A szüntelen mosolygás könyve | Kalmár Tibor: Legendás komédiások

Posted on 2012. december 3. hétfő Szerző:

0


Kalmár_Legendás-komédiások-borÍrta: Cserhalmi Imre

Ha a magyar (közszolgálati) televíziónak nem volna ennyire vékony a pénztárcája új műsorok gyártására, és nem kényszerülne emiatt is különböző címeken régi vidámságokat műsorra tűzni, akkor még kevesebben emlékeznének azokra a művészekre, akik ebben a könyvben szerepelnek. Emlékezésről beszélek, részint azért, mert Magyar Televízió nem éppen a fiatalok kedvelt csatornája, részint azért, mert ezekből a műsorkonzervekből nem igazán megismerhetők a valóban legendás komédiások, akik – ezzel a könyvvel is – inkább csak azoknak jelenthetnek mai élményt, akiknek valamikor már élményt szereztek.

A kötet 19 nagyon népszerű művészről szóló fejezetet tartalmaz. Csak a Rátkai Mártonról írott lóg ki a sorból, hiszen ő már 1951-ben meghalt, tehát róla kevés olvasónak lehet »én még láttam játszani« élménye. Szerepeltetésének indokát abban látom, hogy a szerzőnek nincs szíve kihagyni a Rátkairól szóló remek történeteket, meg azt a tényt, hogy gyerekkorában egy színpadon szerepelhetett vele. Ez utóbbi közlés csak az egyike azoknak, amelyekben a szerző a maga tevékenységének magamutogató – mert a portrékat semmivel sem gazdagító – elemeivel gyarapítja, de terheli is az anyagot. Ez pedig azért felesleges, mert a könyv nem róla szól, és mert nem is szorul rá, hiszen köz- és elismerten a vidám műfajok évtizedeken át felejthetetlen produkciókat is létrehozó, szakavatott rendezője.

Hatalmas ismeretanyagát már korábbi könyvben is kamatoztatta (A nagy nevettetők), ez a könyv pedig tulajdonképpen kiválóan megszerkesztett anekdota- és poéngyűjtemény. Olyan tettek, elmés mondások, gesztusok tárháza, amely nemcsak a humorra specializálódott tehetség természetébe és működésébe, hanem régebbi korok világába is betekintést nyújt. Alfonzótól Feleki Kamillon, Hofi Gézán, Kabos Gyulán, Kiss Manyin, Latabár Kálmánon, Rátonyi Róberten át Salamon Béláig (és ez csak nyolc a tizenkilencből) jellemzi a különféle típusú és stílusú tehetségekben végtelenül gazdag magyar szórakoztató művészetet. Remekül érzékelteti – anélkül, hogy tanító stílusú kommentárokat fogalmazna –, hogy a zsenialitás színvonalán a humor sokkal több, mint röhögtetés. Idézi is Chaplint – jellemzően egy Kabos temetésén elhangzott sírbeszédből: „Hiszek a nevetés és a könny hatalmában, mert ellensége a rettegésnek és a gyűlöletnek.”

Kalmár ugyan nem készít ilyen statisztikát és – nagyon helyesen – semmiféle összegzést nem fabrikál a szereplők életútjának jellemzésére, de a könyvből kiviláglik, hogy a humor igazán nagy művészeinek többnyire bőven volt részük méltánytalanságban, szegénységben, sőt életveszélyben is, vagyis mindabban, aminek birtokában és egyszersmind ellenére születik az igazán mély humor. És az önirónia! Az olyasfajta bölcs és cinikus szólások, hogy „a Farkasrét pótolhatatlan emberekkel van tele”… Miközben arról is értesülhetünk, hogy Hofi Géza az Egy kiöregedett vadászkutya című megrendítő számának felvételén sírva fakadt. (Hiányolom, hogy éppen ennek a dalnak a szövegét nem közli, holott annyi üres kis dalszövegnek adott helyet.) Vagy azt is elmeséli, hogy régen a színpadi „durranásoknak” nevezett magánreklámocskák révén miként jutottak ingyen cipőhöz, ruhához a művészek, akik jókor vették észre, hogy e holmik kereskedői ülnek aznap a nézőtéren…

Kalmár Tibor

Kalmár Tibor

Kalmár Tibor nem csak azzal a természetes gesztussal nyújtja át szereplőit az olvasónak, amit bennfentességnek neveznek, hanem végtelen szeretettel is. A humor, a vidámság színházi mestereinek fonákságait is gyengéd megértéssel kezeli, és persze nem fukarkodik a nagyrabecsülés, sőt a csodálat jelzőivel sem. Nem csoda, ha ebbe a hatalmas információtömegbe becsúszik egy-két hiba is. Vagy – talán kis ellenérzéssel – új divatként említi, hogy női szerepeket férfiakkal játszatnak (és fordítva), egy olyan országban, ahol például Fedák Sári János vitézt játszott, sőt ezt tette egy Tóváriné nevű hölgy is egy szegedi, dali társulatban, amint ez éppen ebből a könyvből megtudható.

Azt hiszem, mindez csak a mérlegelő, elemző olvasónak tűnik fel, márpedig a könyv éppen nem ilyeneknek készült – nagyon helyesen. Célja és eredménye is kettős. Egyrészt: őrzi, fenntartja hősei emlékét, patetikusabban szólva: halálukban is meghosszabbítja életüket. Másrészt olyan könyvet ad az olvasó kezébe, amelyet egyfolytában mosolyogva „kényszerül” élvezni. És nincs olyan kor, amelyben ez az utóbbi tett ne lenne nagyon méltányolható és köszönetre érdemes.

Az imponálóan sokoldalú Kossuth Kiadó – mondjuk így – populáris vonulatának rangos darabja ez. Kalmár Tibor könyve epilógusában felsorolja azok nevét, akik kimaradtak e kötetből. Hát, az is fantasztikus névsor. Csak remélni lehet, hogy a kiadó a következő karácsonyra is gondol…

Kalmár Tibor: Legendás komédiások
Kossuth Kiadó, 2012

»Kalmár Tibor: Legendás komédiások – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«