H. Móra Éva | Gyermekkorom adventjei jutottak eszembe, ahogy belelapoztam a könyvbe. Esténként az anyukám készítette adventi koszorú körül énekelgettünk, beszélgettünk. Vártuk a Jézuskát. Aztán eljött, s hozott nekünk összefirkált mesekönyvet, amit „elvett a rossz gyerekektől, akik összefirkálták, és elhozta nekünk, mi biztos vigyázunk majd rá”. Bizony, a hatvanas évek elején mesekönyvből is csak az […]
december 30, 2015 Írta: olvassbele
| 3 | Pepitát a születésnapján meglepetés éri Alighogy reggel kinyitotta a szemét, Pepitának eszébe jutott, hogy születésnapja van. Mosolyogva, sietősen öltözött fel. Szerette a születésnapokat, mert ilyenkor nem kellett házimunkát végeznie, és ajándékot is kapott, meg tortát gyertyákkal. Azt remélte, hogy idén végre megveszik neki a fizikakísérlet-készletet, amit már oly rég kinézett magának. A […]
december 30, 2015 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | A fiatal író gyerekkrimi sorozatának első darabját olvashatjuk – nagy izgalommal. Nem elírás, tényleg nemcsak a hallgatóság lelkesedik a soron következő fejezetekért, hanem a felolvasó is. Pötyi és Pepita barátnők, egy osztályba járnak. A két kislány kalandja egy, a felnőttek által, célzatosan számukra kitervelt rejtély, aminek ők lesznek a kinyomozói, megfejtői. Kulcsot […]
szeptember 1, 2015 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | Radnóti Blanka könyvét az elmúlt hónapban minimum ötvenszer végiglapoztam. Fejből megmondom, hol lóg le a pók a plafonról, hány madár van és melyik oldalon, milyen színűek és mit csinálnak. Csukott szemmel felidézem minden lapját. És ez a lényeg, azt jelenti, hogy a könyv jó, mert a gyerek nem bír elszakadni tőle. Miután […]
szeptember 1, 2015 Írta: olvassbele
Radnóti Blanka: Borisz, a szuperhős A szerző rajzaival Naphegy Könyvkiadó, Budapest, 2015
november 8, 2022 Írta: olvassbele.com
0