Te csinálod a színházadat | A hosszabbik út – Kerekasztal & Szputnyik

Jeges-Varga Ferenc |

A szuiciditás-szakértők (tényleg van ilyen!) szerint Szilveszter éjszakája különösen vonzó dátum azok számára, akik személyesen akarják kioltani az életüket (a másik ilyen nevezetes időpont Valentin nap, de karácsony estéjét is nyugodtan bevehetjük a sorba). A Hosszú út lefelé című Nick Hornby-regény szereplői, követve a hagyományokat, óév-búcsúztatás gyanánt felmásznak London egyik toronyházának tetejére, azzal a céllal, hogy a mélybe vessék magukat.

Négy – életvitelében, társadalmi hátterében, neveltetésben is különböző – ember az utolsó magányosra tervezett perceiben találkozik egymással a tetőn. De csak ők csodálkoznak azon, hogy az öngyilkos hajlamúak közkedvelt londoni végállomáshelyén nincsenek egyedül. Abban persze lehet némi szerepe a sorsnak vagy a vakszerencsének, hogy mind a négyen éppen ugyanazt a pillanatot választják az ugrásra. Vagy még az is meglehet, hogy igazából nem is akarják annyira a halált. Mindenesetre, ha összefutsz olyasvalakivel, akivel egy az érdeklődési köröd (legyen ez akár a halál is), már csak udvariasságból is szóba állsz vele. Ha pedig elkezdesz beszélni, egy valamiben biztos lehetsz: elhalasztod halálod óráját.

Hornby abszurd alapötletéből egy alkalmi önsegítő kör alakul Grigor Attila rendezésében. Mindössze négy színészre (Hay Anna, Farkas Atilla, Fábián Gábor, Hajós Zsuzsa) és négy székre van szüksége ahhoz, hogy kibeszéltesse az egykor népszerű tévés műsorvezetőt, aki egyetlen (viszont kiskorúval eltöltött) buja éjszakával szétverte karrierjét és magánéletét, a vallásos anyát, aki húsz éve gondozza öntudatlanul fekvő gyermekét, a zűrös fruskát, akit a fiúja dobott ki, vagy az egykori tehetséges rocksztárból lett pizzafutárt.

A Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság üdítően szellemes és elgondolkodtató játékra invitál. A hosszabbik út ugyanis a színházi nevelési program része, a feladata a fiatalok közösségi gondolkodásra, disputára ösztönözése, iskolai tantermekben, aulákban. Alkalmat teremt a diákoknak, hogy bekapcsolódhassanak az alkotói folyamatokba.

A nézőnek fel kell adnia a kívülről szemlélődő egyén kényelmes pozícióját. A hosszabbik út játszói többször megszakítják a történet folyamát. Határozottan, de nem erőszakosan megszólítják a közönséget: „véleményed szerint, a taxiban ülve mi villant be JJ agyába?” vagy „vajon Martin élete hogyan alakult tovább a feleségével való találkozás után?” A nézőtéren ülőknek nem magukról kell beszélniük – a színészek ötleteket várnak tőlük, merre is haladjon tovább a színpadi játék.

A tizenöt perces szünetekben zajló csoportfoglalkozásokon a diákok közösen dolgozzák fel a látottakat, megvitatják a szereplők helyzetét, de még az események irányítását is átveszik. Mit nem adtam volna középiskolásként egy olyan irodalomóráért, ahol nem csak a történetbe belehelyezkedve érthetem meg a mű lényegét, de testközelből ismerkedhetem meg a színházi kifejezési formákkal, megtanulhattam volna kiadni magamból a gondolataimat. Mert természetesen ebben az össznépi színházi brainstormingban megfogalmazhatod a saját érzéseidet, vágyaidat, véleményedet is. A hosszabbik út legnagyobb hatása, hogy aktív szereplővé avatja a nézőt. Nem előtte, nem utána, hanem a színjáték során teszi érdekelté a történet iránt.

Nem a kivételes színészi teljesítmények miatt figyelemre méltó az előadás, játékuk szinte eszköztelenségig lecsupaszított. Amikor a szerepben vannak, akkor is közvetlenek maradnak, különben idétlenül hatna, hogy egyszer csak hozzánk fordulnak segítségért. A szokatlan színpadi helyzet ugyanakkor inspiráló lehetőség, hogy az állandó kerettörténetet külső iránymutatások alapján improvizatív játékkal töltsék meg.

A háromórás játékidő minden egyes alkalommal egyszeri és megismételhetetlen pillanatokat teremt, mert a színészek, a közreműködő drámatanárok mellett a diákok – vagy ahogy most itt a POSzTon is: a résztvevő felnőtt nézők – aktivitásán is múlik, milyen mélységű előadás születik. De a nézők külön-külön is csak akkor tudnak azonosulni a látottakkal, ha feladva kívülálló (vagyis rejtőzködő) pozíciójukat, mernek szerepet vállalni a közös alkotásban. Ellenkező esetben a csoportfoglalkozásra szánt szüneteket érdektelen üresjáratoknak érezhetik, s unatkozni fognak.

Grigor Attila és csapata rendkívül empátiával nyúl Hornby sok humorral elmesélt történetéhez. Elsősorban nem azt feszegetik, hogy miként jut el valaki arra a pontra, amikor önként akar megválni életétől. Nem is az öngyilkosság ellen sorol fel érveket, holott ez már önmagában megérne egy színházi nevelési foglalkozást. A hosszabbik út sokkal inkább érzelmi mélypontokra fókuszál, amikor a kiábrándultság, a cél nélküliség, az önutálat gerjeszt konfliktusokat a szereplőkben. A diákok a bemutatott sorsokon keresztül az emberi viszonyok többértelműségéről, az egymás iránti felelősségről szerezhetnek tapasztalatokat, és még sok mindenről: a társadalom megbélyegző mechanizmusairól, a mások iránti érzékenység, a tolerancia előnyeiről, a nézőpontok sokszínűségéről.

De az előadás legnagyobb haszna talán az, hogy tudatosítja a fiatalokban: nem a világ végének eljövetelét jelenti, amikor úgy tűnik, semminek sincs értelme az életedben, vagy amikor a legszívesebben szembeköpnéd magadat. Az ehhez hasonló színházi találkozások alkalmával még biztonságos – modellezett – környezetben lehet próbára tenni értékrendünket, tanulni egymástól, gazdagítani érzelmi tapasztalatainkat. Mert hiszen előbb vagy utóbb mindenki kap egy pofont, amitől padlót fog.

De bármennyire is szédülsz, fel lehet állni: erővel és türelemmel. Vagy ha már felkapaszkodtál egy toronyház tetejére, vissza lehet ereszkedni – a hosszabbik úton. Na ugye!

Fotók: Rostás Bianka (RB)

A hosszabbik út / Kerekasztal Színházi Nevelési Központ & Szputnyik Hajózási Társaság
színházi nevelési előadás középiskolások részére

Nick Hornby regénye nyomán
Szereplők: Hay Anna, Farkas Atilla, Fábián Gábor, Hajós Zsuzsa
Közreműködnek: Lipták Ildikó, Nyári Arnold
Munkatársak: Bagaméry Orsolya, Szivák-Tóth Viktor, Tárnoki Márk

Rendező: Gigor Attila

• A XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2014-es díjazottjai