A nem megszépítő szépség | Esther Kinsky: Banatsko

Posted on 2013. június 4. kedd Szerző:

0


kinsky_banatsko-bor180Írta: Cserhalmi Imre

Szép regény, mondanám, ha ennek a jelzőnek így konkrét tartalma lehetne. Szépen van megírva, szűkíthetném e jelző érvényességi körét, amely persze így is semmitmondó maradna. Inkább arról érdemes szólni, hogy miért konokul a szép jelző jut az eszembe elsőként.

A Németországban született és nevelkedett, csaknem notórius utazónak, sőt költözködőnek tűnő Esther Kinsky néhány évig Battonyán is élt. Ott is, akkor is folyton utazott, Arad irányába és környékén is, általában Dél-Alföldön és a Bánátban. Banatskoban. Általában, mondom, mert utazásainak lényege és logikája nem annyira földrajzilag, inkább társadalmilag felrajzolható utakra vezeti. Konkrétan megnevezett – főként kicsi vagy még kisebb – településeket keres és talál meg, konkrétan kicsi temetőket, vasútállomásokat vagy még kisebb kocsmákat figyel meg, konkrétan kis-, sőt szinte jelentéktelen embereket ábrázol a legszívesebben. Ugyanis a számára ilyen emberek legfeljebb csak abban az értelemben léteznek, hogy az úgynevezett társadalmi ranglétra legalsó fokain, a feljebb jutásban nem is nagyon reménykedve tanyáznak, ezért aztán csaknem szó szerint a fejük felett zúgnak el az úgynevezett történelmi események.

Vendéglős, tangóharmonikás, prostituált, paraszt, gyári munkás, benzinkutas, dinnyecsősz, mozis, varrónő, kalauz, pénztáros, vámos, határőr, csempész, guberáló, pincér, állatidomárnő, sírdíszkereskedő, lovas kocsis, pópa, révész, rendőr, és persze magyar, német, szerb, horvát, cigány, zsidó is – divatos szóval multikulturális ez a világ. Természetesen általában megbízható békében élnek egymással, ha megússzák, hogy a politikai törődni akar velük. Az amatőr régész azt mondja fényes kavicsára, hogy nem tudja, „a határ melyik oldaláról származik”, de a kő a lényeges, nem a határ.

Háború, forradalom, zavargás – ha túlélik – csak annyiban jelent változást, hogy mindegyik után nehezebb lesz valamiben az életük. Nincs jóformán semmijük, mégis mintha mindenért ők fizetnének. A regény szavaival: „még soványabbak lesznek az öregasszonyok meg a kecskék.”

Ez a Maros, Tisza, Duna vize által is éltetett világ többé-kevésbé mozdulatlan. Itt nem nagyon akad látnivaló, és alig akad valami, ami nem lepusztult. Az emberek – évszázados tapasztalataikat a génjeikben hordozván – a hallgatásra, a türelemre vannak trenírozva, kisstílű önfenntartó cselekvéseik kalodáiba zártan élnek. Valami örök és olykor célja-tárgya-nincs várakozás üli meg a lelkeket, a többnyire szilaj ünnepeken is.

Hogy mindez szép tud lenni a regényben? Igen. Az egyik ok éppen az lehet, hogy nem magyar író írta, mert az aligha tudná lázadó hang, szatirikus él vagy – legrosszabb esetben – önsajnálatba fúló szentimentalizmus nélkül ábrázolni ezt a befülledt, bemerevedett világot. A német világjáró mentes ettől a lelki automatizmustól. És bár nemcsak szereti a regénye tájait és embereit, hanem igen jól érti is, mégis talán jótékonyan magasabb, távolibb nézőpontból láthat és láttat.

Esther Kinsky

Esther Kinsky

De az általam már sokadszor emlegetett szépség legfőbb oka: Esther Kinsky sajátos írói alkata és tehetsége. Amit és ahogyan ő ír, arról nyugodtan állíthatjuk, hogy költői próza. Mintha vékony, finoman áttetsző függönyön át nézne, de ez a függöny nem eltakar, hanem megmutat. Nincs az a nyomasztó látvány, helyzet, életút, amely az ő tollán ne jelenne meg olykor balladisztikus szépséggel – mégsem leplezvén ezzel a valóság keserűségét. Amikor a természetet ábrázolja, akkor is az embert, amikor az embert, akkor egyszersmind a természetet is. Regényének ő a főszereplője, hiszen a fősodorban az ő sok-sok utazása bonyolódik. Illúziótlan, de nem szeretettelen, sivár, de nem fantáziátlan az a világ, amelyről a tények szépítgetése nélkül, őszintén beszél. S nagy empátiával mutatja be azokat az embereket, akiknek az életéből mindig és nagyon hiányzik valami, de sokszor már maguk se tudják, hogy mi.

A Kinsky-regény szép, mert szánalom nélküli szelídségét, vallomások nélküli gyengédségét gazdagon poétikus, erős és gyakran meghökkentően eredeti nyelven adja elő. Nyilvánvalóan jelentősek az érdemei ebben Bán Zoltán Andrásnak, a fordítónak is.

Esther Kinsky: Banatsko
Scolar Kiadó, 2013

»Esther Kinsky: Banatsko – megvásárolható a polc.hu webáruházban«