Hettiták Prágában | Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél

Zemen Annamária |

Egyszerű, elegáns borító, sokat sejtető cím, de isme­ret­len a cseh író, majd a fejezetek indí­tásának grafikája is szokatlan. Minden együtt van, hogy felcsigázza az ol­vasó érdeklődését. És szerencsére a tartalom sem okoz csalódást. Igaz, ha kicsontozzuk (amit persze nem len­ne szabad), csupán két szerelmi történetet mesél el Tomáš Zmeškal, családregény formájában. De a hát­térben a cseh történelem olyan eseményei zajla­nak, amelyek egész Európát megrázták.

Josef és Květa az első világháború előtt ismerik meg egymást, barátságuk szerelemmé alakul, és már kapcsolatuk kezdetén kiderül, hogy mindketten rajonganak a hettita ékírásért – amelyet abban az időben fejtett meg egy cseh nyelvész. Ez a nyelv válik végül szerelmük szimbólumává.

A fiatalok a háború után összeházasodnak, kislányuk születik, Alice. Minden ok megvan az optimizmusra, de a történelem durván beleszól sorsukba. Josefet soha el nem követett bűnök miatt letartóztatják és elhurcolják – ugye ismerős a helyzet? Egy régi barát bukkan föl, Hynek. Valamikor ő is szerelmes volt Květába, és soha nem nyugodott bele, hogy nem ő nyerte el a lány szívét. Most mint a kommunista párt funkcionáriusa segíthetne (azt is színleli), valójában azonban bosszút áll az elszenvedett vereség miatt. Azzal az ígérettel, hogy segít Josefnek, Květát egy megalázó szexuális kapcsolatba kény­szeríti, amelynek az asszony csak tíz év elteltével, Josef szabadulásával tud véget vetni.

Hynek viselkedése illusztrálja a kommunista rezsimet, de saját konkrét jelentésén túl szimbolizálja is. A kőkemény írói kritikát azonban Zmeškal iróniával oldja.

„– De nálunk manapság nincs uralkodó dinasztia, vőlegény elvtárs! Nálunk népi demokrácia van, ha nem vette volna észre!
– Hát éppen ez az! Erről van szó!
– Miről?
– Hát arról, ha nincs uralkodó dinasztia, akkor az állami címernek felezettnek vagy negyedeltnek kell lennie, vagyis hogy a cseh és a szlovák résznek egyenrangúnak kellene lennie.”

A szülők – Josef és Květa – történetével párhuzamosan fut lányuk élettörténete. A regény éppen Alice és Maximilián esküvői készülődésével indul. Ők is reménnyel telten néznek a jövő elébe, ám az ő házasságuk is zátonyra fut, éppen Maximilián erőszakos természete miatt.

A történetmesélés nem lineáris, az író a szereplőket különböző időkben, különböző történelmi helyzetekben szólaltatja meg, hogy végül az összkép az olvasó fejében álljon össze, mint valami mozaik, amelynek darabjai ráadásul több különböző­képpen értelmezhető képet alkotnak.

Az egyik vezérmotívum a csalódásba torkolló, elhaló remény, amely átível az egymásba fonódó, de párhuzamos történeteken. Mégsem nyomja bélyegét a regényre a pesszi­mizmus. A fordulatok feloldást kínálnak, még ha nem is azonnali, kézenfekvő meg­oldá­sokról van is szó.

Zmeškal a történelmi eseményeket több különféle megvilágításban mutatja fel, boncolgatja, elemzi, hol árnyaltan, hol bújtatva, máskor meg egészen didaktikus vagy éppen elsöprő erejű véleményt formálva. Nem tökéletesen szervesül a regény szövetébe az író költői-filozófiai víziója. A roppant érdekes, sci-fi ízű „melléktörténet” félelmetes elbeszélés egy tudományos kísérletről. Azt vizsgálják, hogy milyen mértékben felelős a gonoszságért a genetikai örökség, és mekkora szerepe van a környezeti ráhatásnak.

„Az volt a fő gondolata, hogy azokat az egyedeket, akik rosszat cselekednek, újra létre kellene hozni, de más történelmi és családi hátteret adni mögéjük, mint amelyekben eredetileg felnőttek. Aprólékosan ki kellene elemezni a fejlődésüket, és aztán eldönteni, hogy a rosszra való hajlam örökletes-e, vagy csupán a társadalom hívja elő belőlük.”

Zmeškal túl mindezeken a már önmagukban súlyos és bonyolult motívumokon ebben a debütáló regényében hitbeli kérdések elemzésébe is bocsátkozik – habár számomra túl csak érintőlegesen. Választ próbál adni azokra a kérdésekre, hogy mi is valójában a hit, mi a helyzet Istennel, a halhatatlansággal. (Hagyott is bennem némi hiányérzetet, hogy a feldobott témát elveti, mintha nem tartaná fontosnak a kidolgozását.)

„Akkor Josef elmagyarázta, hogy Istennek csak meghatározott számú lehetősége van, már ha eltekintünk a teológiai csűrés-csavarástól, és a hihetetlenül ostoba kibúvóktól az isteni utak kifürkészhetetlenségéről.”

Mondják (és igaz), hogy igen sok írónak tulajdonképpen csak a második könyvét szabadna kiadni, mert az elsőben a sokat markolás gyengíti a munka erényeit. Ebbe is belekerült elmúlás, bűnösség, büntetés és bűnhődés, megbocsátás és együttérzés, szerénység és büszkeség. Történetek a történelemben, és történelem az egymásra rakodó cselekmény­rétegekben. Úgy tűnik, Tomáš Zmeškal – a kongói apától és cseh anyától származó, Prágá­ban élő író, műfordító, tanár – első regénye rögtön felmutatja egy lehetséges második erényeit is: elmélyült olvasást igénylő, valódi érték.

Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél
Fordította: Csoma Borbála
Typotex Kiadó, 2013
340 oldal, 3800 Ft
ISBN 978 963 279 2774

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

1915. november 24-én a cseh nyelvész, Hrozný pro­fesszor bemutatta a világnak a hettita nyelv megfejtését – és éppen ezen a napon született meg Josef Cerný. Az életét követve egyben megismerjük térségünk 20. századi történetét: börtön, kínzás, árulás, erőszak, sértődés, megbocsátás…

Az egészet azonban mégsem a keserűség jellemzi, hanem a cseh íróktól megszokott csendes derű. A történelmet sem egyoldalúan ábrázolja, hanem árnyaltan, több nézőpontból, olykor szürreálisan, mégis átélhető módon. A történelmi családregény Csehszlovákiából indul és a mai Csehországba vezet, mozaikszerűen épül fel, más időszakok és távoli helyek tűnnek fel, megismerjük Josef és Květa szerelmét, házasságát, ott állunk lányuk esküvőjén, és végül az a bizonyos, ékírással írott szerelmeslevél is megtalálja az olvasóját.