Nyáry Krisztián: Így szerettek ők (részlet)

(A részlet a Facebookon közzétett anyagból való)

Berzsenyi Dánielnek két Dukai Takách-lány volt az életében: az egyiknek nem hagyta, hogy képezze magát, de feleségül vette, a másiknak versben dicsőítette a műveltségét, és szellemi partnerének tekintette. Mindketten az unokatestvérei voltak.

Életét fiatal korától kezdve meghatározta a nők iránti vonzalom, amely gyakran talált viszonzásra: legalább tucatnyi múzsája neve maradt fönn. Már diákéveit is a tanulásnál izgalmasabb dolgokkal töltötte: „Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között elalélt” – dicsekedett később viharos tanulóéveivel. Apja döntése értelmében 13 éves kamaszként került a kisgyerekek közé a soproni líceumba, és 19 évesen, fiatal férfiként már igencsak kilóghatott a diákok közül. Nem csoda, hogy az iskola helyett inkább német polgárlányoktól vett nyelvleckéket, kikkel „ugyan csak lyrice szeretkőzni előbb elkezdett, mintsem kellett volna”. A szertelen diákéletnek dicstelenül lett vége: 1795 júliusában távozni kényszerült a líceumból, az iskolai anyakönyv bejegyzése szerint „erkölcse nem volt megnyerő”.

Hazakerült apjához a hetyei birtokra, amelyet a soproni szabadság után börtönnek érzett. Versei alapján azért itt is megtalálta a módját, hogy lányokkal találkozzon. A költeményekben megjelenő Lolli, Lili, Pyllis, Daphné, Dudi és a többiek valószínűleg a környékbeli nemesi családok sarjai voltak. Közülük csak az utóbbit, a hetyei lelkész lányát, Perlaki Juditot tudjuk azonosítani. Vele össze is kötötte volna az életét, de az atyai szigor nem engedett rangon aluli házasságot. Ekkor, 23 évesen találkozott a gazdag rokoncsalád 16 éves lányával, Dukai Takách Zsuzsannával. Néhány hónap udvarlás után megkérte a lány kezét, valószínűleg azért ilyen gyorsan, hogy megszabaduljon apja gyámkodásától és házas emberként önálló életet kezdhessen.

Nem tudjuk, született-e vers az ifjú feleséghez, de az esküvő utáni években megénekelt Nelli, Emmi, Melissza, Naca és Chloé közül legfeljebb csak az egyik lehetett. A róluk szóló versek sem maradtak volna fenn, ha a volt soproni diáktárs, Kis János költő nem fedezi fel, hogy Dani uraság titokban verseket ír. A versek másolatait azonnal elküldte a korszak irodalmi vezérének, Kazinczynak, érzékletesen lefestve a magányában elégiákat író egyszerű gazdálkodót. Talán ennek a képnek akart megfelelni Berzsenyi, amikor az őt üdvözlő Kazinczynak küldött válaszleveleiben a valóságot megmásítva írt magánéletéről. Hogy saját magát négy évvel megfiatalította, még magyarázható azzal, hogy szégyellte hiányos műveltségét, de rejtély, hogy miért írta a következőket feleségéről: „középszerű mindenben; tizennégy esztendős korában vettem el, együgyűségben találtam és abból fel sem szabadítottam, mert e részben egy kissé napkeletiesen gondolkoztam.”

Zsuzsanna valójában két évvel volt idősebb az esküvő évében, de talán csak így volt hiteles, hogy teljesen tanulatlanként lehessen lefesteni. A Dukai Takách család könyveket tartó, művelt família volt, szinte lehetetlen, hogy lányuk „együgyűségben” ment volna férjhez. Lehetséges, hogy a felesége műveltségével dicsekvő Kazinczyt akarta így megbotránkoztatni Berzsenyi. Az viszont tény, hogy négy gyermeke anyját nem tekintette szellemi partnernek. A feleségéhez írt leveleiben csak a birtok ügyeivel foglakozik, s másoknak is legfeljebb annyit említ róla, hogy miatta fekszik korán, mert Zsuzsanna nem szereti, ha pazarolja a gyertyát, és a „versfirkálásért” is korholni szokta. Pedig továbbra is kereste a nőket, akikkel „társalkodhat”. Ilyen lehetett az az ismeretlen barátné, akihez híres levéltöredékét írta, amely beteljesült, de reménytelennek ítélt szerelmi kapcsolatról tanúskodik: „Még két mulatótárs van ébren mellettem: / A szelíd szerelem hamvadó szikrája / S bús melancholiám szomorgó nótája.”

38 éves volt, amikor végre megtalálta azt a lelki társat, akit keresett: felesége és saját maga unokatestvérét, a 19 éves Dukai Takách Juditot. A Malvina néven verselő lány hirtelen robbant be az irodalmi közéletbe, verseit levelekben küldték egymásnak az írók, állandó meghívottja volt a keszthelyi helikoni ünnepségeknek, ahol a magyar Szappho-ként ünnepelték. Berzsenyi egyik önkéntes mentora lett fiatal rokonának, akit Dudinak becézett, s többször is meglátogatott otthonában. „Dudi a legvirgoncabb, leglelkesebb társalkodó mindazon asszonyok között, melyeket én valaha esmértem” – írta róla Kazinczynak. A költő, aki azzal dicsekedett, hogy feleségét együgyűségben tartja, megírta a magyar irodalomtörténet első nőemancipációt sürgető versét – Dukai Takách Judithoz, aki nem akar a férfi ösztönök „szenvedő edénye” lenni. „Te megboszúlva méltóságtokat / Kihágsz nemednek szűk korlátiból, / Melyekbe zárva tartja vad nemem.”

Van, aki szerint szerelmi viszony is szövődött közöttük, de erre semmi bizonyíték nincsen. Sőt, míg a más nőkhöz írt versekben hamar előkerül a csókok és enyelgés emlegetése, Dudinak nem írt ilyesmiről. Valószínűleg az őt megértő, régóta vágyott szellemi partnert találta meg benne. Nem sok közös pillanat jutott nekik. Szinte egyszerre hagyták abba a költő pályát: Berzsenyi Kölcsey bántó kritikájától némult el 1817-ben, Dudi pedig egy évvel később férjhez ment, és innentől kezdve legfeljebb az asztalfióknak írt. Meghalni is egyazon évben, 1836-ban haltak meg – a költőtársaktól jórészt elfeledve, betegen. Berzsenyi Dániel 60, Dukai Takách Judit 41 éves volt. Dukai Takách Zsuzsanna egészen 1848-ig élt, valószínűleg sosem tudta meg, hogy kora egyik legnagyobb költője mellett élte le az életét.

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők – Magyar irodalmi szerelmeskönyv
Corvina Kiadó, 2012

• Recenziónk: Az irodalom, mint fügefalevél 
• Fülszöveg