BOGNÁR PÉTER | Kokain száll a spanyol levegőben Lehet, ez jutott eszembe, Hogy a levegőben maradó nyomokat Az ember úgy, ahogy van megérzi, Legyenek ezek bármilyen kicsik vagy csekélyek, Csak legfeljebb nem tudja, hogy megérzi. Csak legfeljebb nem tudja, hogy megérzi, Mert annyira kicsi vagy csekély az élmény, Hogy a legkisebb szó is azonnal tönkreteszi, Amit […]
augusztus 20, 2013 Írta: olvassbele
Tóth Zsuzsanna Hiába a cím – Szép versek –, ezek egyáltalán nem szép versek. Vagyis nem mind, és nem úgy szépek, ahogyan megszoktuk (?), ahogyan azt időnként olvasni szeretnénk, ahogyan régen volt. Persze, már semmi sem olyan. A régi – valaha ronggyá olvasott – még fekete-fehér arcképes-borítós köteteket nézegetve a polcon, némi nosztalgiával gondolok arra […]
május 2, 2012 Írta: olvassbele.com
– Alszol? – Nem. Jött, hogy töltsön magának egy pohárral és leült mellém a fotelba. Még mindig fújt a szél. Sötétben voltunk. Néztük a tüzet. Időnként valamelyikünk kortyolt egyet, a másik meg utánozta. Nem éreztük magunkat se jól, se rosszul. Csak fáradtak voltunk. Nagyon hosszú csend után megszólalt: – Tudod, ha egy kicsit bátrabb vagyok, […]
május 2, 2012 Írta: olvassbele.com
Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja „egy másik” kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először ül le beszélgetni. Ahogy az após apránként megnyílik, lefoszlik róla a tárgyilagosság maszkja, és egy sérülékeny, csupa-seb ember […]
december 6, 2011 Írta: olvassbele.com
Tóth Krisztina a mai magyar kortárs irodalom egyik legolvasottabb és legnépszerűbb alkotója, íróként és költőként is páratlanul sikeres. A Magvető Kiadónál megjelent, Vonalkód című könyvét eddig tucatnyi nyelvre fordították le, és legújabb novellaregényét, a Pixelt a közönség és a szakma is egyaránt nagy lelkesedéssel fogadta. A Pixelről – és az életmű eddigi darabjairól – Pikó […]
november 23, 2011 Írta: olvassbele.com
Első fejezet, avagy a kéz története A kéz ujjai rövidek és párnásak, a körmök tövig vannak rágva. A kéz egy hatéves fiúé. A kéz ujjai segítenek számolni, a kéz segít eltakarni a szemet. A gyerek egy hokedlin ül, és szabókrétával köröket firkál az asztallapra, noha többször megkérték már, hogy ezt ne csinálja. Csigavonalban rajzolja […]
november 23, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Jeges-Varga Ferenc Minden fénykép sok millió pixelből, képelemből épül fel. Távolról az apró képpontokat nem tudjuk megkülönböztetni. Ettől persze még ott vannak. Mert minden nagy egészt apró részecskék alkotnak, amelyek azonban olyan szorosan tapadnak egymáshoz, hogy szinte eggyé olvadnak. Ezért közelebbről, kockáról kockára kell szemügyre venni a felvételt. Csak így kaphatjuk meg a teljes […]
november 23, 2011 Írta: olvassbele.com
Napjaink egyik legolvasottabb írónőjének új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és nagyon is élő […]
augusztus 20, 2013 Írta: olvassbele
0