Browsing All posts tagged under »polgár_csaba«

»Én sem hagytam, hogy beleszóljanak az életembe« | Interjú Gálffi Lászlóval

július 29, 2025 Írta:

0

Szentgyörgyi Rita | Impulzív, szertelen, szenvedélyes személyiség-jegyein mit sem változtatott a kora. Nagyon tud lelkesedni, nem feltétlenül csak szerepekért, magáért az életért – utazásokkal, ízekkel, kulturális zarándoklatokkal. Megjelenése, stílusa az „egy úr a pokolban is úr” értékrendet sugallja. Nem véletlenül példaképe a hazai színjátszás utolsó úriemberének tartott Darvas Iván, akinek Lábjegyzetek című életrajzi kötetét A […]

Bergácsi mesék | Schwechtje Mihály: Az örökség / Jurányi

március 7, 2019 Írta:

1

Bedő J. István | Bevallom, semmit nem tudtam Schwechtje Mihály korábbi munkásságáról, tanulmányairól, s ennek alapján úgy gondoltam, friss Pallas Athénét tisztelhetünk benne: teljes fegyverzetben toppant elénk. Aztán utánakerestem, kicsit szégyenkeztem, de a véleményem alapvetően nem változott: elsőműves drámaíróként Schwechtje mégiscsak olyasmit tett le és rendezett meg, amitől repedezik az asztal. Díjazott rövid- és nagyfilm […]

Félbemaradt emberré válás | Molnár Ferenc: A hattyú / Örkény Színház

március 29, 2018 Írta:

0

Bedő J. István | Vígjátéknak ígéri A hattyút az Örkény Színház, de ettől a vígságtól azért rendesen megkeseredik a szánk íze. Molnárt elővenni mindig nyertes ügy, most éppen Polgár Csaba állította színpadra, parádésan. A lányát trónközelbe házasító főherceg anya mesterkedéseinek története elég közismert, mindig az a színre vitel fő kérdése, hogy mi domborodjon ki az előadásból: […]

A sírt, hol nemzet süllyed el… | Shakespeare: Hamlet / Örkény Színház

április 3, 2014 Írta:

0

Bedő J. István | Ez a Hamlet előadás nem a tétovázó vagy cse­lek­véstől megrettenő dán királyfiról szól. De nem is a tettrekész bosszúállóról. Ez a Ham­let a társadalomról szól, vagyis rólunk: nem teg­nap­előtti, nem tegnapi, hanem mai. Mellbevágóan indul az előadás: a lelátón ül min­denki, aki él és mozog, Dánia zászlószíneire festett arccal, piros-fehér ruhákban […]