Az Olvassbele.com (A kultúrakirakat) ismét ezzel a művészettörténeti összefoglalóval kíván kellemes ünnepeket minden munkatársának és olvasójának, továbbá az alkalomszerűen betévedő vendégeknek. Az ideinél sokkal boldogabb 2025-es év reményében találkozunk még a két ünnep között, majd ismét január 3-án.
november 21, 2018 Írta: olvassbele.com
Paddington | Az adventi időszakban sokan kerekednek fel, hogy megnézzék a bécsi adventi vásárt. Az elmúlt években akkora lett a tömeg, hogy erről mindenkit csak lebeszélnék. Ám idén a forralt boron és sült gesztenyén kívül remek kiállításokkal is várja a látogatókat a Császárváros. A három legfontosabb kiállítóhely közül kettő is „nagy dobással” készült az idei […]
október 17, 2014 Írta: olvassbele
Ha valamit érdemes megcsinálni – tartotta Meissonier –, azt érdemes jól megcsinálni. Már gyermekkorában is igen lelkiismeretes volt, bámulatos alapossággal végezte az olyan feladatokat, mint például a cipőtisztítás, s amikor patikussegédként dolgozott, ugyanilyen gondossággal csinálta a vevőknek a takaros gyógyszercsomagokat. Hasonló szemlélettel és igényességgel készítette festményeit; mindegyiket hónapokon, olykor éveken át. „Bár mindenfelől rettentőmód sürgetnek […]
október 17, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Amikor a leves forrásban van, a sokféle hozzávalóból hol ez, hol az zubog a felszínre. Ez a gasztronómiai ihletésű mondat egyáltalán nem véletlen Ross King könyve kapcsán. Egyrészt francia a történet, másfelől pedig oly sok minden és főleg mindenki bukkan fel benne, hogy kézenfekvő hivatkozni egy hatalmas pot-au-feu-re. Ez az a […]
december 21, 2024 Írta: olvassbele.com
0