Browsing All posts tagged under »nők«

Valachi Anna: »A nő számomra rejtély« (részlet)

december 30, 2013 Írta:

0

Magasban és mélyben „Nem ismerek bölcsebb és igazabb fajvédelmet, mint a valódi tehetség okos és szerető fölemelését. Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki!” (Juhász Gyula) Juhász Gyula prófétikus szavai beteljesedni látszottak, amikor József Attila – meghódítva tehetségével azokat az asszo­nyo­kat, akiknek módjukban állt segíteni […]

Belül a magyarázat | Valachi Anna: »A nő számomra rejtély«

december 30, 2013 Írta:

0

Tóth Zsuzsanna | Tömören összefoglalva a művet, ez József Attila élet­rajza, kissé talán szokatlanul: a nőkhöz való viszony tükrében. Mert mi másról is szól egy élet, mint viszo­nyokról, azok változásáról, egymásra találásokról, el­szakadásokról, együtt­létről és magányról, elfoga­dásról és eltaszításról. Itt most a nők kerülnek előtérbe. Vívódások közepette olvastam az első fejezetet – miközben nagyon tisztelem […]

Malala Juszufzai, Christina Lamb: Én vagyok Malala (részlet)

december 16, 2013 Írta:

0

| 9 | Rádió mollah Tízéves voltam, amikor a tálibok a völgyünkbe jöttek. Moni­bával éppen akkoriban kezdtük az Alkonyat-könyveket olvas­ni, és vámpírok akartunk lenni. Úgy láttuk, mintha a tálibok is úgy bukkantak volna fel az éjszakában, mint a vámpírok. Csoportosan érkeztek, késekkel és Kalasnyikovokkal felfegy­ver­kezve, először Felső-Szvátban, Matta hegyes vidékén. Kez­det­­ben nem is tálibnak nevezték […]

Szavakkal a fegyverek ellen | Malala Juszufzai, Christina Lamb: Én vagyok Malala

december 16, 2013 Írta:

0

Forgács Marietta Ha 15 évesen valakit Nobel-békedíjra jelölnek, amögött nem mindennapi történet áll. Politikusoknak sok évi, olykor évtizednyi munkájába telik, hogy a világ fel- és elismerje eredményeiket. A pakisztáni származású Malala Juszufzait idén jelölték, és bár a díjat nem nyerte el, a világ figyelmét igen. Eddigi életét foglalja össze az Én vagyok Malala, a könyv […]

Szöveggyűjtemény kérdőjelekkel | Magyar László András: A kapzsi hóhérné

november 2, 2012 Írta:

0

Írta: Tóth Gergely A történelmet két fő irányból közelíthetjük meg, az egyik irány a tárgyaké, amik innen-onnan előkerülnek, és már létükkel mesélnek az elmúlt korokról, a szakemberek pedig egészen meglepő dolgokat is képesek kideríteni készítőjükről, tulajdonosukról. Ezek a szakemberek régészek és muzeológusok, munkájuk majdnem olyan, mint a filmekben látható helyszínelőké, csak éppen sokkal tovább tart, […]

Magyar László András: A kapzsi hóhérné

november 1, 2012 Írta:

0

A gyűjtemény elbeszéléseiben, méregkeverőkről, prostituáltakról, kikapós asszonykákról, apácákról, csalókról, mártírokról, kuruzslókról, hóhérfeleségekről és kígyónőkről egyaránt szó esik. A rövid és szórakoztató történetek hiteles képet adnak a nők korabeli társadalmi helyzetéről, életmódjáról, szenvedéseiről, sőt – mivel a szövegek kivétel nélkül férfiaktól származnak – bizony nem túlságosan hízelgő megítéléséről is. A 16–17. század már szinte teljesen elfeledett […]

A kapzsi hóhérné (részlet)

október 30, 2012 Írta:

0

Ioannes Wierus: Barbara, a kis csaló Hogy azonban ez a csalásfajta mindenki számára még világosabb legyen, folytatom megkezdett történetemet néhány hamis böjteset elbeszélésével. Szerintem nyilván pénzéhségtől vezettetve, az elmúlt áprilisban egy egyházfi, Eberhard Leidecher, az anya, Krämer asszony, Barbara nevű lánya és a leány két évvel idősebb, Elsa nevű nővére az unnai magisztrátustól nagyságos hercegünknek […]