Írta: Jeges-Varga Ferenc
A hollywoodi film története során a sportdráma kitűntetett szerepet játszott az amerikai álom megvalósulásának ábrázolásában. Számos történetet meséltek már el a baseball, a kosárlabda, az amerikai foci és más közkedvelt csapat- vagy egyéni játék segítségével.
A boksz a rettentő testi erővel megáldott magányos hőstípust helyezi a dráma középpontjába. A bokszoló nehéz helyzetében fizikai erejére, kitartására, merész elszántságára építkezik. Edzett hittel áll fel a padlóról. David O. Russell filmje, A harcos az ír öklöző, Micky Ward megtörtént esetét dolgozza fel.
Dicky Eklund (Christian Bale) helyi legenda, Lowell város büszkesége, aki hajdanán ígéretes bokszoló volt. 1978-ban a korszak legnagyobbja, Sugar Ray Leonard ellen szállhatott ringbe Bostonban. Dicky padlóra vitte a legyőzhetetlennek hitt ellenfélt. Tizenöt évvel később azonban már csak árnyéka egykori önmagának, drogfüggőként tengeti napjait, számtalan alkalommal keveredik összeütközésbe a törvénnyel.
Féltestvére, Micky Ward (Mark Wahlberg) folyamatosan veszti el a meccseit, hiába Dicky törekvése, hogy öccsén keresztül valósítsa meg álmait. A megbízhatatlan edző-fivér és a zsarnokoskodó menedzser-anya végül egy nálánál húsz fonttal súlyosabb exfegyenccel vívandó összecsapásba hajszolja bele a kisebbik testvért. A csúfos bukás elkerülhetetlen.
A népes családból származó Mickynek a család sokkal inkább teher, mintsem támogató erő. A férfinak saját rokonságával kell megküzdenie, hogy a fojtogató szeretet szorításából kilépve saját útjára leljen. A cseppet sem egyszerű küzdelemhez a helyi kocsma pultosa, Charlene nyújt segítséget. Micky lassan ráébred, hogy érvényesülése érdekében meg kell szabadulnia a család mindent befolyásoló hatalmától.
Micky Ward a sporttörténetnek egyik furcsa figurája. A semmiből érkezve vált igazi bajnokká: soha nem adta fel. Mérhetetlen elszántságról tett tanúbizonyságot, a lehető legképtelenebb, vert helyzetből is talpra tudott állni. Micky sorsa azonban nem a bokszban elért heroikus eredménye alapján válik érdekessé. Esete az egyéni utak kibontakozását gátló érzelmi kötődések tarthatatlanságára hívja fel a figyelmet.
A film gerincét Micky és Dicky ambivalens viszonya adja. A fiatalabb testvér a fivérétől tanult mindent, amit a bokszról tudni kell. Karrierje kiteljesedésében azonban éppen a mitizált családtag a legnagyobb akadályozó tényező. Se vele, se nélküle: bátyja árnyékában nem nyerhet, nélküle viszont nem kívánja a sikert. Mickynek le kell számolnia egy mítosszal, el kell engednie az elengedhetetlent. Csak így képes a győzelemre.
A harcosban éppen az a legnagyszerűbb, hogy nem hagyományos sportfilm. A boksz csak másodlagos jelentőségű, a film nagy részében alig látunk mérkőzéseket. A valódi dráma egy kis közösségen belül zajlik, amelyet a vérségi kötelék tart össze.
A film színészgárdája nagyszerű. Mark Wahlberg újabb bizonyítékát adta annak, hogy rapzenészből is válhat tehetséges színész. Amy Adams a Kétely szende apácájának szerepe után hitelesen alakítja a kívülről érkezett karakán Charlene szerepét, aki a család féltve őrzött kedvencének szívét ejti rabul. Az igazán nagy alakítást azonban Christian Bale nyújtja, aki teljes mértékben átlényegül a csontsovány, élhetetlen Dicky-vé. Rendkívül figyelemreméltó Melissa Leo alakítása is az acélkemény anya szerepében. Kevés gyermek tudna szembehelyezkedni az akaratával.
Micky végül megszerzi a ringben a világbajnoki övet, ám az igazi diadalt otthon aratja. Szeretteit úgy képes megőrizni, hogy átrendezi a családi kötelékeket. Belátja és láttatja, hogy csak akkor lehet közös az út, ha mindenki a másik érdekében cselekszik. Mekkora erő kell ehhez…
David O. Russell: A harcos (The Fighter), 2010 – amerikai életrajzi dráma
Magyarországi bemutató dátuma: 2011. február 24. (Forgalmazó: Palace Pictures)
Rendező: David O. Russell
Forgatókönyvíró: Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson
Zeneszerző: Michael Brook
Operatőr: Hoyte Van HoytemaA főbb szerepekben:
Mark Wahlberg (Mickey Ward)
Christian Bale (Dicky Eklund)
Amy Adams (Charlene Fleming)
Melissa Leo (Alice Ward)
Posted on 2011. december 2. péntek Szerző: olvassbele.com
0