Borzasztó hétköznapokról | Dragomán György: A fehér király

Bodó Viktória Booklány |

Ó, Istenem, ó, istenem, ó, istenem! Van az az érzés, ami a gyomrodból tör elő, hirtelen, hogy aztán egy váratlan, jól irányzott ütéssel össze­rántson, majd el se engedjen, soha, soha, soha… de legalábbis addig nem, míg túl nem csordul a pohár. Bőgni kellene, de nem tudsz. Kiabálni kellene. Üvöl­teni, világgá üvölteni a remény­telenséget, a dühöt, az elfogyó erőt, az akara­tot, a tehetetlenséget.

Nem gyakori, hogy így elragadjon egy könyv, még akkor sem, ha beleélős vagyok. Dragomán György regénye annyira valóságos, mint amennyire fikció is lehetne: pont ettől lesz eredeti. Az irodalmi értékét, és szépségeit is nálamnál sokkal okosabbak-szebbek-jobbak elemezték ki sorra, én csak az enyémet tehetem hozzá. Elmesélhetem a szám szélén játszadozó mosolyt, miközben a szabálytalanul szépséges, gyermekien hosszú mondatokat olvastam, tele egy kiskamasz fiú valódi lendületével és tematikáival. Mesélhetek az erőről, ami a lapok mellé ragasztott olvasás közben (igen, képzavar). Elmondhatom azt is, hogy egyszerre vágytam gyorsan és lassan olvasni ezt a könyvet: gyorsan, hogy hamar túl legyek a végén, mert sejtettem, hogy nemleszennekjó…, és lassan is, egyes bekezdéseket újra és újra megízlelve, mert ami szép, az bizony az.

• Olvass bele!
  

Nehéz volt a történet, ahogy nehéz volt a szívem is olvasás közben. Szerettem volna, ha ez a fiú, akinek elvitték az apját kényszermunkára, viszontláthatja őt, de persze sejtettem, hogy ez egy diktatúrában nem olyan egyszerű. Egy ostoba, hideg, gonosz rezsimben semmi nem egyszerű, amikor már zsigerivé válnak az elhallgatások és az öncenzúra, amikor belső kényszerré válik a megfelelés: akkor már generációk lelke ment tönkre. Nem múlik el nyomtalanul. Mészáros Márta-hangulatom (nem szeretem) is lett: az ő filmjeinek színeit éreztem felsejleni, meg A tölgy című, román film epekeserűségét. Mindezt úgy, hogy ellenpontként ott el a főhős, ez a kissrác – akiknek a világ egyszerű dolgai is jelentőséggel bírnak, mint afféle gyerek számára – végtelenül komoly és felnőtt helyzetbe csöppen az apja elhurcolásával. Gyerek marad, gyerek maradna, persze, de az ártatlanságán talán már csorba esik. Már nem lesz többé felhőtlen a szórakozás, ha eltűnik az egyik támasz: az egyik szülő, az apa. Furcsa kontraszt, pattanásig feszülő ellentétpár vonul végig ezen a lazán fűzött elbeszéléscsokron.

Olvassátok, feleim! Mindenkor javallott Dragománt olvasni. Nem kaptok tőle könnyű lelket, nem oldoz fel és nem old meg semmit a végén, de mint minden semmi, ez a vég is magában hordozza a lehetőséget mindenre. Például arra a nyomásra, ott, gyomortájékon…

Az írás teljes terjedelemben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Dragomán György: A fehér király
Magvető Kiadó, Budapest, 2014
256 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 963 143 2312

A könyv kiadói fülszövege

A regény a kortárs magyar irodalom legnagyobb nemzetközi sikere, eddig harminc nyelvre fordították le.

Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben?

Erről szól A fehér király című, lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.