A szelet, amit nem látunk | Kukorelly Endre: Országházi divatok

Posted on 2014. május 27. kedd Szerző:

0


Kukorelly_Országházi-bor-180Bodó Viktória Booklány | 

(…) hogy kerül a csizma az asztalra? Tulajdonképpen nem is új az asztal, de a csizma azért az. Voltak már korábban is néhányan íróként az Országgyűlésben, az Országgyűlésből, sőt az Országgyűlésről. Ez a sor folytatódik most Kukorelly Endrével. Közérdek, közügy, közíró, ugyebár. Másfelől ezt a ziccert lehetetlen kihagyni.

Nos, ott a kormányos, aki a legénység tagja, de igyekszik azért kicsit kívül állni is. Párton kívüli író, LMP-s támogatású képviselő. Lehet-e belülről, de kívülről szemlélődni? Valószínűleg teljes mértékben lehetetlen, de talán nem ez volt a cél. Vagy nem csak ez. Inkább megmutatni, hogy milyen az a szelet, amit nem látunk, és azt is: miért nem látjuk. Nem nézünk föl, nem szokásunk felemelni a fejünket, nem szokásuk számon kérni a mindenkori hatalmat, a Nagyméltóságú Képviselőt főleg nem. Eszünkbe sem jutna nekiszegezni a kérdést: hé, ember, mit csinálsz te ott tulajdonképpen a pénzünkből? Mármint eltekintve attól, hogy néha laposakat pislogva, félrenézve nyomod az igeneket a pártfőnökség utasítására. (Közben érzed te is, hogy ez mennyire kínos?) Ki felel kinek, ki felel mivel? Ki kinek a főnöke? Létezhet, hogy ez az egész ennyire piti és posványos egyszerre?

Kukorelly, aki igyekezett a kultúrát képviselni, amíg bent volt a Házban, talán mindenkinél jobban látta – és láttatja –, hogy ez mennyire lehetetlen. Pont annyira, mint a normális civil kontroll. Annyira el vagyunk foglalva az arcunk mazsolába torzításával, a kétségbeesett kapálózással és a másik – mindig a másik – utálásával és okolásával, hogy eszünkbe nem jutna ilyen kisstílű dolgokkal foglalkozni, mint a kultúra. Nem jut rá kapacitás, meg egyébként is, mi mindig is Óceániával álltunk háborúban, testvér. Kiút nincs, megoldás sem akad, hiszen „a béke háború, a háború béke”. Nekünk most már talán örökre.

Túlzottan uralja a gondolkodásunkat a fekete és fehér, jó és rossz, barát és ellenség, ők és mi – az árnyalatok annyira jelentőségüket vesztették, hogy talán soha nem is léteztek itt, a bánatos medencében.

A szöveg egyébként végtelenül szellemes, az asszociációk meg az utalások olyan simogatóak, hogy dedikáltatni fogom a szerzővel. Ritkán késztet erre könyv, de ezt alá fogom íratni a szerzővel, gratulálni fogok neki ahhoz, hogy ezt így írta meg. Tulajdonképpen én kezdem megkedvelni Kukorellyt – többet kellene olvasnom tőle.

Ez szintén egy olyan könyv, amit kevesebben fognak elolvasni, mint kellene, de annál többen teszik majd ki az asztalra, ha vendégek jönnek, mintegy mellékesen megemlítve: Ó, csak véletlenül kint maradt, mostanában ezt olvasom. Te még neeem?

Az írás teljes terjedelemben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

 

Kukorelly Endre (Fotó: Kummer János)

Kukorelly Endre (Fotó: Kummer János)

Kukorelly Endre: Országházi divatok
Libri Könyvkiadó, 2014
282 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft
ISBN 978 963 310 3449

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mit keres az író a Parlamentben? Mi köze hozzá, és a többieknek mi közük az íróhoz? És ha már ott van, hogyan lehetne haszna, vagy legalábbis hogyan definiálhatná magát ebben a helyzetben?

Kukorelly Endre ciklusnyi politikai közszereplésének vissza-visszatérő motívuma a kultúra helye és szerepe a társadalmunkban, valamint a döntéshozók tudatában. Elsősorban a viselkedési és beszédkultúráé, ami akaratlanul is elárulja, honnan jövünk, és mit akarunk. Az író messziről jött, és hamar távozott saját történetéből, amelynek jellegzetes fragmentumaiba most bepillantást enged. Az elbeszélés repedéseiből pedig itt-ott előtüremkedik a régebb múlt, az Országház épületében szintén gyakran megforduló Jókai, Mikszáth és még sokan, akiknek a mondataiban ott visszhangzik a mi jelenünk.