Köszönéstől a Facebookig | Lipcsey Andersson Emőke: Kés, villa, SMS

Posted on 2012. január 26. csütörtök Szerző:

0


Írta: Nádudvari Anna

Kés, villa, SMS - címlapMire jók a szabályok, köztük az illemszabályok? Ahogy a közlekedési szabályok a baleseteknek kívánják elejét venni, az illemszabályok arra hivatottak, hogy a lelki baleseteket megelőzzék, kiszűrjék, lehetetlenné tegyék. Legyünk tekintettel egymásra, mondják. Adjuk meg egymásnak a tiszteletet. Az egész napunkat megszépítheti egy-egy kedves gesztus, míg jó időre elkeseríthet, ha nem kapjuk meg valakitől, ami megillet.

De mi illet meg? Hogyan? Mi az a kedves gesztus, ami éppen megfelelő, nem sok, és nem kevés? Ezt meg kell tanulni. Lipcsey Andersson Emőke most megjelent – Szűcs Édua bájos illusztrációival kiegészült – illemtankönyve főhősének, a kamaszkort éppen elhagyó, a felnőttkor küszöbére érkező Kristófnak szerencséje van. Nyolcvanéves nagynénje, Anna néni nagy szeretettel, tapintattal, türelemmel ismerteti meg az illem-, de azt is mondhatjuk, az életszabályokkal.

Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz. Viszont: tedd azt, aminek te is örülnél – így foglalhatjuk össze a lényegét a tudnivalóknak. Ha ezt elfogadjuk, ha megvan bennünk a törekvés arra, hogy kellemes személyekké váljunk a környezetünk számára, a részletek, a szabályok elsajátítása már gyerekjáték.

A legkülönbözőbb helyzetekkel találkozhatunk a könyvben. Hogyan köszönjünk, hogyan mutatkozzunk be, hogyan beszéljünk hozzánk hasonló korú és nálunk idősebb emberekkel. A közlekedés nehéz terepére is lépünk. Nem adják át a fiatalok a helyüket az idősebbeknek a villamoson! – halljuk a vádat. Nem tudom, nekem átadják. Éppen fel is húztam emiatt még nemrég az orrom: nem vagyok olyan öreg… S nem fogadtam el a felajánlott helyet. De hamar beláttam, ez nem szép tőlem. Most már méltányolom a helyét átadó fiatal figyelmességét, megköszönöm, mosolygok, leülök.

A telefonálás… Ez sem könnyű ügy. Mit mondjon a hívott, s mit a hívó fél? Hogyan fogadjuk a téves hívásokat, de főleg hogyan a reklámcélúakat, a valamire rábeszélni kívánókat? Különösen az utóbbiak sok bosszúságot okozhatnak – hacsak be nem látjuk, hogy a telefonáló nem leli örömét a zaklatásunkban, szívesebben végezne „rendes munkát”, azonban nem talál olyat. Jobb híján telefonálgat.

Egyetemen, orvosnál, színházban, moziban, kávézóban, házibuliban járnak az illemtankönyv szereplői, Kristóf és azok, akikkel kapcsolatba kerül. Vásárolnak, asztalt terítenek, születésnapot ünnepelnek.

A hagyományos helyzeteken kívül bekerülnek a könyvbe a legújabban adódó, mobiltelefon és internet nyújtotta lehetőségek is. Hogyan írjunk e-mailt, sms-t? Hogyan viselkedjünk az internetes közösségi oldalakon? Számomra különösen a Facebook okoz fejtörést. Most akkor jelölhetek-e ismerősnek olyat, akit személyesen nem ismerek vagy mégsem?  Egyrészt folyvást biztat az oldal: jelöld ismerősnek, mert nagyszámú közös ismerősötök van. Jelöld ismerősnek, mert hasonló a véleményetek, ízlésetek, hiszen ugyanazt lájkoljátok. Másrészt, ha rákattintok az illetőre, olvashatom: csak akkor jelöld, ha személyesen ismered.

Nem sok értelmét látom, hogy csak olyanokat jelöljek virtuális ismerősnek, akiket személyesen ismerek. Persze, lehet, hogy nincs igazam. Úgyhogy azt böngésztem legizgatottabban a könyvben, ezen a téren mi a helyzet. Egy biztos: itt is az követendő, ami mindenütt másutt. Tapintat, türelem, kedvesség vezérelje a viselkedésünket, határozza meg a megnyilvánulásainkat.

Adatok: A könyv fülszövege

Lipcsey Andersson Emőke: Kés, villa, SMS

Helikon Kiadó, 2010