Jávorszky Béla Szilárd: A magyar jazz története (részlet)

| Felütés |

Idén ötven éve annak, hogy megjelent az Anthology ’64, rajta a születőben lévő modern magyar jazz 13 lemezképes formációja játszott – az akkori színvo­nalnak megfelelő jazzt. Voltaképpen csak a felvételek idején külföldön dolgozó Lakatos „Ablakos” Dezső és Balogh „Csibe” Jenő, illetve az önálló albumát ek­koriban készítő Szirmay Márta hiányzik ahhoz, hogy teljes lehessen a kép. S persze, az Anthology ’64-en a zenei spektrum meglehetősen széles: azon a hard-bopos Garay Trió éppúgy megtalálható, mint a klasszicizáló Concert Jazz 5, vagy a bátran kísérletező, az avantgárdhoz húzó Szabados Trió.

Ez a könyv azonban nemcsak az azóta eltelt fél évszázad legfontosabb műfajtörténeti eseményeit, szereplőit, folyamatait, dokumentumait igyekszik bemutatni, hanem azt is, hogy mi volt ennek az előz­ménye. Hogy az egykoron New Orleansben szüle­tett, majd a harmincas évekre Amerikát meghódító jazz hogyan jelent meg – mintegy a szabadság szim­bólumaként – a két világháború közötti Európában, így Magyarországon is. Hogy miként tiltották elő­ször a németek, majd az oroszok, és miként vetették be „kulturális trójai falóként” az amerikaiak. Hogy mindezek ellenére miként élt tovább az ötvenes évek fővárosi éjszakai életében, majd miként csú­szott át a tiltottból a tűrt kategóriába, s tör(hetet)t a felszínre a hatvanas évek legelején. S hogy a kezdeti óvatos lépésektől, az alig másfél évet megélt Dália Klubtól, a Modern Jazz lemezsorozattól és a mára a felsőoktatás részévé váló jazztanszak megalakulá­sától mennyire göröngyös, ám rengeteg színes egyéniséget és produkciót felmutató utat járt be a műfaj, mire eljutott odáig, ahol mostanában tart.

Ebben a témakörben az elmúlt évtizedekben per­sze több fontos kötet látott idehaza napvilágot. Min­denekelőtt Gonda János számos újrakiadást, bővítést és frissítést megélt munkája, amelynek legutóbbi vál­tozatát – Jazzvilág néven – 2004-ben jelentette meg a Rózsavölgyi Kiadó. Ez a 600 oldalas, elsősorban a szakmának szóló mű azonban szinte kizárólag a mű­faj nemzetközi történetére és az improvizáció elméle­tére fókuszál, benne a szerző mindössze 30 oldalt szentelt a hazai művészek, események, folyamatok bemutatására. A másik fontos jazztörténeti könyvet a legismertebb hazai jazzkutató, Simon Géza Gábor jegyzi, az 1999-es Magyar jazztörténet című műve azonban egyrészt a jazzberkekben azóta heves vitá­kat kavar (erről bőségesen lesz szó később), másrészt jószerivel csak a modern jazz hatvanas évekbeli meg­jelenéséig követi a folyamatokat. S persze ott van Turi Gábor 1983-as Azt mondom: jazz című interjúkötete, amely máig hiteles forrásanyag a jazz ötvenes-hatvanas-hetvenes évekbeli története iránt érdeklődők számára (magam is számos helyen idézek belőle).

A magyar jazz története mindenesetre a műfaj teljes hazai történetét igyekszik átfogóan feldol­gozni, miközben röviden a nemzetközi folyama­tokra is kitekint. Szándékaim szerint nemcsak a szűk szakmának, hanem a szélesebb nagyközön­ségnek szól, szakszerű, de közérthető, olvasmá­nyos stílusban. Egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos „sztori”, melyet remé­nyeim szerint nemcsak a közművelődésben, az ok­tatásban és a médiában dolgozók használhatnak alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklő­dők is élvezettel forgatnak.

Jávorszky Béla Szilárd: A magyar jazz története
Kossuth Kiadó, Budapest, 2014