Ki a kedvenc James Bondod? | Richard Osman: Oltári vagyon

Paddington |

A szokásosnál többet kellett várnunk Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub sorozatának legújabb kötetére, mivel a szerző új sorozatot indított. A hírek szerint a közeljövőben (a mostani kötetet követően) kétévente látogathatunk majd el Cooper’s Chase-be, a köztes években pedig a Gyilkosokra utaz(hat)unk majd. A rajongók hiányérzetét enyhítendő a Netflix időközben valódi sztárparádéval megörvendeztető filmet készített az első kötetből. A film nézői számára nyilvánvaló: az ajánló címében feltett, a kötetben Ron szájából elhangzó kérdésre a helyes válasz: Pierce Brosnan. (Pedig e sorok írójának más a kedvenc Bondja, szerinte Roger Moore-tól és Sean Connerytől senki nem veheti el a dobogó két első helyét.)

A csütörtökiekkel Osman szinte külön műfajt teremtett, és egyre több szerző igyekszik sikert elérni a négy leleményes öreg nyomdokain járva. Ezek a regények nem pusztán cozy crime (vagyis: könnyed krimi) sztorik, hanem hosszan elnyúló barátságtörténetek, amelyekben a gyilkosságok és rejtélyek gyakran csak ürügyet szolgáltatnak arra, hogy újra és újra visszatérhessünk Cooper’s Chase lakóihoz. Az Oltári vagyon, az ötödik kötet pontosan ezt teszi – de egy árnyalattal komolyabban, fájdalmasabban és érzelmileg mélyebben, mint korábban.

Mivel egyes előző részekről már olvashattak kultúrakirakatunkban (itt, itt és itt), nem érdemes hosszasan magyarázni, ki Elizabeth, Joyce, Ron és Ibrahim, vagy hogy miért olyan szerethető ez a négyes. Az Oltári vagyon írásakor Osman nyilvánvalóan azt feltételezte, hogy az olvasó már ismeri őket. Bár technikailag olvasható önálló regényként is, valójában sokkal többet ad azoknak, akik végigkísérték a sorozat eddigi útját. Különösen igaz ez a negyedik kötet eseményeire, amelyek hatása itt már nemcsak háttérzaj, hanem az egész történet érzelmi alaprétege.

A cselekmény egy esküvőn indul: Joyce lánya, Joanna férjhez megy, az ünnepi alkalom pedig – ahogy Osman világában lenni szokott – nem marad sokáig zavartalan. Elizabethet félrehívja Nick Silver, a vőfély, és közli: valaki meg akarja ölni őt. Nem sejtései vannak, hanem bizonyítéka – néhány órával korábban bombát talált az autója alatt. Mire másnap Joyce-szal együtt újra találkoznának vele, Nick eltűnik, az irodáját feldúlják, és hamar kiderül, hogy az ügy középpontjában jelentős mennyiségű bitcoin áll, amihez mindössze két ember férhet hozzá.

Ez a pénzügyi szál önmagában is izgalmas, de Osman nem esik abba a csapdába, hogy technikai krimivé alakítsa a regényt. Sőt: az Oltári vagyon egyik visszatérő, finoman ironikus motívuma épp az, hogy senki sem teljesen érti, hogy is működik a bitcoin, ami jó eséllyel ismerős érzés az olvasó számára is. A modern bűnözés világa (ezen belül a kriptovaluták és a drogkereskedelem) inkább kontrasztként szolgál Cooper’s Chase hétköznapiságához, mintsem fő témaként.

• Olvass bele az oldal alján!

A sorozatban szokatlan módon ebben a kötetben az érzelmek játszanak leginkább szerepet. Elizabeth gyásza – férje, Stephen elvesztése után – itt sokkal hangsúlyosabb, mint korábban. Osman nagy érzékenységgel írja meg azt az állapotot, amikor az ember „funkcionál”, de valójában csak egyik napról a másikra sodródik. Elizabeth nem akar ünnepelni, nem akar részt venni az életben, de a nyomozás mégis visszahoz számára valamit abból a sziporkázásból, ami mindig is jellemezte. Nem megoldást ad a gyászra, hanem lehetővé teszi, hogy együttéljen vele – és ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a szerző jól ismeri ezt a nehéz élethelyzetet. (Mellékesen megjegyezném, a film egyik legkedvesebb poénja, amikor az Elizabethet játszó Hellen Mirren fejkendősen megjelenik, és megjegyzik, tisztára úgy néz ki, mint a Királynő).

Joyce továbbra is a sorozat egyik legbelevalóbb figurája. Naplószerű megjegyzései egyszerre mulatságosak és meglepően bölcsek, az Oltári vagyon pedig új oldalról mutatja meg őt azáltal, hogy nagyobb hangsúlyt kap a lányával való kapcsolata. Joyce anyaként nem mindig magabiztos, néha tanácstalan, néha túl lelkes – és ettől válik igazán emberivé. A humor itt sem hiányzik, de gyakran ott lapul mögötte az a felismerés, hogy a családi kapcsolatok bonyolultak, még akkor is, ha szeretetteliek.  Joyce ebben a kötetben is állandóan sütiket süt, és mindenkit a legváratlanabb pillanatokban kínál meg velük. (Ezt tudja, aki a sorozat bármelyik kötetét már olvasta, vagy látta a filmet. Persze lassan lehetne más hobbija is, mert az ember olvasás közben folyton nassolni vágyik.)

Ron ezúttal szokatlanul erős reflektorfényt kap, és felfedi a zord aktivista külseje mögött rejlő valódi énjét is. A családi problémái, különösen a veszélyes veje körüli szál, izgalmas melléktörténetet alkotnak, és lehetőséget adnak arra, hogy Ron ne csak hangos, morgolódó figuraként jelenjen meg, hanem olyan emberként, akinek valódi dilemmákkal kell szembenéznie.

Ibrahim marad a csapat lelkiismerete és józan esze, miközben továbbra is különös, de szerethető kapcsolatot ápol Connie Johnsonnal. Ezek a jelenetek továbbra is a sorozat legjobbjai közé tartoznak.

A mellékszereplők közül többen is kiemelt figyelmet kapnak az Oltári vagyonban, különösen Ron unokája, Kendrick, akinek belső monológjai finoman, de hatásosan mutatják meg, milyen nyomokat hagyhat egy nehéz gyerekkor. Osman itt is ügyesen egyensúlyoz: komoly társadalmi témákat érint, anélkül hogy elveszítené a könnyed hangvételt.

Ha magát a rejtélyt nézzük, talán nem ez a sorozat legbonyolultabb detektívfeladata. Időnként úgy tűnhet, hogy a nyomozás háttérbe is szorul a karakterdrámák mögött, de ez tudatos szerzői döntésnek hat. Az Oltári vagyon elsősorban nem a whodunnit (ki tette?) kérdésre keresi a válasz, hanem arra: hogyan élünk tovább? A tempó ennek ellenére feszes, a humor végig jelen van, a párbeszédek élnek, és Cooper’s Chase továbbra is olyan hely, ahová az olvasó szívesen költözne nyugdíjas éveire. Orosz Anna, feketeöves Osman-fordítóként pedig remekül navigálja végig ezt az utazást is.

Az Oltári vagyon olyan, mint valami találkozás régi barátokkal: sok a nevetés, vannak kínos csendek, és néha előkerülnek fájó emlékek is. Osman nem akar nagyregényt írni, de valami mást igen: olyan történeteket, amelyekben jó időzni, és amelyek segítenek kiszakadni a hétköznapokból. Most pedig olyan időket élünk, amikor ez nagyon értékes. Ez a kötet talán egy árnyalattal melankolikusabb, mint az előzőek, de épp ettől válik emlékezetessé. Aki eddig szerette a Csütörtöki nyomozóklub világát, most sem fog csalódni. Legfeljebb azon kapja magát, hogy a végén máris hiányoznak ezek a figurák, és türelmetlenül várja a következő találkozást.

Richard Osman: Oltári vagyon
A csütörtöki nyomozóklub sorozat 5.
Fordította: Orosz Anna
Agave Könyvek, Budapest, 2025
352 oldal, teljes bolti ár 5480 Ft
online ár a kiadónál 4932 Ft
e-könyv változat 4280 Ft
ISBN 978 963 598 4756 (papír)
ISBN 978 963 598 4688 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Csendesen telik az év a csütörtöki nyomozóklub tagjainál. Joyce-t lefoglalják az ültetési rendek és a nyitótáncok. Elizabeth gyászol. Ronnál családi gondok vannak, Ibrahim pedig továbbra is a kedvenc bűnözőjének terapeutája.
Ám amikor Elizabethtől segítséget kér egy esküvői vendég, akinek az életére törnek, a csütörtöki nyomozóklub tagjait újra megcsapja a hajsza szele. Egy gonosztevőnek egy megfejthetetlen kódra fáj a foga, és addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi.
A banda egy minden eddiginél robbanékonyabb nyomozás kellős közepébe csöppen. Vajon képesek lesznek időben megfejteni a kódot és a gyilkossági ügyet?