Íratlan szabályok | Mikve (színház)

(A cikk eredetileg 2011. június 18-án jelent meg az olvassbele.hu-n.)

Írta: Jeges-Varga Ferenc

Nyolc női sors. Tűrnek és megalkusznak, mert ez az elfogadott, megfellebbezhetetlen rendje a dolgoknak. De vajon hol húzódik a határ? Meddig engedjük magunkat különféle ideológiák, vallási-politikai nézetek, társadalmi szokásrend által gúzsba kötni? A mikve az ortodox zsidók számára még a zsinagógánál is előbbre való hely. Rituális fürdő, a nők és a férfiak fizikai és spirituális megtisztulásának helye. Ahol az istenfélők megszabadulhatnak bűneiktől.

A női mikve pletykálkodások és társasági tereferék helyszíne. Ide jár szegény és gazdag, öreg és fiatal, melankolikus és szangvinikus. Nincs választásuk: a test havi ciklusának zárultával meg kell fürdeniük a mikve eleven vizében. Csak így lehet teljes a tisztulás, férfi csak utána érintkezhet asszonyával. A fürdő egyszerre a kötelesség és a szabadság területe. Megfordulnak itt a szigorúan a vallás előírásai szerint élő asszonyok, és azok is, akik fütyülnek ugyan a szabálygyűjteményre, a szexet azonban kívánják. És mivel a férfiakban néha erősebben él Isten parancsa, mint a testi vágyak hívószava, nincs mit tenni, fürdeni kell.

A mikve védett zóna, eltakar a férfiszemek elől. Lehet beszélni mindenféléről, de íratlan szabály: nem kérdezünk semmit. Elhisszük, ha azt mondod, elestél. Holott a kutya is látja, hogy nem a padlóba csapódástól lilafoltos a tested. Ügyetlen, szédelgős típus vagy? Rossz a vérképed? Talán el kellene menned egy laborvizsgálatra. Vagy inkább egy kis segítség kellene. Persze nem a mi dolgunk. Nem láttunk mi semmit.

Shira (Eszenyi Enikő) a mikve új alkalmazottja képtelen a társadalmilag megszabott érzéketlenségre. A felmosó vödrök, súrolókefék közül kinézve az embert figyeli. Túlfűtött igazságérzete nem bírja el az ezeréves törvények szigorát. Pedig ő is ugyanazon szabályok között él, egy betegségből felépült, újra tettre kész férj gondjaival a vállán. Gyomra azonban mindent már nem vesz be. Szembeszegül, és magatartásával kivívja nőtársai rosszalló megjegyzéseit.

A fürdő uralkodó asszonya, Shoshana elszánt híve a rendnek. Egész nap nagy lendülettel robotol, hogy minden az előírások szerint működjön: a mikve, a család, a társadalom. Igyekezete arra irányul, hogy ne nyílhasson rés a társadalmi-vallási norma falain. Persze rejtegetni való titka neki is akad. Pap Vera erőteljes játékába olykor túlzott harsányság keveredik.

A nagyszerű Börcsök Enikő Estije lelkes, engedelmes házastárs, sok gyermekes anya. Férje folyton tűkön ül, úgy várja, hogy felesége végre hazaérjen, és immár megtisztultan álljon a rendelkezésére. És az asszony a belenevelt vidámsággal eleget is tesz igényeinek.

Hindi szerepében Igó Éva maga a szüntelen intrika. Kicsinyes szurkapiszkái mögött azonban megrázó női sors rajzolódik ki.

Chedvát (Hegyi Barbara) egy köztiszteletnek örvendő brutális férfi tartja rettegésben. Helyzete tarthatatlan. A felismeréshez azonban kell egy kis bátorság. Lánya, Elisheva (Stefanovics Angéla) látszólag félkegyelmű. Egy szót sem szól, törékeny testét hirtelen érzelemingadozások dobálják a gyűlölködés és a szeretetéhség között. Amikor nem figyel rá senki, gonosz kis tréfákat eszel ki. Tehetetlen, néma segélykiáltása megrendítő.

Tehila (Tornyi Ildikó), a fiatal menyasszony irtózik a férfitól, akivel a család döntése szerint meg kell osztania az életét. Iszonyodása ellenére fogait összeszorítva próbál megfelelni a házastársi kívánalmaknak. Példája a szabad választás lehetetlenségét hirdeti.

A lezserül csibészes Miki (Kovács Patrícia) a darab állandó humorforrása: megszólalásai alaposan aláássák a törvény szakrális tekintélyét. Ő maga nem vallásos, de mivel kell neki a szex, elfogadja férje hóbortját, és megfürdik.

A Londonban született, majd családjával tizenévesen Izraelbe emigrált író- és színésznő Hadar Gadron 2004-es művét a Kovács Krisztina és Eszenyi Enikő által elkészített magyar szöveg alapulvételével vitte színre a Pesti Színház. A rendezői székbe a prágai Nemzeti Színház igazgatója Michal Dočekal ült be. Profi kézügyességgel vezényelte le a férfiak uralta társadalomban élő női árucikkek jellemző történetét.

Jan Duček spenótzöldbe rácsozott színpadképe steril és rideg, a sötét háttérben felderengő fürdő áhítatot áraszt. A díszletkompozíció tetején elhelyezkedő egyszemélyes zenekar (Kádi Erika vagy Andrási Mónika) a cselló szívszaggató hangján szólal meg. Az előadásba beiktatott – amúgy szép – égi énekhangok, Gavodi Zoltán kontratenor és Rácz István basszus szólamai azonban felesleges, eltúlzott díszítőelemnek tűnnek.

A Vígszínház előadása ugyan remekül keveri a humort a tragikusan komollyal, a szereplők is jól játszanak, a tanulságokkal teli történet azonban előre kiszámítható, a katarzis pedig – egy-két valóban megindító pillanatot leszámítva – igazából elmarad.

Hadar Galron: Mikve | Vígszínház, Budapest
Rendező: Michal Dočekal
(Fotók: Almási J. Csaba)