyers, őszinte és kitárulkozó. Útja kemény, sokszor kegyetlen fizikai és lelki próbatételeken keresztül a reménytelenség pusztaságából a megújult önismeret nyugalmasabb tájaira vezetett.

A regény alapján készült, két Oscar-jelölést kapott Vadon (Wild) rendezője Jean-Marc Vallée (Mielőtt meghaltam), főszereplője Reese Witherspoon. A forgatókönyvet Nick Hornby, a Fociláz, a Pop, csajok satöbbi és a Hosszú út lefelé szerzője írta, Cheryl Strayed memoárja alapján