| II | A táncóra Hendrik másnap reggel fél tízre tűzte ki a próbakezdést. A társulat pontosan összegyűlt, mármint azok a tagok, akiknek dolguk volt A tavasz ébredésében a huzatos színpadon, a többiek a homályos nézőtéren figyeltek. Negyedórai várakozás után Herzfeldné rászánta magát, s kihívta Höfgent az irodából, ahol kilenc óra óta tárgyalt Schmitz és […]
június 12, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Cserhalmi Imre Más magyar kiadók gondozásában több kiadást is megért ez a regény, de azért talán van abban valami figyelemreméltó, hogy az Európa akkor, 1981-ben, amikor Szabó István a belőle készült, később Oscar-díjat (és több más díjat is) nyert filmjét forgatta, és most ismét, amikor Alföldi Róbert a belőle készült darabot a Nemzeti Színházban […]
március 18, 2013 Írta: olvassbele
JVF Zsolnay Szalon – Alinda beszélget címmel rendhagyó beszélgetéssorozat indult útjára idén januárban. A Zsolnay Negyed-beli estek műsorvezetője, házigazdája Veiszer Alinda, aki a köztelevízió Záróra című műsorában éveken keresztül készített bensőséges interjúkat a magyar közélet meghatározó személyiségeivel: tudósokkal, művészekkel, sportolókkal. A beszélgetésekből különleges életutak, figyelemreméltó alkotói pályák, remények és kudarcok rajzolódtak ki. A legérdekesebbekből utóbb […]
február 21, 2012 Írta: olvassbele.com
(A cikk eredetileg 2011 június 6-án jelent meg az olvassbele.hu-n) Írta: Jeges-Varga Ferenc Szőnyeg alá sörpört hazugságainkról szól a Három nővér. A román származású, évtizedek óta az Egyesült Államokban élő Andrei Şerbant a Nemzeti Színházba Alföldi Róbert hívta meg, hogy a 2010/2011-es évad első bemutatóját rendezze színpadra. Şerban választása Csehov 1901-ben írt színművére esett. Tegyünk […]
november 24, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Bedő J. István Amikor a Harry Potter-láz nyomán tódulni kezdtek a tinilányok, hogy az Equus főszerepében megnézzék Daniel Radcliffe fenekét, már a levegőben lógott, hogy nálunk is hamarosan újra felfedezik Peter Shaffer darabját. Nem is kellett csalódnunk. Az Equus mindig jól elővehető darab, mindig jutalomjáték a manipulátor pszichiáternek és mindig nagy feladat – vagy […]
június 12, 2013 Írta: olvassbele
0