Paddington | Alighanem szerencsés voltam, hogy Ali Hazelwoodnak (aki nemrég emelkedett üstökösként a sikerkönyvek szerzői közé) csak a második könyvét olvastam először. Első kötete, A szerelem képlete hatalmas siker volt, és magasra tette a mércét. Akik azzal kezdték, és túl hamar vették kezükbe ezt a második regényt, kissé csalódottak voltak. Nekem viszont szórakoztató órákat szerzett […]
április 20, 2023 Írta: olvassbele.com
Pál Attila | Nem lehet olyan embertelen a világ, hogy kiölje a reményt, a szeretetet a szenvedők lelkéből. Ha valós alapja nincs is a bizakodásnak, az ember képzeletben olyan világot építhet fel, amelyben a jóság győzedelmeskedik a még oly hatalmas és erős gonosz felett. A történelem során a világ minden népe teremtett csodavilágot magának, benépesítette […]
február 12, 2015 Írta: olvassbele
Isacco a nap felét az első kocsin töltötte, aztán átköltözött a másodikra. A sebesültek fölé hajolva töltött órák egyformán és rettenetesen teltek, csupán a vidék távoli harangjai törték meg őket, amint panaszos kongásukkal keresztény imákra szólítottak. Már bealkonyodott, és Isacco egyetlen pillanatra sem hagyta abba a hús vágását, a csontok fűrészelését, az amputációk és vérzések […]
február 12, 2015 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | Mocsok az utcán és a szívekben. Zsidóüldözés, szegénység, árvák, szélhámosok, hazugság, árulás. Nem túl vidám Luca Di Fulvio története, de nagyon is realisztikus. Aki haldoklik, az meg is hal, fölösleges csodát várni. Csodák nincsenek, ahogy az életben sem. Szerencsés véletlenek azonban szép számmal akadnak a könyvben. Mai megfogalmazásunk szerint a középkor hivatalos […]
április 22, 2023 Írta: olvassbele.com
0