A magánélet megpiszkált határai | Tóth Eszter Zsófia, Murai András: Szex és szocializmus

Posted on 2014. július 4. péntek Szerző:

0


TóthE_szex_es_szoc-bor180Bodó Viktória Booklány |

Szex és szocializmus, avagy hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának címmel jelentett meg történeti művet a nőtörténeti kutató (Tóth Eszter Zsófia) és filmtörténész (Murai András) páros. Szextörténeti könyv, de nem szexkönyv, ezt nagyon fontos megkülönböztetünk, már itt, az elején. Arról szól, hogy hogyan beszélt a Kádár-kor társadalma a szexualitásról, annak különböző aspektusairól, s legfőképpen arról, hogy hogyan beszéltették őket erről.

Ugyanis a nem is olyan régen, az „átkosban” mindent ideológiai alapon próbáltak meg irányítani és befolyásolni a rendszer urai. Miközben egy végtelenül zárt, elmaradott és mesterségesen fenntartott rendszerben élt az ország, a közbeszéd néha hullámokat vetett olyan témák körül, melyeket, minden valószínűség szerint, mesterségesen generáltak, azzal felkavarva az állóvizet, hogy így keltsék a modernség illúzióját. A közgondolkodás, és azon belül a magánélet felülről jövő irányítására nem csak törvényi eszközök álltak a rendszer urainak a rendelkezésére: gondoljunk csak bele, hogy akkoriban a kamaszokat célzó Ifjúsági Magazin 300 ezres példányszámban jelent meg és kelt el. A felnőtt nőket, ezáltal pedig a családokat befolyásoló lap, a Nők Lapja pedig 700 ezer háztartásba jutott el hetente.

Reklámfotó – óvatos erotikával

Reklámfotó – óvatos erotikával (Forrás: Fortepan)

A korszak végtelen prüdériája nem ismert határokat, ebben is, mint oly sok mindenben, a képmutatás csimborasszóját képviselte. Nagyban összefüggött ez a szocialista nőtípus eszményének erőltetésével. Ez a fajta nő a gyes bevezetésétől otthon marad, a háztartást vezetni, utódonként három évig, legalább három kis úttörőt szül, és csak végszükség esetén jelenik meg az abortuszbizottság előtt, hogy ott orvosok és pártfunkcionáriusok döntsenek, megalázó módon és stílusban méhe és élete felett. Persze, szigorúan csak a Ratkó-korszak kötelezően világra hozott gyerekei és illegális hentesabortuszai lecsengésével. Mindezt abban a korszakban, amikor a magzatelhajtások száma tízévente meghaladta a másfél milliót, a fogamzásgátlók bevezetése előtt, és az után is. Tinédzserlányok mentek sorban „kaparásra”, mert fogamzásgátlót nem kaphattak.

A két éves, kötelező sorkatonaság időszaka volt ez, ami -egyéb káros hatásai mellett- a párkapcsolatokra is nagy nyomást gyakorolt. Szerelemi bánatukban többen öngyilkosok lettek, hiszen fiatal szerelem legyen a talpán, ami kibírta ezt a több éves, kényszerű különlétet. A hivatalos hangvétel (lásd: Ifjúsági Magazin, IM) még a hetvenes évek második felében sem tartotta szerencsésnek közszemlére tenni a magánéletet a fiatalok (horribile dictu!) utcai csókolózásával, miközben a valóság teljesen más képet mutatott. Szerveződött a délegyházi nudista strand, félhivatalosan létezett a prostitúció, a szocialista erkölcs pedig valami papírízű, ecetben savanyított anti-ideálképként lebegett a fejek felett.

Az egyre enyhülő rendszerben a mozikba is beférkőztek a szexuálisan egyre erőteljesebb jelenetek, megrendezték az első szépségversenyt, nem múlt el Jancsó-film meztelen nők nélkül, a lapok továbbra is megkísérelték kijelölni a határokat a szexuális értelemben vett normális és abnormális között. Még a nyolcvanas években is erről írtak, „olvasói levelekre” válaszolva, majdnem a végletekig tagadva és elhallgatva a homoszexualitás, az óvszerhasználat vagy a valódi felvilágosítás fontosságát. A rendszer meghasonlottságát, a lelkek meghasonlottságát jelzi, hogy ismerkedési rovat is működött mindeközben a lapok hasábjain, és csaknem a legvégső időkig pártfegyelmit osztogattak egy-egy házasságtörésért.

Kattints rá!

Kattints rá!

Ilyen és ehhez hasonló témákat boncolgat a szerzőpáros, megannyi kordokumentumot, újságot, filmet, iratot alapul véve és megidézve. Némi keserédes nosztalgia mindazoknak, akik átélték a kettős beszéd korát, egyben bepillantás mindazoknak, akik számára ez már csak a történelemkönyvek része. Így vagy úgy, de közelebb visz minket önmagunk megértéséhez.

(Forrás: Fortepan)

(Forrás: Fortepan)

A Booklány szereti… oldalon megjelent írás szerkesztett változata

Tóth Eszter Zsófia, Murai András: Szex és szocializmus
Libri Könyvkiadó, 2014
224 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
ISBN 978 963 310 2916

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Délegyházi nudistastrand, NDK-s turistalányok a Balatonon, Postinor tabletta, botrányos szépség­királynő-választás, prostitúció, nyitott házasság, szex a magyar filmekben, Veres doktor az Ifjúsági Magazinban – és mindezek hátterében a szocialista erkölcs. Egy mára már letűnt korszak, amelyben pornóújsághoz jutni csak csempészve lehetett. E témákról szól a kötet, sok fényképpel.

»Célunk, hogy az olvasó megismerje, mit és hogyan lehetett a szexualitásról beszélni, milyen volt a szexuális felvilágosítás. Reméljük, aki átélte a kort, saját kellemes emlékeit is újraélheti az olvasás során, aki meg nem, az bepillantást nyerhet egy olyan világba, ahol a fiataloknak az ismerkedés is komoly gondot jelentett néha, olyannyira, hogy az Ifjúsági Magazin társkereső rovatot is működtetett e célból.«