Drámalapozgató | Rivalda 2011

Posted on 2011. november 21. hétfő Szerző:

0


Írta: Tóth Zsuzsanna

Rivalda 2011Drámát olvasni jó – legalábbis, sokakkal ellentétben –, számomra igazi élvezetet jelent. Szeretem elképzelni, milyen figurák beszélnek, mit akarnak, kit szeretnek, s kit nem. A láthatatlan érzelmi szálak, viszonyok, az emberek között, egymáshoz és önmagukhoz, esetleg a társadalomhoz, a történelemhez, a múlthoz fűződő kapcsolatuk izgat elsősorban a drámákban.

A gyakorlatlan drámaolvasó számára viszont éppen az okozza a nehézséget, hogy csupán párbeszédek sorából kell kialakítaniuk magukban a szereplőket; azt, amit a regényíró például szépen leír, elmond, szavakkal biztonságosan körbebástyáz számukra.

A lecsupaszított párbeszédekhez ki kell találni a helyszínt, mögé oda kell hallani az aktuális érzelmi állapot hangszíneit, a tempót, s hogy vajon milyenek és mit csinálnak a beszélő, vagy éppen hallgató szereplők. Vannak drámaírók, akik bőkezűen adnak támpontokat műveikhez, leírják, hol vagyunk, milyen öltözékben vannak a figuráik, konkrétan meghatározzák a kort, néha még a zenéket is, amiket hallunk. Még ezekben is intenzív olvasói közreműködésre, újraalkotásra van szükség.

Hát még a kortárs drámák esetében, amelyek sokkal nehezebben olvashatók. Bevallom, időnként nekem is vissza kellett lapoznom, hogy megnézzem, hogy kik is vannak a jelenetben, mi is kapcsolódik a hirtelen váltáshoz, hova is csatoltunk most vissza… De talán épp ez az ismételt és nem egyszerű, valóságteremtő kaland vonz, vonzott a legjobban.

A legfrissebb Rivalda összeállításának apropóját a 2010-es színházi bemutatók adták. A beválogatott drámák három válogatónak köszönhetők (ők: Fábri Péter, Hegedűs D. Géza, Radnai Annamária). Az öt megjelent dráma írója: Háy János, Németh Ákos, Térey János, Vörös István, Závada Pál. Kíváncsi lennék, ki melyik drámát javasolta, vagy ha többet, minek alapján döntöttek. Egy biztos, drámai körképnek igazán dicséretes a válogatás.

Háy János: Völgyhíd - Budapest, Kolibir Színház - Fotó: Szlovák Judit

Háy János: Völgyhíd - R.: Bagossy László - Kolibir Színház,2010 (fotó:Szlovák Judit)

„Magyar darabot olvasni szívmelengetően jó. Mert akárhonnan csűrjük-csavarjuk, mindenütt jó, igen, de legjobb otthon. Belepillantani abba a tükörbe, amelyet velünk élő kortársunk állít elénk magunkról, hogy »mik vogymuk?« – izgalmas és veszélyes utazás. Sejtjük, hogy az út nehéz, rögös, olykor fájdalmas lesz, és a végén – nincs mese – magunkkal kell szembenézni” – nyilatkozta Alföldi Róbert a Magyar ünnep rendezése kapcsán…

A kortárs drámák vonzerejét számomra is az jelenti, hogy a valóságról képet kínál nekünk. Nos, ebben a kötetben különböző stílusú és attitűdű, mégis ugyanarra a valóságra, a miénkre reflektáló élményvilágok, írói világok jelennek meg. Az emberi drámák a valóságba ágyazottan élnek, még az attól leginkább eltávolított játékban is. Az írások témái között – ha mégoly nehéz is egy-egy mondatban megfogalmazni – a félresiklott vagy tragikusan korán elmetszett életek, a reménytelenség, szeretettelenség, otthontalanság s a történelmi szembenézés igénye egyaránt megtalálható. Érdekes lenne megvizsgálni azt is, hogy ezek az olvasott drámák – amelyek sikeres, és kevésbé sikeres, olykor „botrányos” színházi bemutatón, visszhangokon vannak túl – mennyiben változtak meg a rendezői megformálás során, illetve mennyire azonosak a látott darabokkal…

Háy János Völgyhídjával indul a válogatás – itt találkozunk a legfiatalabb hősökkel. A veszprémi viadukt öngyilkosai ihlette mű a tizenévesek világfájdalmából, lázadásokból és szeretettelenségekből, elvárásokból és elvágyódásokból táplálkozik. Ebben a korban kell elsajátítani későbbi szerepeink alapjait, amely folyamat sok-sok konfliktust hordoz, s az első szerelmek gyötrelmeit is itt kell átélni, megtanulni… Háy ismeri a kamaszokat, általános érvényűvé tudja emelni az egyedi eseteket. A Völgyhíd témája először novellává formálódott, utóbb lett belőle dráma. A cím alatt akár mottóként, ajánlásként is értelmezhető műfaji besorolás: „Színmű azoknak, akik túl akarják élni a felnőttek rémuralmát, és azoknak, akik túlélték és felnőttek lettek.”

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház plakátja

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház plakátja

Németh Ákos Deviancia című drámája már a felnőttek világában játszódik, igaz, egyik szereplője megrekedt a gyermekkorban. Valójában minden szereplője a megrekedtség állapotában van, kitörni nemigen tudnak létezésük börtönéből. Ebben a darabban mindenki hátránnyal él – nem csupán a szellemileg elmaradt Zsanett. Tömény boldogtalanság, magány, kicsinyes hazugságok, eleve „csökött” vágyakozások, az ember fuldoklik, míg olvassa. Nincs megváltás, nincs remény, csak lepusztultság, gonoszság, hit nélküli hit, virágtalan kertészet, széttört és széteső kapcsolatok, csupa kiszolgáltatott ember – még az is szánandóan magányos, aki gonosz és másokon áttapos. A világ kétségtelenül ilyen is körülöttünk.

Kemény dió Térey János Debrecen-drámája (Jeremiás, avagy Isten hidege); még szerencse, hogy az író a legelején leszögezi, hogy a történet Jeremiás fejében játszódik. Merthogy Jeremiás, a képviselő, a nagyhatalmú, de megfásult lelkű ember debreceni. És mintha megváltást várna Debrecentől, ami egyszerre ok és okozat, s ahová visszajött, ahol keres valamit, ám ahol éppen leáll az élet, közlekedési sztrájk van. Gyakorlatilag minden a metróállomások peronján zajlik, mintegy mélyanalízisben; a találkozások, elválások, elhatározások és csömörök; szerelmek, fájdalmak, ítéletek, és végzetes tettek, végzetes mondatok lángolnak fel s hullnak alá az alagútba. És persze megváltás itt sincs. Különlegessége a drámának az olykor filozofikus, költői nyelv – szemben például az előző két darab nyelvével, amely a kortárs-romlásokat emeli be –, ez a nyelv inkább sorstragédiák, bibliai énekek, álom-drámák nyelve, amelyet olykor tájnyelvi mondatok, s szórványosan mai kiszólások színeznek.
A dráma szövete, rendezőelve nem bomlik fel könnyen, nem mutatja meg magát, értelmezési lehetőségek többségét hagyja nyitva. S ahogy a zápor, úgy zuhog ránk a kórus szövege is a darab végeztével, furcsa, zavarba ejtő utóízt hagyva maga után.

Vörös István egészen másfajta húrokat pengett, bár kétségtelenül ő is valamiféle keresésről tudósít Ördögszáj című drámájában. A boszorkánynak kikiáltott Bábi – vagy inkább Viktor, a Krisztus-korú, ártatlan asztalos, akit minden nő akar, esetleg Rózsi, a varrólány? – története a zárt közösségekre jellemző belső viszonyokat meg/felkavaró idegen érkezése után zajlik, voltaképpen meghatározhatatlan, de templomba-járós időben, valahol egy kis faluban. Boldogságot keresne itt is mindenki, ám csupán kisebb-nagyobb árulásokban van részük. Önmagukba zárt világok és emberek, s valamelyest előre csak némi álság és ügyeskedés visz. Bábi, a nyomorék, férje-gyereke vesztett Bábi reményei a legélesebbek – de végül ő az, aki további áldozatra kényszerül. A fanyar humorú, mondhatni tragikomikus darab végén még kijjebb szorul a házából, életéből – s alárendelten, noha jó szabású ruhával takarva hibáját, befogadtatik (?) a közösségbe.

Magyar ünnep - R.: Alföldi Róbert - Nemzeti Színház, 2011 (forrás: Nemzeti Színház)

Magyar ünnep - R.: Alföldi Róbert - Nemzeti Színház, 2011 (forrás: Nemzeti Színház)

A Rivalda 2011 záró darabja talán a legösszetettebb és legfurcsább darab, amit mostanság olvastam. Závada Pál Magyar ünnep című műve drámapályázat eredménye, amelyen a szerző meglehetősen bizarr témát kapott: a Tízparancsolat harmadikjára – az „Úr napját szenteld meg”– kellett drámát írnia. Noha a Magyar ünnep lényegében alig érinti a valóságos harmadik parancsolatot, sokkal tágabban értelmezett művel állunk szemben, mégis megjelenik benne valami emelkedettség, valami ünnepélyes, keserű szembenézés egy vészterhes kor külső-belső árulásaival; Istennel és hazával, egyéni és családi, személyes és nemzeti tragédiáival, hazugságokkal, szerelmekkel, vonzásokkal és taszításokkal. Az eseményekre reflektáló, azokat véleményező, olykor kifejtő Kar szerepeltetése folytán – akik egy-egy szereplőt jelentve is megszólalnak – görög tragédiaként is értelmezhetnénk a mégis sajátosan Kárpát-medencei drámát. Olvasás közben nehéz darabot alkotni a megjelent szövegből. Az egyetlen estéből kibomló, oda vissza-visszatérő, s közben az összetett, súlyos történelmi változásokra is reflektáló helyzetek, az ezekben élő emberek, a sokféle náció és hit keveredésével létrejött szűkebb és tágabb közösség tagjai sokszínű és sűrített drámai szövetet alkotnak. Felkavaró élmény.

A Rivalda 2011 lenyomata egy évnek, a 2010-es színházi bemutatóknak. Nincs magyarázat, nincs értelmezés – pedig ez néha kifejezett segítség lenne –, csak egy év drámai terméséből kiválogatott néhány mű, a belőle készült előadás színlapjának adataival. A legtárgyilagosabb, ha úgy tetszik, dokumentumértékű kötet – ahogy ezt megszoktuk.

A könyv fülszövege

Rivalda, 2010

Magvető Kiadó, 2011