Tejes és teljes élet Cserépfalun Sajtmanufaktúrának, kézműves sajtműhelynek nevezi vállalkozását Nyerges Ágnes és Rudinszky Tamás a Bükk lábánál fekvő Cserépfalun. Tehéntejből és kecsketejből készítenek hagymával, zöldfűszerekkel, csilivel, köménnyel ízesített sajtokat, füstölt gomolyát, ementálit, és nem utolsó sorban a varázslatos ordát és zsendicét. A gondozott kertben a frissen nyírott füvet tarka virágok szegélyezik, árnyas sátorban üldögélhetnek […]
január 21, 2016 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Nem egészen azt kapja az olvasó, amire a cím alapján számít, ugyanis feltétlenül hozzá kell venni az alcímet is. A szakácskönyvdömpingben (amelyet már nem tekinthetünk szezonálisnak) gyaníthatóan főleg a Heves megyei olvasótábor csapott rá Erdélyi Z. Ágnes könyvére – pedig sokkal szélesebb közönséghez szól. De immár nem a gasztronómiai erényei miatt. […]
február 5, 2015 Írta: olvassbele
Olvad a hó, forrás ered, tavasz űzi már a telet. Fészkét őrzi minden madár, tavasz múltán izzad a nyár. Pásztor terelgeti nyáját, Ősz rángatja nyár szoknyáját. Varjú hangját fújja a szél, dermed az ősz, ha jön a tél. Aztán újra hólé csordul: az évkerék körbefordul. Március A téli álomból felébredt hüllők újra benépesítik a tavat. […]
február 5, 2015 Írta: olvassbele
M. Dalnoki Fanni | A Lengekalendárium olyan mesekönyv, amelyből többet lehet tanulni, mint annak idején az én második osztályos környezetismeret tankönyvemből. Sorra veszi a négy évszakot és elmeséli, mi minden történik a természetben – egészen pontosan egy nádasban – az adott időszakban. Az információkat könnyű befogadni, könnyű megérteni, ráadásul Berg Judit tényleg az érdekes dolgokat […]
október 28, 2014 Írta: olvassbele
Bodó Viktória Booklány | Reneszánszát éli manapság minden, ami a régi korokhoz és a hagyományokhoz köthető a gasztronómia területén. Elég, ha csak a gomba módra szaporodó közösségi kertekre, termelői piacokra gondolunk, a méltatlanul túlárazott, sokakra rásózható „házi” lekvárokra, sajtokra, szörpökre, egyebekre. Ezzel párhuzamosan egyre nő az igény arra is, hogy ellenőrizni tudjuk: mi az, amit […]
október 28, 2014 Írta: olvassbele
Francia parasztkenyér (levain de campagne) Ez az én változatom a franciák kedvelt kovászos falusi kenyerére. Akkor született meg a receptje, amikor a Judges pékségben dolgoztam, és hamarosan díjnyertes kenyér lett. 1 nagy kenyérhez 250 g fehér kenyérliszt 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt 50 g sötét rozsliszt 6 g/1 teáskanál só 150 g fehér lisztből készített […]
január 21, 2016 Írta: olvassbele
0