Nem volt könnyű az élet P. S. mellett | Miklya Luzsányi Mónika: Ezerszer Júlia

H. Móra Éva |

Ismét olyan könyvvel jelentkezett Miklya Luzsányi Mónika, amely valamelyest kapcsolódik témájában egy előző munkájához. Így volt ez A kamasz király udvarában című ifjúsági regénnyel (2022) – amely II. Lajos korát mutatja be a diákoknak – és a következő évben megjelent, a felnőtt olvasóknak szánt Mohács özvegyével is. Ezúttal több, szintén fiataloknak írt Petőfi-könyv után (Petőfi, a sztár [2023]; Szabadság, szerelem [2024]) most Szendrey Júliára vetül a fény. Mindez az író alaposságát jellemzi: szeret igazán elmerülni, elmélyedni művei választott tárgyában, az adott kor történelmében, minden apró részletben, s az így szerzett információkat aztán „beledolgozni” regényeibe.

Mit tud egy átlagember ma Szendrey Júliáról? A név valószínűleg úgy hetedikes kora táján kerül komolyabban a látókörébe, amikor a Szeptember végén nevezetes során elgondolkozik. Magyartanára válogatja, hogy indulatoktól fűtve vagy szárazon, objektív hangon ismerteti a diákokkal Júlia korabeli megítélését, aki eldobta az özvegyi fátyolt… Aki tanulmányai befejeztével nem különösebben foglalkozik tovább irodalommal, meg is marad ennél a beskatulyázó megítélésnél. Aki további ismereteket szerez, megtudja, hogy nem szerelemből ment újból férjhez, hanem annak reményében, hogy Horvát Árpád segítségére lehet majd eltűnt férje felkutatásában. Aki még informáltabb, arról is olvashatott-hallhatott, hogy boldogtalan, sőt szenvedésekkel teli volt ez a frigy.

Nos, Miklya Luzsányi nem csupán tiszta vizet akart önteni a pohárba, hanem hiteles portrét is rajzolni arról a Júliáról, aki nemcsak Petőfi kis feleségeként volt érvényes, hanem tőle függetlenül is rendkívül erős, határozott és művelt nő volt. Portréja hitelességét a rengeteg alaposan áttanulmányozott forrás adja, amiről a könyv végén található Jegyzetek oldalai tanúskodnak. Korabeli levelek, naplórészletek, vallomások, visszaemlékezések szerepelnek itt; de kritikus szemmel kellett ám tájékozódni közöttük!

Ugyanis Horvát Árpád megbízásából született egy – finoman szólva – kevéssé hiteles életrajz is Szendrey Júliáról halála után, mintegy a férj „magamentségéül”, az ő szájíze szerint. Ha csak a jegyzeteket böngésszük át, már ezek alapján is rengeteg adalékhoz jutunk hozzá. Az nagyjából közismert, hogy Júlia naplót vezetett – később Horvát mindent megtett, hogy megszerezze, de nem sikerült neki –, de az talán kevésbé, hogy Koltón írt naplórészleteit a nyilvánosságnak, asszonytársainak szánta, s Jókai írt hozzájuk ajánlást, amikor folyóiratokban (Hölgyszalon, Életképek) megjelentek. Tudjuk, hogy Petőfi is írt naplót, de az újdonság lehet, hogy fiáról is írt életrajzot annak hét hónapos koráig. A nemzet özvegye kifejezés is ismert – szegény Júlia! –, de az számomra is meglepő volt, hogy először Arany János használta.

De milyen is ez a regény, és milyen is volt ez a Júlia? Az már a Mohács özvegye olvasásakor is szembe tűnt, hogy az írónak nem volt nehéz érzelmileg azonosulni főhősével. Az pedig nyilatkozataiból közismert, hogy Petőfihez gyerekkora óta ambivalens érzések fűzik. Ez erősen érezhető a költő alakjának megformálásában. Nem szobordöntögetésről van itt szó, hanem arról, hogy Júliának nem csak férje elvesztése után volt nehéz élete. Nehéz volt mellette is élni. Mérhetetlenül szerették egymást, de kijutott a szenvedésből már egybekelésük előtt is. Nem csupán azért, mert Szendrey Ignác eltiltotta a lányát a vagyontalan költőtől – ezt még diákkorunkban bebifláztuk –, viszont azt már kevesebben jegyezték meg, hogy Petőfi kigúnyolta Júlia neki írt levelét, és hirtelen felindulásban megkérte Prielle Kornélia színésznő kezét. Később, már feleségként sem volt könnyű elviselni a költő sértődékeny, nyakas természetét, ami gyakran vezetett meggondolatlan és jóvátehetetlen lépésekhez.

• Olvass bele!

Összeveszett egykori jótevőjével, Vörösmartyval; összeveszett Jókaival, s ezt Jókai anyjának írt indulatos levéllel is tetézte; összeveszett Klapkával, gúnyverset írt Mészáros Lázárról – öntörvényűsége még katonaként sem tűrte a regulákat. Inkább leszerelt. Júlia érthető módon aggodalommal nézte-tűrte mindezt, s az már elképzelhető, hogy micsoda gyötrelem lehetett aggódása a harctéren levő férj miatt. Pedig Júlia szellemi társa is volt Petőfinek, vele együtt tudott lobogni a forradalmi hevületben is:

„…hiába a fájdalom, hiába a gyötrelem, hiába a sebek, amiket egymásnak okoztak, kívánta, óhajtotta ezt az életet, nekem fölizgatás és szenvedély kell, mi elfoglaljon, mi éreztesse, hogy élek! És Sándorral lángoltak, lobogtak együtt, az életük úgy forgott, mint az ördögszekér, űzte, hajtotta a forradalom szele meg Sándor vére, indulatossága, nyakassága, hogy nem engedett, jottányit sem, sohasem az igazából.”

(A szöveg írói megformálásában Miklya Luzsányi érdekesen ötvözi a napló egyes szám első személyű kifejezéseit a narrációval.) Bölcs asszonyként sokszor higgadtabban átlátta a dolgokat, mint indulattól elragadott férje, s ezt az író nem kis humorral ábrázolja:

„És mi a szabadság letéteményese? – kérdezte színpadiasan Sándor, ahogy mindig is szokta, amikor fellelkesült. – A szabad sajtó! Először a cenzúrát kell eltörölnünk! Azután jöhet a többi!
– Mi többi? – kérdezte Júlia.
– Hát… A többi… – vakarta a fejét Sándor, mert eszébe jutott, hogy itt, Pesten nincs kéznél egy fia király sem, akinek fejét lehetne venni.”

A szerelem a síron túl is tartott. Megindultan olvassuk Júlia összeomlását Petőfi halála/eltűnése után; tébolyult látomásokban térnek vissza a megszállott keresés emlékei, majd kendőzetlenül leírja a kétségbeesésében és reményvesztettségében borhoz és „mákonyhoz” nyúló nő sötét időszakát, amikor nemhogy a külvilág, még gyereke sem érdekli. (Korábban kiderült már az olvasó számára, hogy Júlia anyja is depressziós volt.) Gyönyörű részlet: kezd kilábalni ebből az állapotból, a bezártságból a természetbe jut, lóra ül – szőrén üli meg, ahogy Sándortól tanulta – megérzi a tavasz illatát, vágtat, vágtat, közben emlékek sora szállja meg…

Ez az erős asszony Erdődön finom várkisasszonyként nevelkedett, s hiába volt tájékozott az irodalomban s a világ dolgaiban, a férfiak aljas közeledésén, mocskos szándékukon nem látott át. Így történt, hogy vakon bízva a tovább keresés lehetőségében és a segítő kezekben – szájára vette a város, rágalmazó pletykák terjengtek róla. Ebben az állapotban ment hozzá Horvát Árpádhoz. Az ő jellemét az olvasó hamarabb kiismeri, mint Júlia. Érdekes, hogy kezdetben kissé bamba – legalábbis az úri társaságban nehezen forgó – embernek láthatjuk, aki azonban elég rafinált ahhoz, hogy állását a nehéz időkben is megtartsa. Perverz vágyait kezdetben a nyilvánosházakban elégíti ki, majd egyre brutálisabban Júlián. Megrázó szembesülni az egyre fokozódó gonoszsággal, ami Horvátból árad.

Júlia körül bőven akadnak jó emberek is. Kevesebb, de karakteres vonásokkal megrajzolva látjuk őket. Közelképet kapunk Vörösmartyról, a feleségéről, Csajághy Lauráról, Egressynéről. Szendrey Ignácról alkotott elképzelésünket is jócskán árnyalja az a féltő gondoskodás, amellyel leányát segíteni igyekszik gyötrelmeiben. És egészen érdekes dolgokat tudunk meg Gyulai Pálról…

Az eseményeket hű korrajz egészíti ki. Sok egyéb mellett megismerjük a 19. századi házassági eskü gyönyörű szövegét, bekukkanthatunk a lakodalmas konyhába, ahol az ételsorok készülnek – és szomorúan konstatáljuk, hogy női szerző, legyen bár akármilyen tájékozott és okos, csak hagyományosan „női” témákról írhat a lapokban. Vagyis a kor megítélése szerint a nő maradjon csak feleség és háziasszony… Megrendítő, hiteles, letehetetlen olvasmány.

Miklya Luzsányi Mónika: Ezerszer Júlia
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2024
Időutazó sorozat
288 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a lira.hu-n 4500 Ft,
e-könyv változat 4199 Ft
ISBN 978 963 543 3971  (papír)
ISBN 978 963 543 4923 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Pedig jóval több volt, mint feleség.
A korabeli dokumentumokra épülő életrajzi regény egy szenvedélyes, merész és különleges nő életét meséli el Petőfivel való megismerkedésétől a Horvát Árpáddal kötött második házasságán át haláláig, az életutat, amelynek során a forradalom szimbólumából, a nemzet özvegyéből lett megvetéssel sújtott, megtört asszony.