El a kezekkel a nyolcvanas évektől! | Nagy Imre: Tíz év magány

Posted on 2011. november 20. vasárnap Szerző:

0


Írta: Urbán-Szabó Béla

Nagy Imre: Tíz év magány, avagy...A nyolcvanas évek hogyan élnek az emlékezetünkben? Van, akinek történelem, van, akinek napi élmények sorozata. Nekem még tanulás, munkába állás, jó könyvek, filmek, barátságok, szerelmek, utazások és rengeteg beszélgetés, vita arról, hogy milyenek is a nyolcvanas évek, és mi jöhet a nyolcvanas évek után.

Ne feledjük, a rendszerváltás előtti években vagyunk! Ezek többnyire olyan átmeneti évek voltak. A régi rendszer recsegett-ropogott, omladozóban volt, az újról, a jövőről pedig nem lehetett tudni semmit. A nyolcvanas években sokan próbálgatták a határokat: meddig lehet elmenni, ameddig korábban még soha. A legtöbben tudták, hol vannak a határok, de sokan nem – vagy nem akarták tudni. Nekik nem volt szerencséjük.

Jól jellemzi a korabeli helyzetet (szemléletet?) a következő részlet: „Bakker, azt se tudom, szabad-e ilyeneket írnom. Na, mindegy, ha olvasod, akkor szabad.” (A szerelem szaga) Ekkor már sok mindent lehetett, amit korábban nem. A jövőtől pedig nem féltünk. Talán ezért voltak, lehettek jók, szépek ezek az évek. Megkockáztatom, hogy éppen ezért kötődnek az eddigi legszebb éveim nekem is a nyolcvanas évekhez.

Így lehet mindezzel Nagy Imre is. Amikor írásait olvassuk, érzések, hangulatok adják a korrajzot. Egy-egy hírre, eseményre történő utalásból tudhatjuk pontosan, hogy időben hol is járunk.

A Giccs című novellában írja: „Láttunk mindent és mindenkit. Nem öklendeztünk se szagoktól, se ízektől, nem undorodtunk és nem lelkesedtünk, nem borzongtunk és nem csodálkoztunk, nem viszolyogtunk és nem irigykedtünk. Nem hatódtunk meg hős költők halálán, nem rajongtunk mozgalmi mártírokért, nem sajnáltunk nyomorékokat, nem pofoztunk félkegyelműeket. Szerettük Bud Spencert és Gojko Mitićet, Nyilasit és Törőcsiket (kár, hogy dózsás, de állítólag jövőre átigazol…), Pirx pilótát és a csempészett képregényeket. Szerettük egymást. De ezt csak később tudtuk meg magunkról.”

Már egy-egy mondattal is karaktereket rajzol: „T. nem tudta, de a mának élt. Nem tervezett, létezett.” Aztán: „B. úgy gondolta, boldog. Holott a boldogságot nem gondolni kell, hanem érezni” (Tompa utca 23.) Az idősebbeknek Passauról a vízállásjelentés – valamikor ez volt a Petőfi Rádió legobjektívebb műsora – jut az eszébe, ma az, hogy erre lehet a legrövidebb úton eljutni Münchenbe, ahol az a fő kérdés, milyen söröket iszunk (Díszdisszidensek).

Nagy Imre könyvéből még azt is megtudhatjuk, hogy mi a pecázás: „A pecázás az, amikor két felnőtt férfi seggrészegen beszél összefüggéstelen marhaságokat a muffokról meg az Arsenalról.” (A válasz)

A szerző kedveli a nyolcvanas évekbeli sportot, sportolókat – jómagam is –, rendre hivatkozik rájuk: „Itt van mindjárt a Wichmann, a világon a legnagyobb. Nemcsak lapáttal egy isten, civilben is. Melyik világsztár vállalná, hogy felkészíti a saját ellenfelét maga ellen?” (Elefánt a bolhamoziban) Wichmann Tamás az ötvenes években a gyermekbénulás áldozata lett, ezzel a hátránnyal lett később korának legnagyobb kenusa. Szinte mindent megnyert, többszörösen is, csak olimpiát nem tudott nyerni.

Még egy példa az író sportszeretetére, futballszeretetére: „Mondtam már az évszámot? Akkor figyelj: Irapuato – Mexikó – nyolcvanhat. Na ugye! Persze, hogy beugrott, magyar-ruszki null-hat. Az utolsó vb-n, amin kint voltunk. Ja, a magyar futball Mohácsa, az. Az eddigi utolsó.” (Irapuato sötét titka)

Nagy Imre írásainak stílusa gördülékeny élőbeszéd. Magával ragadó csevegés. Néha fecsegés. A kötet valamennyi írására jellemző a humor, a kíméletlen fanyarság, mintha folyamatosan citromot nyalnánk. Hőse megpróbál röhögni a reménytelen helyzetén: „…mióta kint élek az utcán, olyan az immunrendszerem, mint a Maginot-vonal, csak megkerülni lehet, áttörni nem” (Irapuato sötét titka).

Nagy Imre

Nagy Imre

Olvasói, akik résztvevői voltak a nyolcvanas éveknek, nosztalgiázhatnak is. A fiatalabbak akár még irigykedhetnek is: „Micsoda évek lehettek!”

A könyv fülszövege

Nagy Imre: Tíz év magány, avagy ne bántsátok a nyolcvanas éveket!

Littera Nova Kiadó, 2010