Hangulatjelentés | Kulka János estje / Belvárosi Színház

Posted on 2012. december 20. csütörtök Szerző:

0


Kulka bécaudÍrta: Bedő J. István

Kulka János estjéről olyan jó lenne mondani, hogy az »Ez a hely« sanzonest – csak hát nem lenne igaz. Műfajának megjelöléséhez elő kell rántani ezt a két évtizede a lomtárba került kifejezést, amit az egykori egypárt használt, mondjuk úgy, a besúgás legalacsonyabb fokának megjelölésére. Aki emlékszik, még a Tanúban is előkerült, a tömegektől elszakadt vezetők ezekből informálódtak, vagy éppen ezekkel takarták el a valóságot azok, akik a minden­napok kézzel­fogható valóságában éltek.

Ebből kiindulva tehát Kulka János novemberi, Ez a hely című estje az adott hét lenyomata (is). Ugyanis zenei és prózai anyagból áll – és míg a zenei anyaga Kulka korábbi lemezeiről született válogatás, kamara­szín­padra, zongora-gitár duóra áthangszerelve, addig a szövegek alkalomról alkalomra változ(hat)nak. Mert nemcsak irodalom (Ady Endre, Bächer Iván prózája, Kántor Péter, Nádasdy Ádám, Orbán Ottó verse) kerül az estnek, mint műegésznek a szövetébe, hanem napi hírek is.

A bemutatón éppenséggel az akkor legaktuálisabb, sokakat foglalkoztató kérdés volt a műsorindító, ma alighanem az egyetemi és középiskolai oktatásban végrehajtott mélyszántás, a közmédia műhelyeinek szétverése vagy a Nemzeti Színház igazgatói pályázatával eljátszott kutyakomédia lehet a téma. Itt kell megemlíteni Török Tamara dramaturg szerkesztői munkáját, igen dicsérőleg. És természetesen Demko Gergely remek, hangulatteremtő zenei átdolgozását (a billentyűs hangszereken ő kísért) meg Sipeki Zoltán gitárjátékát.

Kulka János közéleti szereplései nagyon ismertek, mindig azon az oldalon áll, és hallatja a hangját, ahol a szabad gondolkodásért, a demokrácia megőrzéséért (megvédéséért, a társadalom manipulálása ellen kell megszólalni. Személyes népszerűsége bizonyára nem kedves azoknak, akik az egész társadalmat akarják egyetlen gondolkodásmód, vallás, politikai szín és bőrszín zászlaja alá sűríteni.

Saját példájával igazolja: ki kell mondani, hol van „az a hely”, ahol élni szeretnénk, és ennek a helynek – továbbgondolva – élhetőnek kell lenni, de mindenki számára. És nem egymás rovására. Innen nézvést a jelentés elég rossz hangulatról számol be. Mintha új, más, de semmivel sem megnyugtatóbb választ kapnánk arra a háború előtti körkérdésre: „Hol szeretne élni?” És a válasz: „Itt. Ha hagynának.”

Kulka hagyományosan felemeli a szavát mindazokért, akik valamilyen módon hátrányos helyzetbe kerülnek, abban élnek. Társadalmi kisebbségek, sérült emberek, vallásuk, származásuk miatt lenézettek, kinézettek.

Maga a műsor is Carmen – és minden cigány – védelmében írt énekelt dallal indul, és már jól benne járunk az időben, amikor egyszerre észrevesszük, hogy a szövegek, dalok mind úgy védik ezeket a közösségeket, hogy nem támadnak cserében másokat (»Egy kis megértést kérek. Élni és élni hagyni« – mondja a Konferanszié a Kabaré musicalben/filmben; szinte hasonló alapállásból és helyzetben. Az ottani folytatástól most tekintsünk el.)

Csak néhányat idézek most a dalok közül – hiszen mind hallható a Kulka-lemezeken. Gerendás Péter Százéves pályaudvara itt máshogyan szól, a Valahol Európában musical cím-dala, a Ki férfi (és ki nem) is. Meg Cseh Tamás kultikussá vált Fehér babái, ami – ahogy a lemezborító írja – »lányokról szól, akik egy Tékozló Fiú (TF) életében előfordultak, mint kapcsolat, és fehér babák lettek TF emlékezetének polcain«, és Kulka szerint merészség kell Cseh Tamás után újra elénekelni… Igaz, Gilbert Bécaud után is merészség elénekelni Trenet dalát (Et maintenant [magyarul is ismerős: És most hová?]); KJ mégis meri, franciául. És Cohen után a Halleluját, valami egész más megfogalmazásban – de hát a színész máshogyan ad elő.

Ám mindezek közé ékelődik Bächer Iván szintén egyre mélyebb kedvetlenséget sugárzó írása arról, hogy most már minden villamosmegálló minden lépcsőjénél megtalálni az egymásra kísértetiesen hasonló idős koldusasszonyokat.

és Kulka János

Sipeki Zoltán és Kulka János

Hatalmas meglepetés a záró poén, annyira, hogy érdemes vele külön foglalkozni. Kulka János ide egy nagyon ismert, de az utóbbi években elég ritkán hallható dalt választott. Az Egy szerelem három éjszakájából Melitta dalát. Azoknak mesélem el, akik nem ismerik: Szegilonginé Melitta, a magyar királyi törvényszék bírájának neje ’44 őszén elbúcsúzik Budapesttől, és egyben számot vet addig közepesen fényűző életükkel, jólétük végével, és készül mindent felszámolni.

Csakhogy itt és ma kettéválik Vas István balladája – és itt is mondjuk el, Sennyei Vera volt a legelső, utol alig érhető előadója. Egyrészt másra gondolunk, amikor elhangzik: „Itt ezentúl minden csak sötét lesz” – pedig a bemutató napján még nem is kerültek nyilvánosságra a kulturális szféra megszorításai. Ez a sor a kisemmizettek, az oktatásból kiszorulók, az utcára kényszerültek, az utcán megtámadottak, a focimeccsen kihuhogottak hangja. Igen az övéké, míg a múltra fájdalommal emlékező bíróné másik mondata „Tündöklés a boldog keveseknek” mintha a máról szólna. És egy másik sorban „Egész ország, de csupán az úri, / ez kellett, csak ez jutott nekünk” – ez az ország új politikai arisztokráciájának hangja, azoké, akiknek hatalma repedezik, talán csak még nem érzik.

Kulka János hangulatjelentése ezzel és ettől sugároz egyszerre rosszkedvet és reménységet. Azt a reményt, hogy ha ki lehet mondani valamiről, hogy nem jó, akkor változtatni is lehet rajta.

Ez a hely – Kulka János estje
Közreműködik: Demko Gergely, Sipeki Zoltán
Orlai produkció, Belvárosi Színház.

További előadások:
2012. 12. 21. péntek, 20:00
2013. 01. 04. péntek, 20:00
2013. 01. 20. vasárnap, 15:00 és 20:00