Védőoltás rasszizmus ellen | Bisztrai Márton: Hit, fegyverek, szüzek

Posted on 2012. július 28. szombat Szerző:

0


Írta: Cserhalmi Imre

Azt gondolom, hogy Papp Richárd adjunktus (ELTE) nagyon elégedett lehet az általa több éve mentorált doktorandusszal, a ma már egyetemi óraadó Bisztrai Mártonnal, mert az antropológusi terepmunka intuitív módszerét teljes sikerre vitte. Csaknem véletlen, hogy egyetemi hallgatóként, egy pályázat révén éppen Palesztinában tölthetett körülbelül másfél évet. Egy olyan országban – illetve annak Betlehemhez közeli kisvárosában, Beit Jalában –, amely ilyen tudományos munkára kiváltképp alkalmas. Hiszen sokféle ember lakja, benne sokféle merev hagyomány, új szokás, gyilkos indulat, ostoba előítélet, a vallási, nemzeti, tulajdonosi, katonai változások iszonyú sebessége és ereje, az irracionalitás és racionalitás (disz)harmóniája, zsákutcás sorsok, megaláztatások, menekülések, félelmek – s mindezen közben: az elpusztíthatatlan élet!

Bisztrai a Palesztinában egyre szűkülő keresztény kisebbségben élők világát kutatta, és mint percig se titkolta: az ő oldalukról, szemszögükből – Palesztinát. Tehát nem a „muszlim, de rendes” jellegű, áltudományos látszatobjektivitással dolgozott és írta meg könyvét, hanem – és nincs ebben ellentmondás – a vállalt nézőpontról jutott el az egész munkáját átható tudományossághoz, s ennek etikai kritériumához: a tények iránti alázathoz.

Ennek a századokkal korábban még Szíriához tartozó, aztán 400 évig oszmán-török uralom, majd 1917-től brit gyarmatként, Izrael 1948-as megalapítása óta háborúkkal, felkelésekkel sújtott és ma is megszállás alatt élő népnek a politikai értelemben vett nemzetté válása jószerivel csak egy évszázada téma, illetve vágy és követelés. Palesztina története szinte szenvedéstörténet. Nem csoda, ha a palesztinai ember 6-8 méteres betonfalak árnyékában (ezt az izraeliek antiterrorista kerítésnek, a palesztinaiak apartheid falnak nevezik), a reá meredő őrtornyok, a katonai terepjárók és bármikor felbukkanó – és intézkedő – külföldi katonák közegében, a szerző szerint mintegy börtön-frusztráltságban élve nem nagyon optimisták.

Mi sem lenne könnyebb, mint erre a tényre aktuálpolitikai célokat szolgáló vagy akár csak szentimentális húrokat pöcögtető könyvecskét építeni. Különösen azoknak könnyű az ilyesmi, akik szállodaablakból szoktak „ismerkedni” a valósággal. Bisztrai túl sokat tud a témáról, túl komolyan veszi a feladatát ahhoz, hogy ilyen olcsó legyen. Kontextusfüggőségnek nevezi azt a tulajdonságát, hogy minden tényt, történetet, sőt kifejezést is tér, idő, személy és szituáció konkrét összefüggéseiben vizsgál. Így jut el azokhoz a néha nagyon meglepő ellentmondásokhoz is, amelyek felismerése és feltárása a valóság igaz megismeréséhez vezetheti őt is, olvasóit is.

Például látja azokat a gyertyákat, amelyeket a palesztinai ex-kommunista párt osztogat húsvétkor, és amelyek vörös szalagjára a kommunisták Jézus feltámadását üdvözlő szöveget írtak. Látja azt az amerikai turistabuszt, amelynek oldalán ez áll nagy betűkkel:”Keresztények együtt Izraelért”. És amikor az Amerikában terjedő keresztény cionizmusról ír, s arról a törekvésükről, hogy a saját ideológiájukat másik országba is elvigyék, nem mulasztja el idézni a palesztinai ember – szerintem szélesebb körben is tanulságos – neheztelését: „Ők Amerikában tüsszentenek egyet, de igazából mi kapjuk el a betegséget!” Látja a cserkész fekete pólóján Che Guevara portréját. Látja, hogy a termékeny föld és a nő termékenysége iránti felfokozott tisztelet a faj fennmaradásának ősi erővel élő és ható mítosza. Látja, hogy keresztény apa is agyonlövi a lányát (ezt becsületgyilkosságnak nevezik), ha túlságosan erotikus kép kering róla a mobiltelefonokon. És hogy van apa, aki gyászjelentést ad ki, ha lánya nem tartja be az endogámia (vagyis a közösségen belüli házasság) mindent felülíró törvényét. Megtapasztalja, hogy a muszlim–keresztény kapcsolat nem együtt-, hanem csak egymás mellett élés. Ezt „erősíti” két intifáda meg a saját politikai elitben való csalódás emléke is, ám kevésbé forogna veszélyben, ha – állítása és irodalmi hivatkozásai szerint – Izrael nem generálna köztük belső ellentéteket. Látja, hogy a palesztinai ember identitásértékeinek sorrendje: vallása, családja, települése (ahol él, vagy ahonnan származik), esetleg pártállása – és csak azután és legvégül a hazája. A vallási identitás erősebb a nemzetinél. Látja, hogy palesztin férfi számára csak a saját vallásán belüli palesztin nők házasság előtti szüzessége sérthetetlen, ám cseppet sem az bármely külföldi vagy más vallású nő esetében. Ebben nincs különbség keresztény katolikusok, lutheránusok, görög ortodoxok vagy muszlimok között.

Bisztrai Márton

Abban viszont van, hogy a keresztények közül sokkal többen vándorolnak ki, a keresztényeknél sokkal kevesebb gyerek születik – létszámukban folyamatosan romlik a muszlimokkal szembeni arányuk. Márpedig, ahogy írja: „…a lélekszám majdnem azonos az erővel, az erő pedig az »igazsággal«”. Az oktatás hagyományosan és elsősorban a keresztény egyházak tevékenysége, ám éppen az ottani keresztények táborát gyengíti, mert – milyen ismerős ellentmondás ez is –: „az oktatásnak »hátulütője«, hogy a szellemi szabadság megteremtésével, a versenyképesség fokozásával mankót kínál az emigráció megvalósításához.” És amikor segélyekről, szellemi-anyagi segítségnyújtásról ír, nem mulasztja el az alábbiakat: „Gondolja bárki is, hogy adott esetben az EU, az USA vagy épp az ENSZ nem a szociális segítségnyújtás hasonló eszközeivel terjeszti saját normarendszerét a fejlődő országokban?”

Őszintesége a saját állásfoglalásaira, szerepére is vonatkozik: „Aki kimondja egy tudományos publikációban vagy a média bármely csatornáján, hogy a teljes igazság ennél jóval változatosabb és összetettebb, az számíthat a politikai megbélyegzettségre.”

A könyv telis-tele van színes történetekkel, portrékkal, a mindennapi élet számtalan sajátosságával. Esküvő, temetés, grillsütés, futballimádat, kávéfőzés, kereskedés, párkeresés, formális vallásgyakorlás, ivászat, munkavállalás (az ellenséges Izraelben is), barátság, humor, intellektualitás, kolduló gyerekek, szeretet… Ám mindezek olvastán is egy „kisemmizett, kiábrándult, elszegényedett” népnek a látványa. Mint egy leromlott szervezet, olyan Palesztina – bárhol érintjük, mindenhol fáj.

A hatalmas anyag egy kissé maga alá temeti a szerzőt. Ahol tudományos részeket fogalmaz, ott feszes, pontos, gazdaságos a stílusa, ahol színesebb, riportosabb részekhez ér – főleg könyve elején – ott szigorúbb szerkesztést igényelt volna. Az egész könyv túlírt. Sok mindent mond el – sokszor. Ennek oka lehet a nem mindenben szerencsés fejezetbeli tagolás, de a helyenkénti tanító bácsis hevület is. Noha 300 oldalon át tisztességes küzdelmet folytat a sztereotípiák és előítéletek ellen, a média bírálatában – talán gyakorisága miatt, talán mert tagolatlan egészként tekint rá – nem mindig hiteles. Nagyigényűen tudományosság és popularitás vegyítésére vállalkozott, s ez csak keveseknek sikerül. Bisztrainak – fog! Ha rajtam múlna, elküldeném másfél évre Izraelbe is. Addig – elnézést az abszurd ötletért – ezt a könyvét cseppfolyósítva védőoltásként kellene beadni a tudatlanságból rasszistáknak. Mielőtt még a „felkészült” rasszisták elégetnék.

Bisztrai Márton: Hit, fegyverek, szüzek – Keresztények Palesztinában

Anthropolis Egyesület – Libri Kiadó, 2012

»Bisztrai Márton: Hit, fegyverek, szüzek – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«