Tom Harper: A holtak titkai (részlet)

Posted on 2014. április 20. vasárnap Szerző:

0


Harper-Tom_Holtak titkai-bor180Abby elmélete szerint a legtöbb város a múlt alapjain épült fel. Trierben egymás mellett állt a múlt és a jelen. Mintha minden, ami az utolsó ezer évben történt, csak nyűtt szőnyeg lenne a római városon, amelynek maradványai lépten-nyomon előbújtak a lyukakból. A három emelet magas, tökéletesen ép Fekete Kapu. A Mosel folyó modern közúti hídja, amelynek tartópilléreit még a római mérnökök süllyesztették a mederbe. Az Aula Palatina, amelynek magas téglafalai mellett eltörpült a szomszédos csiricsáré rózsaszín palota. És mögötte, a pázsiton és a tavon túl a múzeum.
Abbynek időpontot kapott, de a recepciós azt mondta, dr. Gruber megbeszélésen van, amely a vártnál hosszabbra nyúlt. Abby vásárolt egy jegyet, és várakozás közben a múzeumban ténfergett. Egy hosszú, félkör alakú galériában hatalmas faragványok álltak több sorban, a leírásokból ítélve síremlékek.
– Aki el akar jutni az élőkhöz, annak előbb át kell jutnia a holtakon.
Abby megfordult. Kék öltönyös, vékony ember állt mögötte. Domború, fényes homloka már kopaszodott. Csontos arca volt és olyan kefebajusza, amelynek hetven éve ki kellett volna mennie a divatból.
– Mrs. Cormac?
Abby meghökkent. Még férjes asszony korában sem érezte magát Mrs.-nek. Kezet rázott a férfival. – Dr. Gruber?
– A rómaiak hite szerint a holtak megfertőzik az élőket. Ezért temetkeztek a városfalakon kívül. A római városokba sírok között vezetett az út, olykor akár több kilométer hosszan. Ezt próbáljuk mi is másolni.
Kivezette a nőt egy jelöletlen ajtón, majd föl egy lépcsőn az irodájába. A falnál bézs színű gép állt egy asztalon. Az asztal mellett magas ablakok néztek a parkra és a tavon túli hatalmas téglaépületre.
– Tudja, mi az? – kérdezte Gruber.
– Constantinus basilicája. – Abby egy szállodai szóróanyagban olvasta.
– Ez volt Constantinus palotájának trónterme, amikor az ókori Trierből irányította a birodalmat. Der Kaiser Konstantin. – Egy tollat babrált az asztalán. – Persze, ha ma kérdezné, a legtöbben azt felelnék, hogy Beckenbauer a Kaiser.
Abby úgy mosolygott, mintha értené is, amit dr. Gruber mondott. – És az ott mellette?
– A tartományi kormány székháza.
– Nem egészen olyan, mint egy római császáré.
– Viszont a rendeltetése ugyanaz – Gruber megvakarta a bajuszát. – Bizonyos helyek a hatalom fellegvárai. Ezerhétszáz éve Constantinus ide építtette a palotáját. Azóta használták frank grófok, középkori érsekek, reneszánsz választófejedelmek, porosz királyok, most pedig a mi tartományi kormányunk. Nemzedékek itt váltják egymást a hatalomban. Vajon azt képzelik, hogy a történelem legitimálja őket? A gazdag múltú hely mindig vonzó.
Abby szorosabban összehúzta a kardigánját, és határozottan Gruber szemébe nézett.
– Azt mondta, hogy Michael meglátogatta önt.
A toll megállt Gruber kezében. – Pontosan.
– Azt ígérte, elmondja, hogy Michael mit akart öntől.
– Azt mondtam, hogy telefonon ezt nem mondhatom el.
– Hozott önnek valamit – egy darab papiruszt, melyet elemeztetni akart. Olvastam a neki küldött levelét.
A koszovói misszióban szert tett alapszintű német nyelvtudásra. Ennek meg egy netes fordítóprogramnak és egy szótárnak köszönhetően nagyjából sikerült kihüvelyeznie, miről szólt a levél.
Igazolom, hogy mikro-CT letapogatásra átvettem egy ismeretlen eredetű, késő ókori papiruszt. Az eredmények szigorúan bizalmasnak minősülnek, azokról csak a tulajdonos tájékoztatható.
– Ha olvasta a levelet, akkor tudja, hogy ez bizalmas információ. Csak Mr. Lascarisszal közölhetem a tesztek eredményeit.
– Michael meghalt.
– És ön a végrendelete végrehajtója? Az örököse? Vannak papírjai, amelyekkel ezt igazolhatja?
– A párja voltam.
– Már bocsánat, de nem említette önt.
Abby előrehajolt. – Dr. Gruber, Michaelt rendkívüli körülmények között meggyilkolták. Ott voltam. Nem tudom, mennyit mesélt el önnek magáról…
Gruber kivett egy csomag cigarettát az íróasztalból, és rágyújtott. – Nem részletezte az életrajzát.
– Michael az Európai Uniónak dolgozott, ezért a meggyilkolása nemzetközi incidens volt. A rendőrség máig nem zárta le a nyomozást. Biztosra veszem, hogy fel fogják térképezni a mozgását a halálát megelőző hetekben, és ki akarják deríteni, minek volt a birtokában.
– De hiszen úgy beszél, mintha mi itt bűnszövetkezet lennénk! – A homlokát ráncolva mutatta, hogy nem sértődött meg, csak ennél jobb elbánásra számított. – Állami intézmény vagyunk, folttalan tudományos hírnévnek örvendünk. Ha a rendőrség információkat akar, természetesen együttműködünk.
Abby ült már tárgyalóasztalnál olyan férfiakkal, akik sokkal nehezebben kezelhetők voltak, mint Gruber, így megtanult játszani velük. A cigaretta gyorsan elhamvadt. Látta Gruberen, hogy a gondolat megriasztotta.
Ismeretlen eredetű, állt a levélben. Más szavakkal: ha senki sem jelent be rá igényt, Gruber megtarthatja. Ő pedig mindenképpen meg akarja tartani.
– Csak látni szeretném. És nem a papirusz volt az egyetlen tárgy. Michael rám hagyott még valamit – talán adhatna tanácsot azzal kapcsolatban, miután láttam a kéziratot.
Megmutatom neked az enyémet, ha te megmutatod nekem a tiedet.
A cigaretta füstszűrőig leégett. Gruber elnyomta egy réz hamutartóban, majd felállt. Vastag kulcscsomót húzott elő a zsebéből, és kinyitott egy hosszú fiókot az íróasztala mögötti kartotékszekrényben. A fiókból egy acél aktatáska került elő, kombinációs zárral. Gruber ujja hirtelen megállt.
– Méltányolnám, ha ezt bizalmasan kezelné. Az elemzés nem teljes. Sajnálatos lenne, ha alaptalan feltételezések zűrzavart keltenének, mielőtt módunkban lenne a megfelelő fórumokon történő publikációra.
– Természetesen.
Gruber felpattintotta a táska fedelét. A selyempapírral és vattával bélelt belsőben agyarforma, sötétbarna csonk hevert, amely egy múzeumban látott, megkövesedett fadarabra emlékeztette Abbyt. Gruber fehér cérnakesztyűt húzott, mielőtt kiemelte és áttette egy üreges fehér tartóba, amely gipszöntvény lehetett.
– Tudja, milyen munkát végzünk az intézetben?
– Utána olvastam egy kicsit a neten.
– Mikro-CT. A CT számítógépes letapogatást jelent. Sokcsatornás letapogatással teljes háromdimenziós kép hozható létre tárgyakról, huszonöt mikronos felbontással. – Látta, hogy a nő nem érti. – Nagyon pontos kép.
– Aha.
Gruber belecsúsztatta az öntvényt egy műanyag tartályba, és odavitte a géphez, amelyre Abby már akkor felfigyelt, amikor belépett a szobába. Olyan volt, mintha a korai nyolcvanas évek valamelyik számítógépét keresztezték volna egy mikrohullámú sütővel: üvegezett ajtajú, kis rekesz, két kocka alakú, bézs színű fémtömb között. Egyik sarkában a sárga öntapadó radioaktív sugárzásra figyelmeztetett.
– Ez az?
– Michael Lascaris személyesen hozta be a papiruszt. A kéziratok többségét az illetékes múzeumokban kell megvizsgálnunk, ezért hordozható gépet fejlesztettünk ki, amellyel utazni lehet.
Betette a felállított pergament a rekeszbe, majd becsukta az üvegezett ajtót. Megnyomott egy gombot. Kigyúlt egy fehér lámpa, s pontfényt vetett a tartályra, amely lassan forgott egyhelyben.
– Bocsásson meg, de mi ennek a célja? Röntgennel próbálják leolvasni a tekercset?
– Előbb-utóbb ezt tesszük, először azonban szét kell göngyölni. A papiruszt sok száz éve tekerték össze. Ennyi idő alatt a papír átnedvesedett és összetapadt. Ha kézi erővel göngyölnénk szét, megsemmisülne. Röntgensugarak segítségével mikroszkopikus szinten háromdimenziós modellt készítünk az egész tekercsről. Azután, megfelelő algoritmusok segítségével, maga a számítógép teríti ki egyetlen lappá, amilyennek az az ember láthatta, aki írt rá.
– És ezután már el tudják olvasni?
– Talán. Nagyjából 300-ig szén alapú tintát használtak. Kormot, hogy a tinta fekete legyen. Utána kezdték el használni a vasas-csersavas tintát, amelyet sokkal tartósabbá tett a csersav és a vasszulfidok kémiai reakciója. Mivel parányi vasrészecskék vannak a tintában, másképp nyeli el a fényt, így meg lehet jeleníteni a letapogatásnál.
Egy kép jelent meg a szkenner fölötti, széles monitoron, fekete-fehér kép a tekercsről, amely lassan forgott a virtuális térben. Akár egy szénrög. Amikor Gruber megérintette, a kép addig közeledett feléjük, amíg ki nem töltötte a monitort. Ott átfordult fekvő helyzetbe, és kirajzolódtak a végén az apró, koncentrikus körök.
– Az a tekercs spirálja – magyarázta Gruber.
– El tudja olvasni?
Gruber megérintette a képernyő sarkát. A monitor kiürült. – Pásztázni könnyű, de kibontani… – Sóhajtott. – Képzelje el, hogy a létező legapróbb darabokra vág föl egy hagymát. Azután képzelje el, hogy ezekből a darabkákból kell összeállítania az eredeti hagymát. Irgalmatlan analitikus kapacitás kell hozzá. És ez még csak nem is hivatalos tervezet. Ha lefuttatom az analízist, olyankor kell végeznem, amikor a számítógépcsoport nincsen használatban.
Abby reményei megfogyatkoztak. Egyáltalán mi köze volt Michaelnek egy ókori papiruszhoz? – Mondta, hogy hol találta?
Gruber leült, ismét rágyújtott, majd észbe kapott, és Abbyt is megkínálta. A nő hálásan elfogadta.
– Mr. Lascaris – azt hiszem, ez a helyes szó, ugye? – elzárkózott a nyilatkozattól. Nem mondta meg, hol találta. Nem mondta meg, hogyan került a birtokába. Még azt sem árulta el, mi a foglalkozása, noha nyilvánvalóan nem volt tudományos kutató. Azt reméltem, ha ön idejön, számíthatok bizonyos válaszokra. – Lepöckölte a hamut a hamutartóba. – Most legalább tudom, hogy diplomata volt.
Abby mélyen leszívta a füstöt. – Bár segíthetnék magán.
Gruber összehúzta a szemét. – Azt mondta, van valamije, amit megmutat viszonzásképpen.
– Így van. – Elővette az aranyláncot a táskájából, átnyújtotta Grubernek, aki kesztyűs mutató- és hüvelykujja közé fogta, és hunyorítva megnézte az asztali nagyítójával. Szeme akkorára nyílt, mint két leveses tányér.
– A kézirat mellett találta Mr. Lascaris?
Abby kifújt egy hosszú füstcsóvát. Évek óta nem cigarettázott, és máris szédült. – Azt sem tudtam, hogy volt egy ilyen kézirata, amíg ön nem árulta.
– Tudja, mi ez?
– Régi keresztény jelkép.
– Egy változata a krisztogramnak, Constantinus császár monogramjának. Ismeri a történetet? A császárnak látomása volt egy csata előestéjén: megjelent neki egy angyal, és megmutatta a jelet. Olyan volt, mint a görög khí és ró betűk, Krisztus görög nevének két első írásjele. A császár elkészíttette a szimbólum ékköves mását, a labarumot, és azzal indult a csatába. Győzött – azóta vagyunk mi itt, Európában, keresztények.
– Lehet köze a kézirathoz?
– A krisztogramot Constantinus óta használják. Bemehet akármelyik trieri templomba, valószínűleg itt is megtalálja. Annyit mondhatok, hogy a nyaklánc késő ókori mesterember munkája lehet.
– És a tinta? Azt mondta, ha vasat tartalmaz, akkor a kézirat Kr. u. 300-ban keletkezhetett.
– Az előzetes elemzés arra utal, hogy a tinta vasas-csersavas fajta. Aztán beszélhetünk a nyelvről is! A legtöbb fennmaradt papirusztekercset görögül írták. Ez viszont latin, amiből arra következtethetünk, hogy a negyedik századból való. Abban az időszakban viharokat élt át a Római Birodalom. – Kimutatott az ablakon a hatalmas basilicára. – Sajnálatos módon Trier nem őrizte meg Constantinus császár rokonszenvét. Új fővárost építtetett – Konstantinápolyt, a mai Isztambult. Új Rómát az új, keresztény birodalomnak.
Ám Abbyt nem érdekelte Gruber történelmi előadása. Érezte szívének lüktetését a kötéseken.
– Honnan tudja, hogy latin?
– Tessék?
– Azt mondta, hogy a kézirat latin. De azt is mondta, hogy még nem sikerült elemeznie a szkennelést. Akkor honnan tudja, milyen nyelven írták?
Gruber fölállt. – Köszönöm az érdeklődését, Frau Cormac, de azt hiszem, most távoznia kell. Elfoglalt ember vagyok, már így is túl sok időt szántam önre. – Kilépett az íróasztala mögül, hogy kinyissa az iroda ajtaját, ám Abby az útjába állt, beszorítva Grubert a gép mellé. Rátette a kezét az üvegezett rekeszre.
– Ha most elküld, ezt is magammal viszem.
Gruber bajusza megrándult. – Az lopás lenne.
– Nyugodtan felhívhatja a rendőrséget.
– De hát úgyse tudja elolvasni a kéziratot! Ha megpróbálná, már azzal megsemmisítené!
– Vannak más efféle gépek is a világon. Majd megpróbálkozom azokkal.
Ráhatás. Így hívják ezt a külügyminisztériumi kiképzéseken.
Gruber hátradőlt, és föltelepedett az asztala szélére. – Azt képzeli, lesz olyan, aki segíteni fog? Egy ismeretlen nőnek, aki valószínűleg lopta a kéziratot? Talán próbálja meg elvinni egy amerikai egyetemre. Az amerikaiak elkobozzák. Elzárják egy raktárba, ahol nincs sem termosztát, sem párakontroll, és tíz–húsz év múlva, már ha valakinek egyáltalán eszébe jut ránézni, csak port találnak a helyén.
Abby fölemelte a cigarettás csomagot, és megkínálta Grubert, aki gyászos sóhajjal vett egy szálat, és hagyta, hogy a nő tüzet adjon neki.
– Danke.
Abby leszívta a tüdejébe a cigaretta füstjét, és azon töprengett, hogy két szálból lehet-e rászokás. – Miért ne kezdenénk az igazsággal?
– Amit mondtam, az volt az igazság. – Gyorsan gesztikulálni kezdett, mert észlelte Abbyn a haragot. – Irdatlan számítógépes kapacitás kell hozzá, talán több hét gépidő. De még ha megvan a kép, az sem olyan, mintha könyvet olvasnánk. Minden írásjelet meg kell fejtenünk, ellenőriznünk és korrigálnunk.
Lehajtotta a fejét, és a cipőjére fújta a füstöt.
– De bevallom, kíváncsi voltam erre a dokumentumra, amelynek se múltja, se gazdája. Elemeztem pár sorát.
Hátrahajolt az asztala fölött, benyúlt a fiókba, és kihúzott belőle egy levélpapírt, amelyet mintha gyerekek firkáltak volna tele. Abby csak közelebb hajolva látta, hogy írás a firka: szövegfoszlányokat leírtak és áthúztak, ismét leírtak és ismét áthúztak, míg végül a szavaknak nem maradt helyük, így lejjebb húzódtak az oldalon.
– A hátulján.
A másik oldalon tisztább volt a kép: három bekezdés, mindhárom négysoros. Az egyik latinul, a másik németül, a harmadik angolul íródott.

Élőkhöz élő megy holtakon át,
A homály mögött a nap felragyog.
Megváltásnak jele utat mutat:
Győzhetetlen fényben feltámadott.

Abby megborzongott olvasás közben. Érezni vélte, ahogy az érverése döngeti a kötéseket. Eszébe jutott, amit Jenny mondott: Mint egy síron túli üzenet.
– Tudja, mi ez?
– A nyelvezetéből ítélve valamikor a negyedik században írták. A szóképei újplatonikusak, és a „győzhetetlen” szó, az invictus, állandó jelzője volt a korszak római császárainak.
– De azt tudja, hogy ki írta?

Tom Harper

Tom Harper

Gruber a nyakát vakargatta, mert horzsolta a gallér.
– Az első két sor azonos egy sírkő feliratával, amely valaha a római Fórum Múzeumban volt. A másik kettő sehol sem szerepel a klasszikus irodalomban. Amennyire meg tudom állapítani, vadonatúj a felfedezés.
Nem csoda, hogy meg akarta tartani. Abby összehajtotta a papírt, és a táskájába tette, azután törni kezdte a fejét, hogy mit mondhatna, de semmi sem jutott az eszébe.
– Ön készítette a fordítást?
– Herr Lascaris azt akarta, hogy dolgozzam meg a pénzemért. – Mivel a nő nem értette, elnevette magát. – Talán előbb kellett volna mondanom. Ezért a munkáért százezer eurót ígért nekem.
Reménykedve sandított a nőre.
– Nem teljesíthetné véletlenül, amit ő megígért?

Fordította: Sóvágó Katalin

Tom Harper: A holtak titkai
Ventus Libro Kiadó, 2013