A demokrácia képtelensége | J. M. Barrie: Egyenlőség / Karinthy Színház

Írta: Bedő J. István

Kétlem, hogy a Pán Péter – akármilyen sikeres filmet formált belőle Steven Spielberg (itt a kiinduló mű nyomán született Hookra [1991] gondolok) vagy P. J. Hogan (2003) – behozta volna a köztudatba a felnőni nem akaró kisfiú története szerzőjének a nevét. Pedig éppenséggel lehetett volna akkora népszerűsége is nálunk, mint Vernének. A háború előtti generációnak még benne volt az olvasmányaiban, aztán hosszú szünet, bizonyára ideológiai okokból. Az 1953-as Disney-változat is csak jókora késéssel landolt a magyar mozikban.

James Matthew Barrie úgy kerül a képbe, hogy leginkább a Peter Pan szülőatyjaként ismerik, holott számos regényt, színdarabot – kivált vígjátékot – írt. Ezek közül vette elő Karinthy Márton „A csodálatraméltó Crichton” címűt, és állított színre belőle Egyenlőség címmel kétrészest a Karinthy Színház részére. (Orbók Attila fordítását mai nyelvre Deres Péter dolgozta át.) Sikert lehetett remélni tőle, hiszen 1902-es színre vitele 828 előadást ért meg, Színpadra került a Broadway-n is, számos tévés és filmváltozatnak adott nyersanyagot vagy inspirációt.

A darabbeli Lord Loam sejthetően olvasott néhány soziologust, és megszállottja lett a vulgár-demokrácia, vagyis a direkt egyenlőség eszméjének. Ezt a gyakorlatba a legostobább módon teszi át: havi 1 alkalommal 1,5 dl egyenlőség – vagyis a cselédséggel, személyzettel közösen előadott teázás – formájában. Amitől persze szenved a szobalány, a komornyik, a házvezetőnő, a kertész, s hasonlóképpen a főúri sarjak, a lelkész – mindenki. Az egyenlőség, a demokrácia kék madara – illúzió. Ezt mindenki átlátja, kivéve a forradalmian konzervatív főrendet. Komornyikja, Crichton meg egyenesen helyteleníti a demokráciát.

A világ megváltoztathatatlanságába vetett hitet a közös déltengeri jachtkirándulás ingatja meg, melyre a lord, a három lánya, az unokaöccse, a lelkész, meg persze a komornyik és a konyhalány hivatalos. Tudniillik egy jó kis hajótörés társas robinzonáddá alakítja a helyzetet. Akkortól bizony nem a születési előjogok szabályozzák a társadalmi hierarchiát, hanem a talpraesettség, a túlélés képessége, a létfenntartás megszervezése. Így lesz a komornyikból a csapat esze, mindenese, vezetője, a főnök (Kormányzó). A társadalmilag alul lévők felülre kerülnek, a komornyik lassanként az egyenlők közt első, sőt kényúr lesz. Akinek kegyeit immár az egymással versengő leányok keresik.

A kétévnyi szigetmagányban született osztály-átrendeződésnek, sőt a főnök és az arisztokrata lány közti, immár nem is olyan nagyon rangon aluli házasságnak (a majdnem mezaliansznak) drámai gyorsasággal vet véget egy arra vetődő hajó. És lám, mi történik: a derék komornyik a Kormányzó pozíciójából két pillanat alatt visszatér régi szerepkörébe, sőt! Saját élet- és létformamentő munkásságát gálánsan átengedi a lordnak, mintha amaz lett volna az igazi főnök.

Helyreáll a társadalmi béke, az osztályok elfoglalják régi helyüket, a grófkisasszonyok szeplőtlenül mehetnek férjhez, és felejthetik el, hogy valamikor, valahol a tenger közepén, édeni körülmények között egy személyi inas kegyeiért versengtek.

Vígjáték maradt a nyelvi korszerűsítés után is az Egyenlőség, de Barrie 110 éve írt darabja hazai földbe átültetve nem lett erősebb. Talán a környezet teszi. Mert ami Nagy-Britanniában shocking, az itt mérsékelten mulatságos, sőt: átélt történelem. Tán még rosszabb is, hiszen nálunk nem egy család élete fordult meg, hanem az egész arisztokráciáé. És vele párhuzamosan lezajlott az elnyomottak felemelkedése is – amit karikírozva a Te rongyos élet mutatott meg sokkal testközelibb módon. Igaz, a hajótörés után elhangzó ilyesféle szavak: „Vannak helyzetek, amikor a demokráciát fel kell függeszteni”, és egyetlen hozzáértő embernek kell átvenni a felelősséget – visszhangozhattak a nézőben, politikai ízlése vagy pártállása szerint helyeslően vagy háborogva. Ám ez az egy gondolat elég kevés. A vígjátékban is nélkülözhetetlen feszültség sem jön létre tőle.

Schlanger András szociálisan kicsit hóbortos lordját arisztokratikus raccsolás jellemzi, és eszméi magyarázatába olyannyira belezavarodik, hogy nehezen tudjuk eldönteni: Loam ostoba vagy Schlanger kapott egy színészi eszközt.

A lányait sajnos semmi nem egyéníti – Horváth Lili (Mary), Verebes Linda (Catherine) és Sallai Nóra (Agatha) voltaképpen felcserélhetők, de egyként utálkoznak a nevetséges demokráciásditól, a szigeten viszont igazi versenytársak.

Treherne tiszteletes, mivel köztes helyzetű, előbb lesz híve a gyakorlatias társadalmi szerepcserének, és alkalmazkodik is hozzá. Érezni róla, nem felejtette el, hogy egyszerű polgári családból emelkedett kicsit följebb. Dózsa Zoltán joviális figurát kerekít belőle, aki az új hóbort, a láblabda gyakorlásával múlatja az időt – olyan, mint napjaink gördeszkás plébánosa… Rajta kívül az egyedüli emberi érzelmeket mutató alak a kastélyban és a szigeten is a szürke veréb konyhalány, Tweeny (Kiss Ramóna). De hát kell is ellenpont a sok agyament karikatúra közé. Jó és hiteles a megaláztatás tűrésében és a munkaviszony folytatásának önérzetes visszautasításában. A szigetre került üresfejű, aforizmagyártó Ernest (Bozsó Péter) csak fenéksúly a sztoriban, fénycsóva akkor vetül rá, amikor a hazatérés után kvázi-krónikásként hamisított történettel eteti meg a díszes úri társaságot. Hazugságai azonban hitelesek lesznek a hallgatói számára – mert a nyilvánvaló tényeket leplezni kell. Ezt írja elő a társadalmi etikett.

A cselekmény motorja a csodálatraméltó Crichton (Németh Kristóf). Ő a tökéletes alkalmazott a kastélyban, észrevehetetlen és decens. Illő lojalitással veszi át a hajótörés után a parancsnokságot, és jó darabig megőrzi gazdái iránti tiszteletét. Mint egy karcsú Hyppolit. A pozitív tulajdonságaival megszerzett hatalom birtokosaként már kényúrrá válik, aki válogathat a leányokban, viszont ilyenként kevésbé meggyőző. Talán az eredeti, három felvonásos (angol) verzió plasztikusabbra rajzolta őt, de a stilizált díszletek között úgy tűnik, mintha nem is lenne kellően megírva a szerepe. Visszaalakulása viszont kesztyű nélkül is fehérkesztyűs eleganciájú…

Pásztor Erzsi adja a végtelenül sznob lady Brocklehurstöt. Szinte csak egy villanásra van jelen a záró jelenetben, mégis ez a néhány perc az egyik legemlékezetesebb. Csupán egyetlen dolog érdekli: vajon nem történt-e valami társadalmilag helyrehozhatatlan a szigeten. Miután Ernest legendáját Crichton igazolja, hogy az osztályértékeken nem esett csorba – elégedetten és emlékezetesen távozik.

A darab jó része egy elképesztően jól kihasználható lépcsős dombon játszódik, szellemes díszletek és kellékek között. Nem lehet dicsérő szó nélkül hagyni Daróczi Sándor (és a kivitelező Major Attila) kreatív recikláló fantáziáját. Ugyanis a pálma, a kókusz, a kagyló, a tűzhely – és mindenféle más – pillepalackok újrahasznosításával készült, s ez barátian piszkálja a nézők kíváncsiságát. Ám ha a néző a konfliktus és a szereplők helyett azon töpreng, vajon miképp kell a PE palackot hasogatni, hogy a végeredmény stilizált kókuszpálma legyen, akkor baj van. A szatirikusnak remélt vagy gondolkodtatásra szánt mondanivaló nem jut el hozzá.

A skót Barrie-t szokták kortársával, az ír mivoltára gőgös G. B. Shaw-val párhuzamba állítani, és egyik életrajzírója géniusznak nevezi. Fanyarsága valóban hasonló, a kipécézett osztály ebben is az arisztokrácia, de azért Barrie kesernyés vígjátéka csak mértékkel lett víg, és csak alig észrevehetően kesernyés.

J. M. Barrie: Egyenlőség / Karinthy Színház
Mai színpadra átdolgozta: Deres Péter
Rendező: Karinthy Márton

Szereplők
Lord Loam: Schlanger András
Mary, Lord Loam lánya: Horváth Lili
Catherine, Lord Loam lánya: Verebes Linda
Agatha, Lord Loam lánya: Sallai Nóra
Brocklehurst grófné: Pásztor Erzsi
Lord Brocklehurst: Szirtes Balázs
Ernest Wolley: Bozsó Péter
John Treherne, tiszteletes: Dózsa Zoltán
Crichton, komornyik: Németh Kristóf
Tweeny, konyhalány: Kiss Ramóna
Perkinsné, házvezetőnő: Varga Éva

Díszlet: Daróczi Sándor (kivitelezés: Major Attila)
Jelmez: Juhász Vince

További előadások:
2013. január 18., péntek 19.00
2013. január 27., vasárnap 15.00