»Az élet szinte minden szituációjára létezik valami találó bölcsesség« | Beszélgetés Forgács Tamás Arany Penna-díjas nyelvésszel

Kiss Gábor |

A Tinta Könyvkiadó Arany Penna-díját 2024 novemberének végén vehette át Forgács Tamás, a Szegedi Tudományegyetem nyelvész professzora. Az eseményre az Anyanyelvápolók Szövetségének Nyelvőrző Szalonjában, a Józsa Judit Galériában került sor. A díjazottal ebből az alkalomból beszélgetett a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor.

Mikor határozta el, hogy nyelvész lesz?
Forgács Tamás: Egyetemista éveim elején. Addig kicsit jobban érdekelt az irodalomtudomány, de tanulmányaim során úgy éreztem, a nyelvtudomány kevésbé szubjektív, a feltett kérdésekre adható válaszok kevésbé függnek a kutatók megítélésétől vagy ízlésétől, sokkal inkább a nyelvek változását vagy a nyelvhasználatot érintő szabályoktól, törvényszerűségektől. Különösen igaz ez talán egyik fő kutatási területemre, a nyelvtörténetre.

Egyetemi tanulmányainak kik voltak a meghatározó tanáregyéniségei?
Harmadéves koromtól nyelvtörténeti speciális képzésben vettem részt három éven át. Ennek keretében a legtöbb óránkat Velcsov Mártonné tartotta: az ő alapossága és mélyreható nyelvtörténeti tudása a mai napig példamutató számomra, de emberi tartását is nagyon sokra becsültem. Örülök, hogy még mindig köztünk van, s minden évben jót beszélgethetünk a születés- és névnapján. Nagyon szerettem Deme László óráit is. Lenyűgöző volt mindig szabatos beszédmódja és ehhez párosuló csodálatos orgánuma: nem véletlenül volt évtizedeken át egyik műsorvezetője a Magyar Rádió Beszélni nehéz című műsorának. Emellett még rendkívül invenciózus nyelvész is volt, tele ötletekkel és találó megoldásokkal.

Miért a szólások és közmondások vizsgálatát választotta fő területének?
Eleinte inkább nyelvtörténeti kutatásokkal foglalkoztam, de 1988 és 1993 között magyar lektorként tanítottam Németországban a Göttingeni Egyetemen. Magyar nyelvi óráimon tűnt fel, hogy ha olyan feladatokat adok fel, melyekben a hallgatóknak szólásokat és közmondásokat kell gyűjteniük, többnyire elavult vagy nyelvjárási fordulatokat írnak. Rájöttem, hogy az általuk használt – akkoriban mondhatni egyedül forgalomban lévő – frazeológiai gyűjtemény, O. Nagy Gábor szótára sokkal inkább egy nyelvtörténeti és tájnyelvi válogatás, mintsem korszerű anyagon alapuló szótár. Ezért készítettem el 2003-ban megjelent frazeológiai szótáramat. Eközben viszont egyre inkább kedvet kaptam ennek a területnek a műveléséhez, így később megírtam a Bevezetés a frazeológiába című kötetemet (2007). Nagyon lebilincselőek voltak számomra a szólások kultúrtörténeti magyarázatai is, ezért írtam meg „Állati” szólások és közmondások című nagyon olvasmányos, tudomány-népszerűsítő munkámat (2005). Végül az MTA-doktora cím megszerzése érdekében egyesítettem kutatásaim nyelvtörténeti és frazeológiai vonulatát, s elkészítettem Történeti frazeológia című monográfiámat, amely a történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyvének tekinthető.

Melyik a három kedvenc magyar közmondása?
Ez igen nehéz kérdés, hiszen rengeteg közmondás van, s mindig rácsodálkozom, hogy az élet szinte minden szituációjára létezik valami találó bölcsesség, csak sokat kell ismerni közülük, hogy meg is találjuk a megfelelő fordulatot az adott élethelyzethez. De ha mindenáron ki kell hármat emelnem, akkor legyen az egyik ez: Ami nem öl meg, az megerősít. Ez nehéz helyzetekben biztatás lehet arra, hogy azokat a helyzeteket is túl kell élnünk, de a velük való megküzdés mentálisan megerősít bennünket. A másik kapcsolódik az előbbihez: Segíts magadon, az Isten is megsegít! Hiszem ugyanis, hogy a problémáink megoldását nem másoktól kell várnunk, hanem magunknak mindent megtennünk a cél érdekében. A harmadik pedig lehetne talán ez: Amit nem kívánsz magadnak, másnak se tedd. Ez nem is szorul magyarázatra.

2003-ban jelent meg a Tinta Könyvkiadónál a több mint 800 oldalas Magyar szólások és közmondások szótára. Több mint két évtizeddel ezelőtt hogyan gyűjtötte hozzá az anyagot?
Ez a munkám volt az első olyan magyar frazeológiai gyűjtemény, amelyben nemcsak az egyes kifejezések és a jelentéseik szerepelnek, hanem példákat láthatunk szövegbeli alkalmazásukra is. Akkor még nem voltak elérhetők olyan internetes adatbázisok, mint a Magyar Nemzeti Szövegtár vagy az Arcanum Digitális Tudománytár. Létezett viszont több napilapunknak olyan CD-s archívuma, amelyeken meg lehetett találni teljes egészében az illető folyóirat egy-egy évfolyamát, sőt a legtöbbhöz olyan keresőmotor társult, amellyel nemcsak egyes szavakra, hanem akár két szó bizonyos távolságon belül való együttes előfordulására (pl. kosarat és kap) is lehetett keresni. A Magyar Hírlap, a HVG és a Népszabadság kínált fel ilyen erőforrásokat, vagyis a szótár adatai elsősorban ezekből származnak.

Kutatásai alapján több cikket is publikált különböző közmondások és szólások eredetéről. Megemlítené néhánynak az eredetét?
Mivel foglalkozom történeti frazeológiai kutatásokkal is, meglehetősen nagy számban kerülnek elém olyan régi, ma már nem is használt szólások vagy közmondások, amelyeknek már a jelentését is nehéz feltárni, de még nehezebb megfejteni az eredetüket, a mögöttük álló képet. Ugyanakkor, aki ismeri O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyvét, az tudja, hogy ezek az eredetmagyarázatok adják a szóláskutatás legszínesebb, legérdekesebb részét. Kicsit olyan ez, mint a nyomozás: van egy rejtély, amit meg kell fejtenünk. A nyomozás közben néha elkapja az embert a lendület, alig bírja abbahagyni az adatok feltárását, a mozaikok összerakását.
Hadd idézzek két, számomra is kedves példát. Régi gyűjteményeinkben szerepel a Simon bíró hajtja a lovat kifejezés, amit arra használnak, hogy egy házastársi kapcsolatban ʼaz asszony hordja a nadrágotʼ. Korábbi gyűjtemények szerint a kifejezés egy Simon nevű bíróra vonatkozott, aki közismert papucsférj volt. Egy tanulmányomban azonban bizonyítottam, hogy a kifejezés hátterében német eredetet találunk, s az ugyanilyen jelentésű Er ist der Doktor Siemann kifejezéshez van köze. Abban a Siemann afféle nőies férfi (< sie + mann). A magyarra fordítás során a tanult doktort bíróra cserélték, a Siemannból pedig a rá hangalakilag nagyon hasonlító Simon tulajdonnév lett. De ugyancsak ʼpapucsférjʼ jelentésben használtak eleink azt a szólást is, hogy az illető az Anda Pál hadába való. Ennek hátterében egy Anda Pál nevű, katona lett volna, aki minden hétvégén haza kéredzkedett a feleségéhez – mivel törvény tiltotta az asszonyoknak a sereggel vonulását. Valójában azonban az Anda feltehetőleg nem valóságos tulajdonnév, hanem az andalodik, andalog szavak tövében is megtalálható igei tőből képzett igenév, és ʼkissé bambát, álmodozótʼ jelent.

Kik foglalkoztak korábban a magyar közmondások, szólások eredetével? Milyen nevezetes műveket ismerünk e területről?
Számos tudósunk foglalkozott eredetmagyarázatokkal, néhányan – mások tanulmányainak felhasználásával – monografikus műveket is alkottak e téren. Ilyenek például Kertész Manó Szokásmondások, Csefkó Gyula Szállóigék, szólásmódok, O. Nagy Gábor korábban említett, sok kiadást megért műve, a Mi fán terem?, Hadrovics László Magyar frazeológia című kötetei, legújabban pedig Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című kitűnő szótára.

Legutóbb ön gondozta Kresznerics Ferenc kéziratban maradt közmondásgyűjteményét, melyből egykötetes válogatást adott közre. Miért tartotta fontosnak a kötet megjelenését?
Még mindig több olyan szólásgyűjtemény van, amelyek csak kéziratban lelhetők fel, például az MTA könyvtárában. A nemzeti kulturális örökség feltárása és ápolása szempontjából is igen fontos, hogy ezeket a szélesebb olvasóközönség számára is elérhetővé tegyük, de talán ennél is fontosabb ezek digitalizálása. Az elektronikus korpuszokban ugyanis a gyűjteményekből adatolható fordulatok különböző keresőmotorokkal is fellelhetők, így ha valahol olyan variánsra vagy olyan szólásra akadunk, amely ma nem használatos, akkor gyorsan rá tudunk keresni, hogy másutt előfordul-e ez a kifejezés. Ennek pedig komoly jelentősége van a történeti frazeológiai kutatásokban.

Önként adódik a kérdésem: régebben több közmondást használtak a magyarul beszélők?
Úgy tűnik, igen. Egy időben a műveltek még le is szólták azokat, akik ilyenekkel éltek. Létezett olyan mondás, hogy A naplopó szájában hamar kész a közmondás. Mára fordult a kocka: minthogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak, kevésbé ismerik az állandósult szókapcsolatokat, illetve azok jelentését. Ez sajnos még a magyar szakos egyetemi hallgatók körében is jellemző. De épp ezért élvezetes nekik ilyen szemináriumokat tartani, hiszen talán a frazeológiai egységek és a mögöttük álló magyarázatok a legszínesebb része a nyelvészet oktatásának.

Születnek napjainkban is szólások és közmondások?
Igen. Gondoljunk például olyanokra, mint olajra lép, elhúzza a csíkot. Ez utóbbi például a szuperszonikus repülőgépek által kibocsátott kondenzcsíkra vonatkozik. De egészen véletlenszerűen is születhetnek ilyen kifejezések. Az íreknél rövid ideig létezett például a circling over Shannon ʼShannon fölött körözʼ fordulat abban az értelemben, hogy valaki ʼrészeg, illetve egy fontos esemény előtt kétségbeesetten próbál kijózanodniʼ. A szólás forrása egy 1994-ben történt diplomáciai esemény, amikor Borisz Jelcin Írországba látogatott, ám túlságosan „fáradt és érzelmes” volt ahhoz, hogy leszálljon a Shannon repülőtéren a repülőgépről, és találkozzon Albert Reynolds ír miniszterelnökkel.

Önről még a diákjai is tudják, hogy a német közmondásokat, szólásokat is csaknem olyan jól ismeri, mint a hazaiakat. Mi a különbség és mi a hasonlóság közöttük?
Számos hasonlóság van, de számos a különbség is. A hasonlóságok egyik oka, hogy rengeteg olyan szólás és közmondás létezik, amelyeknek a Biblia vagy az antik irodalom a forrása, s mivel a két népnek sok szempontból hasonló a kulturális háttere, ezeket mindkét nyelvben használjuk (pl. árgus szemekkel figyel – etwas mit Argusaugen betrachten). De a német nyelvnek kontaktusnyelvként is igen erős hatása volt a magyarra, így számos a németből tükörfordítással átvett kifejezés él nyelvünkben, mint például a légvárakat épít, amely a német Luftschlösser bauen pontos fordítása. Ugyanakkor az eltérő szokások, történelmi események miatt számos olyan kifejezés is van, amelynek csak az egyik nyelvben van frazeológiai lenyomata. A nem enged a negyvennyolcból szólást például ebben a formában hiába fordítjuk németre, nekik a negyvennyolcas törvényekhez való ragaszkodás nem mond semmit. A ʼrendreutasít, leszidʼ értelmű jemandem aufs Dach steigen szólást viszont hiába fordítjuk németről magyarra (= felmegy vki háza tetejére), mert nálunk sosem élt olyan jogszokás, hogy a kiközösítetteknek, száműzötteknek a házuk tetejét is lebontották, hogy ne tudjanak tovább ott lakni.

Több évtizedes egyetemi tapasztalatai alapján hogyan látja, miben különböznek a mai diákok a régebbiektől?
Mivel régen sokkal kevesebben tanulhattak a felsőoktatásban, a diákok között nagyobb arányban voltak jelen a jó képességű, tehetséges hallgatók. Ma a jóval több hallgató között óhatatlanul több a kevésbé érdeklődő, kevésbé tehetséges és – horribile dictu – kevésbé szorgalmas hallgató. De azért ma is vannak, akiket élvezet tanítani, mert süt belőlük a figyelem, amikor előadok, s kérdéseikből is látom, hogy valóban érdekli őket, amit mondok. Ez mindig erőt ad, hogy szívesen menjünk be az óráinkra.

Végezetül: most éppen min dolgozik?
Egy MTA-doktori értekezést kell elbírálnom opponensként, de már megvan az anyaga egy következő szólásfejtésemnek is, amit az opponensi felkérés miatt félre kellett tennem. Érdekes lesz az is, hadtörténeti kutatásokat is kellett hozzá végeznem.

Forgács Tamás: Történeti frazeológia.
A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve
Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához, 218.
Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2021
478 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
online ár a kiadónál 3192 Ft
ISBN 978 963 409 2841

Itt olvasható a könyv előszava és egy részlete.