Írta: Molnár Gyula
Börcsök Mária könyve nem kisebb célokat tűzött ki maga elé, mint hogy bemutassa az ismert történelmi személyiségeink árnyalt portréit, s ennek apropóján olvasója elgondolkodjon a történelem felől is. Érdeklődéssel vettem tehát kézbe.
Gyakorló történelemtanárként mélységesen egyet tudok érteni a célkitűzéssel, hiszen pontos ismeretek nélkül nem ismerhető meg múltunk. Így az óráimon magam is igyekszem a tankönyvnél pontosabb képet tárni diákjaim elé. Nagy felelősséggel járó munka ez, mert csak pontos adatok alapján lehet mindezt megtenni. [Így például Bessenyei József könyvéből (A Héttorony foglya. Török Bálint. Helikon, 1986) például megtudhatjuk, hogy a Gárdonyi által romantikus nemzeti hőssé emelt Török Bálint nagyon is megérdemelte a sorsát, és semmivel sem volt jobb a kor marakodó főurainál.] Enélkül ugyanis az ember csak növeli a zűrzavart a fejekben.
Éppen ezért kezdtem aggódni, mikor az ismertető így fogalmazott: „A Kossuth Kiadónál megjelent és minden bizonnyal vitákat is kavaró kötet nem történelmi tanulmány, hanem esszé, tényeken alapuló véleményfüzér.” Ugyanis ha a szakmai alap hiányzik, és fél- vagy kitalált információk alapján dolgozunk, akkor az eredmény – bármennyire is tiszta a szándék – csak a céllal ellentétes lehet. Az olvasóban teljesen torz kép születik így. Extrém példával magyarázva: mintha a szerző egy kosztümös, hollywoodi filmet tálalna elénk, és azt az olvasó történelmi ténynek, készpénznek venné. Szakmailag: katasztrófa.
Aggódásom olvasás közben csak fokozódott és bosszankodássá alakult át, főleg az Árpád-házi királyainkat bemutató fejezetnél. Ugyanis az írónő (nem történész; szépíró), ígéretével ellentétben semmi olyasmit nem közöl, ami történelem tankönyvben ne lenne benne, és egy érettségire felkészülő diák ne tudna. Sőt! Pontatlan és légből kapott adatokat használ (a teljesség igénye nélkül) például Könyves Kálmánnak Álmos hercegre kiadott vakítási ítéletének időpontjára vonatkozóan, vagy II. András tartózkodási helyére nézve, a pilisi merénylet idején.
Ugyanilyen súlyú hiba, hogy a szerző a korszak krónikáinak egy részét kellő forráskritikával kezeli, máshol viszont készpénznek veszi. Ezt a furcsa kettősséget látva az olvasóban önkéntelenül is felmerül a kérdés: mindezt miért teszi? Csak azokat emeli ki, ami érdekében áll? Ami passzol a mondanivalóhoz? Lehet. De emiatt pontosan az ellentétét éri el annak, amit szeretett volna, hiszen értelmes vita helyett a vehemensebb olvasó a falhoz vágja a könyvet, és a párbeszéd előtt döngve bezárul az ajtó. Kár.
Az írónő egy interjúban azt nyilatkozta, hogy adatait „nem titkos vagy titkosított dokumentumokból, hanem korábban már publikált tanulmányokból, levelezésekből, iratokból” szerezte. Ebben az esetben üdvösebb és hasznosabb lett volna ezeket egy irodalomjegyzékben feltüntetni, ezzel is csökkentheti a támadási felületet. Ennek hiányában ugyanis az egész könyv rendkívül hiteltelenné válik. Nem lesz több az olvasó szemében, mint egy kíméletlen deheroizációs mű, ahol a szerző kéjjel és élvezettel ír csupa-csupa olyat, amit – ha létezett volna – maximum egy korabeli pletykalap engedhetett volna meg magának. Nagy kár.
Ezáltal ugyanis célja – hogy a történelmi személyiségeket úgy mutassa be, hogy semmivel sem jobbak nálunk – túlságosan is jól sikerült. Sajnos figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a népnek – tetszik, nem tetszik – szüksége van hősökre. Félreértések elkerülése végett: nem az a baj, hogy bemutatja emberi mivoltukat. A baj az, hogy mindezt rosszul és rossz eszközökkel teszi. A hősök nimbuszának óvatlan lerombolása ugyanis az egyszerű olvasót nagyon könnyen a szélsőségek karjába löki, akik örömmel ölelik magukhoz és vigasztalják meg. Ezzel pedig a szakadék tovább nő. Nagyon nagy kár.
Pedig a könyv célja nyilvánvalóan nem ez volt, hanem az, hogy gondolkozzunk el. Ne hagyjuk magunkat sztereotípiák mellett vezetni. A régi kor eseményeit ne csak az utókor szemével lássuk, hanem próbáljuk magunkat a kor emberének helyébe képzelni, az akkori ember szemével látni. De ugyanakkor ne felejtkezzünk el arról sem, hogy a kor emberét is meg lehetett téveszteni. Így ha az olvasó felülemelkedik a fentebb vázolt problémákon, sőt utánanéz a történelmi tényanyagnak (nem kell tudományos monográfiákat olvasni), akkor élvezheti és megértheti a műnek az írónő által elképzelt mondanivalóját.
Nem lesz sétagalopp, mert Börcsök Mária semmiben nem könnyítette meg a helyzetünket. Viszont gondolkodunk, ahogyan akarta.
Interjú Börcsök Máriával
Adatok: A könyv fülszövege
Börcsök Mária: Kettészakadt Magyarország
Kossuth Kiadó, 2012.
Olvass bele 
Verseci Miklós
2012. augusztus 31. péntek
Lehet, hogy sok a tévedés a történelmi adatokban, de a szemlélete vitathatatlan: minden bajban, kedvezőtlen eseményben MÁS a hibás (ez egyébként emberi tulajdonság); lásd még az Alaptörvény bevezetőjét. Pedig a magyar történelem mindennel együtt a mienk: Istvánnal és Koppánnyal, Zápolyával és Dózsával, Rákóczival és Károlyival, Széchenyivel, Kossuth-tal és Görgeyvel, Horthyval, Prónayval és Kun Bélával, Bethlen Istvánnal, Gömbös Gyulával, Imrédyvel, Szálasival, Rákosival, Nagy Imrével, Kádárral együtt. Nem lehet kimazsolázni belőle semmit. Ez nem szégyen, emberek vagyunk, legfeljebb ha elég bölcsek vagyunk, okulhatunk belőle.
KedvelésKedvelés
Matyi
2012. július 7. szombat
A hölgy többszörösen szemetel. Egyrészt a gondolataival, másrészt azzal, hogy azokat kinyomtatta több száz fatörzs elpusztítása árán készült papírra.
KedvelésKedvelés
dr. Horváth judit
2012. március 28. szerda
Nem idegen tőlem, hogy a történelmet a hagyományostól eltérő szemszögből (is) tanulmányozzuk. Ez a könyv, szándéka szerint, éppen erre törekszik. Az ötlet tehát díjazandó, ám a kivitelezés silány és otromba.
A szerző amúgy történelmet tanít, bizonyára kiváló tanár, megnyerő személyiség. Amit előad, egy tanórára jó is lenne, ám könyvként nélkülöz bármiféle tudományos igényt, bulvár szinten adomázgat, ellenőrizetlen-ellenőrizhetetlen adatokkal bűvészkedik.
Kár.
KedvelésKedvelés
Matyi
2012. július 7. szombat
A hölgy bevallása szerint magyartanár, semmit sem ért a történelemhez. Attól, hogy valaki megtanult magyarul, és hallott néhány történelmi eseményről, egyáltalán nem bizonyos, hogy megértette.
KedvelésKedvelés
Dr.Surányi Jenő
2012. március 27. kedd
A kommentekből az kitűnik, hogy a könyv azokat az indulatokat váltotta ki, amelyekre számítani lehetett a „kettéosztott Magyarországon”. Magam is úgy vélem, hogy az az ostoba magyarkodás, ami mostanság ismét dívik, s amely már sokszor taszította az országot tragédiába (ld. a számos könyvbéli példát), előbb-utóbb kivált majd valami reakciót. Néhány fentebbi „tudós” úrral és hölggyel ellentétben nem tudok igazságot tenni abban, hogy Börcsök Mária hol csúsztatott, hol tódított, hol meg csak a negatívumokat emelte ki. (Az utóbbiak esetében még csak nincs is mit szóvá tenni, csak követte az inga útját!) Régóta úgy gondolom, hogy a létező hősök is emberből voltak, amely lényről pedig tudható, hogy gyarló és esendő. Hős lehet az élet bizonyos pillanataiban bárki, legtöbben bizonyára voltunk vagy leszünk is, de hogy állandóan „örökmécses” vagy lángoló fáklya legyen valaki, az nem lenne egészséges.
A magam részéről nem értek egyet azzal sem, hogy egy nemzetnek okvetlenül szüksége van hősökre, kreált példaképekre, különösen akkor nem, ha ezek tehetetlen eszközökké válnak ostoba és gátlástalan politikusok kezében, mint ezt tapasztalhattuk a múltban éppen úgy, mint napjainkban.
Hittel hiszem, hogy az igaz tudás, a nyílt őszinteség visz előre egy nemzetet, nem pedig a felülről, vagy éppen alulról vezérelt „parasztvakítás”. A dicsőségesre festett múlt helyett én az ész alapú dolgos jelenre és jövőre helyezném a hangsúlyt. Ha tehetném.
KedvelésKedvelés
Dr. Somos Géza
2012. április 7. szombat
Tisztelt Surányi Úr! Önnek természetesen igaza van abban, hogy az „ostoba magyarkodás” súlyos károkat okozott az országnak. Az sem vitatható, hogy a legnagyobb államférfiak is „emberből voltak”. Ezek a banális igazságok azonban nem adhatnak alapot arra, hogy átessünk a ló túlsó oldalára. A szerző – finoman szólva – hetet-havat hord össze, legtöbb állításáról – ha valaki veszi magának a fáradságot – könnyűszerrel meg lehet állapítani, hogy azoknak a valósághoz semmi közük sincsen. Szomorú, hogy ez a végtelenül silány fércmű a sikerlisták élén tanyázik.
KedvelésKedvelés
Dr. Somos Géza
2012. március 17. szombat
A könyvet nagy érdeklődéssel vettem kezembe, ám – miközben az utószóban kifejtettekkel mélységesen egyetértek – az 1848-ról, pontosabban Kossuthról szóló XIX. fejezet nem hogy bosszantó, hanem kritikán aluli. Ez a fejezet ugyanis hemzseg a csúsztatásoktól, tárgyi tévedésektől és féligazságoktól.
Néhány példa:
A szerző szerint Kossuth nem számolt az orosz beavatkozással. Ez alapvető tévedés, semmilyen tárgyi alapja nincs, sőt! Kossuth híres megajánlási beszédében kifejezetten felhívta a figyelmet az orosz veszélyre.
B. M. állítja, hogy Görgey (aki egyébként a magyar történelem egyik legfényesebb alakja, és minden tiszteletünket megérdemli) Kossuthot a trónfosztás elhalasztására kérte. Ez az állítás Görgey visszaemlékezésén alapul, igazságtartalma nem igazolható, a tábornok valószínűleg nem kifogásolta a detronizációt. Ezt a feltevést támasztják alá Görgey trónfosztást követő tüzesen Habsburg-ellenes megnyilatkozásai (lásd pl. Kossuth-hoz intézett 1849. május 1-jei levelét. Kossuth Lajos és Görgey Artúr levelezése, 1848–1849. Osiris Kiadó, 2001, 245. sz. irat).
A szerző állítja, hogy a trónfosztás idézte elő az orosz inváziót. Ezt a tévhitet a történettudomány meggyőzően cáfolta, ez a lépés semmilyen módon nem befolyásolta a cár döntését (lásd pl. Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–1849-ben. História Alapítvány, 1999, 75–76. oldal).
B. M. szerint Kossuth 1849. augusztus 11-én sietve Görgeyre ruházta a hatalmat, hogy személyét kivonja a kudarc felelőssége alól. Ez a kijelentés azt sugallja, mintha a kormányzó ügyes cselekkel, a felelősség elől történő menekülés céljából rávette volna a fővezért a hatalom átvételére. Ez finoman szólva csúsztatás. Görgey kifejezetten követelte a teljhatalom részére történő átadását (1849. augusztus 11. keltezésű levele, id. mű, 361. sz. irat). Görgey említett levelének kézhez vételét követően, drámai hangvételű minisztertanácson határozták el (lásd pl. Erdődy Gábor: Én csak fáklyatartó voltam, ELTE Eötvös Kiadó, 2006, 235. oldal), az okiratot a kormányzó mellett a kormány három tagja, Csányi László, Vukovics Sebő és Horváth Mihály is aláírta (id. mű, 362. sz. irat).
Az a vád, miszerint Kossuth nőnek álcázva menekült volna török földre, jól példázza a szerző Kossuth-tal szembeni otromba elfogultságát. Az kétségtelen, hogy a kormányzó híres szakállát levágatta, hajviseletét megváltoztatta és „hamis” útlevelekkel a zsebében hagyta el hazáját. Az útlevelek James Bloomfield, illetve Udvardi Tamás nevére szóltak (Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok 1848–49-ben, Gondolat Kiadó, 1983), ami ugyebár cáfolja a nőimitátor ostoba vádját.
Egy szó, mint száz, a könyvnek ez a fejezete – miközben a többi is számtalan vitatható megállapítást tartalmaz – egy végtelenül alacsony színvonalú Kossuth-ellenes pamflet. Az egész semmi másra nem jó, csak arra, hogy tovább növelje a Kossuth történelmi szerepével kapcsolatos – Bibó István szavaival élve – „félreértések kásás tömkelegét, amelyet Szekfű Gyula hagyott az utókorra”. = Dr. Somos Géza
KedvelésKedvelés
droner
2012. március 17. szombat
Szerintem aki ezt az elképesztően igénytelen, silány fércművet a maga 120 szellős, A5-ös oldalával megveszi 2400 Ft-ért, az bizony annyit is ér – ennél ugyanis sokkal olcsóbban is lehet wc-papírt venni akármelyik boltban.
KedvelésKedvelés
Zoli
2012. február 25. szombat
Az az igazság, hogy a kritika messzemenőleg jogos. Tényleg semmi újdonság nincs ebben a könyvben, de az nagyon zavaró, amikor bizonyos uralkodóknak csak a negatív oldalát említi meg (pl. Könyves Kálmánt egy szadista szörnyetegnek ábrázolja, de elfelejti azt az oldalát, ami miatt az egyik legjelentősebb magyar király volt. Álmos megvakításán meg dobtam egy hátast, mert azt elfelejti megemlíteni az írónő, hogy erre a negyedik lázadási kísérlete után került sor, majdnem az uralkodásának a végén…). A néhány feminista beszólás pl. Mária királynőről, akit a gonosz Zsigmond király tett el láb alól, és hogy Gertrúd királyné igazi nő volt,és teljesen ártatlan volt, már csak hab volt a tortán.
Szóval nem az a baj, hogy megemlíti a nagy uralkodók negatív oldalát, hanem az, hogy köztudomású tényekből csak a negatívat említi meg.
KedvelésKedvelés
Szigeti Anna
2012. február 18. szombat
Nem olvastam a könyvet, de az interjú és Börcsök Mária személyisége annyira felcsigázott, hogy a lehető leghamarabb megveszem! Biztos vagyok benne, hogy az írása legalább annyira érdekfeszítő, mint ő maga.
És hogy nagyjainknak van egy másik oldala is? Hát ki gondolta, hogy az emberek csak jók vagy rosszak, nagyszerűek vagy ócskák? Gyarlóságuk és hibáik ellenére is szerethetünk egyes embereket, és akár más kiválóakat nem szívelhetünk. Így teljes a világ!
KedvelésKedvelés
Kokas Richárd László
2012. február 18. szombat
Én is a Rónai Egon műsorában láttam, és be kell hogy valljam, nagyon is tetszett.
A szerzőnő (nem írónőzhetjük le, hisz költő, tanár, igazgató és még ki tudja, hogy mi, illetve mit rejt még magában a HÖLGY) felvállalja azt a nem könnyű feladatot, hogy a saját korukban kezelje a “hőseinket”. Nem könnyű feladat és érthető, hogy sokakat bosszant.
Nem is azért íródott, hogy mindenki számára megfeleljen. Nem is lenne tipikusan MAGYAR, ha mindenki rábólintana… de ilyen ország vagyunk.
Igenis kellett ez könyv! Míg meg nem íródott, nem is gondolt volna rá az ember, hogy mennyire kell, mennyire hiányzik is, egy ilyen szembenézés a múlttal. Kezeljünk mindent a helyén. Minden relatív.
Most nem akarok mélyebben belemenni, de pl. a királyi címerünket még mindig elég sokan tekintik címerünknek. Pedig az csak “egyszer volt” címer. Sokan nem tudják és sokan szeretnék elfelejteni, hogy pl. a Horvátország címere, hogy került bele. Nemes egyszerűséggel: kihalt az uralkodóházuk, és felajánlották a koronájukat az Árpád-háznak.
Hogy mit kaptak tőlünk cserébe? Ne menjünk bele, mert a végén én is idegenszívű hazaáruló stb. lennék.
A Magyar Királyság felbomlása is törvényszerű volt és elkerülhetetlen. Már sokkal régebben eldőlt, még az első világháború előtt. Az, hogy ráadásul mi is robbantottuk ki, nem használt…
Trianon? Azt hibáztatják, aki akkor hatalmon volt, nem azokat akik az ultimátumot küldték Szerbiának? Ugyanis azt a magyar parlament fogadta el és küldte, nem az osztrák.
De mi akkor osztrákabbak voltunk az osztrákoknál, ugyanúgy, ahogy később németebbek a németeknél, oroszabbak az oroszoknál. Ilyenek vagyunk. Nálunk a nyilasból egy pillanat alatt partizán lett, és most ugyanaz ötvenhatos. Kis ország vagyunk, nekünk csak egy csürhénk van, azzal kell mindent megoldanunk.
Elhiszem, hogy kellemetlen ha szembe kell ezzel nézni, azt is, hogy felháborító. De nem a tükröt kell széttörni, ha nem teszik a benne látott kép.
Igenis, időnként nem árt, ha valaki szembesít minket.
Szerintem is szükség lenne egy XX. századi “átvilágításra” is. Minden esetre én nagyon fogom várni.
Ugyanis azóta semmi nem változott. A sok mostani “rendszerváltó” nagy része nem is ismerős, egy nyavalyás tüntetésen nem láttam egyiket sem! Akik meg ott voltak, már nem is nagyon beszélnek róla. Ha összefutunk is az utcán, csak egy mosoly, egy intés, tudjuk egymásról, hogy ott voltunk. Aki meg akkoriban az MSZMP-t “bomlasztotta belülről”, most rendszerváltó kereszténydemokrata vagy fideszes. Nem is olyan rég, még a határozott névelőt is elvtársazta.
Nos, ezért van, meglehetősen hitelesre sikerült! Csak gratulálni tudok hozzá!
Már nagyon várom a szerzőnő következő könyveit.
Tisztelettel: Kokas Richárd László, Szombathely
KedvelésKedvelés
Koren Pál
2012. február 17. péntek
Én is láttam R. Egonnal készült műsorát. Az volt az érzésem, hogy már nagyon hiányzik a kommunizmusból rögtön a liberális világba zuhanó országnak a de/mellé heroizálás, a tekintélyrombolás. Nem vitatom, hogy némi kéjt érezhetnek azok, akiknek talán joggal csípi a szemét a jó szándékú, de másképp szocializálódott köznép magyarkodása. Nem hiszem, hogy ez a jó tollú, intelligens hölgy nem egyértelműen a kettészakadt ország egyik oldalára állt. Belefér, azért a másik oldalon is előfordulnak intelligens tollforgatók.
Sajnálatos dolog, hogy értékekért az 1930-as évekig kell visszamenni. Érdekes lenne, ha B.M. az elmúlt időszak heroizálásra érdemes történelmi személyiségeiben lelne értékekre és egy “fordított könyvet” írna.
KedvelésKedvelés
McM
2012. február 17. péntek
Én is láttam Máriát, már több helyen is! Imádom, és MINDEN tanárnak ilyennek kellene lennie. Nekem hasonló habitusú magyartanárom volt szakközépben, és az addigi kettes jegyemből varázsütésre 4-es lett. Sok-sok ilyen lendületű tanár kellene ide, sajnos alig van néhány! Nagyon örülök, hogy ezekben a megosztott időkben mer ilyenről, így összefüggéseiben beszélni/írni. Magyar állampolgárságom ellenére én is rosszul vagyok attól a rengeteg NAGY NEMZETI ÁLmagyartól, aki(k) évek óta játssza(ák) itt az eszüket reggeltől estig, és folyamatosan hülyítik az erre hajlamos rétege(ke)t. Mindenki értse arra, amire csak akarja…
HAJRÁ MÁRIA, reméljük lesz több ilyen írás, és tessék csak megírni a XX. századról is azt a könyvet!
KedvelésKedvelés
pallerpista
2012. február 17. péntek
Láttam a Rónai Egonnal készült műsorát. Nagyon jó, hogy más oldaláról is megvilágítja nagy emberek jellemét. Azt hogy az olvasóban mi fog kikristályosodni, az az egyéntől is függ. A történelemírókról amúgy megvan a saját véleményem. Én csak 1848-cal foglalkozom, és nagyon szeretném, ha egyszer Világosnál (Siria) a Malom-csatorna partján állva, Csigerszőlős-Borosjenő felé nézve (a fegyverletétel helyén) hallgathatnánk meg egy történelemórát Öntől, igazmondótól. Nagyon tisztelem erőfeszítését és becsülöm kiállását, még akkor is, ha ezzel bálványokat dönt. Tisztelettel: Pallér István Imre földmíves, Szabadkígyósról.
KedvelésKedvelés