A pók mitológiája | Bridget Collins: A csendgyár

kistibi |

A pókok ősi vendégei a mitológiának. Jelenlétük egyaránt hordozza a tökéletességet (egy pókhálónál mesteribb alkotást ritkán látunk) és a csontig hatoló félelmet. Talán a legismertebb az Arakhnéról szóló pók-történet a görög mitológiából. Arakhné csodálatosan szőtt és hímzett, ám oly elbizakodott volt, hogy Athéné versenyre hívta ki. Ezt megnyerte ugyan, de Athéné büntetésképpen pókká változtatta. Az istennő bosszúja örökkétig tartó: a pók tökéletes hálót sző, de az ember iszonyodik tőle, és azonnal elpusztítja, ha találkozik vele.

Ezt a félelmet legpontosabban talán Tolkien figurája, a Banyapók testesíti meg. Az Árnyékhegység sötét járataiban él, hálóját valami ragadós anyagból sodorja, és szinte lehetetlen szabadulni a hálójából. A pókokat Európán túl is kiemelt szerepben láthatjuk. „Az óceániai mítoszokban – írja a MiMicsoda – teremtő istennek tekintették a pókokat, akik a világot a hálószövési tudásuk révén hozták létre. Az amerikai indiánok körében a pók volt a szél és a vihar teremtője.”

Bridget Collins a pókhálóból készült selymet teszi meg A csendgyár főszereplőjének. Még írta a könyvet, amikor így nyilatkozott róla: „Viktoriánus történet, az 1870-es években játszódik. Méghozzá egy gyárban, ahol pókselyemből olyan anyagot készítenek, ami az egyik oldalán csendet teremt, a másikon viszont melléktermékként zajt kelt. A központi gondolat a csend metaforája, ez az egyszerre vágyott, mégis félelmetes jelenség. Segítségével ki tudod zárni a zavaró zajokat, de ugyanígy el is lehet vele némítani embereket.”

Bridget Collins itt voltaképpen leleplezi alkotói módszerét. Egy metafora, egy központi gondolat köré fonja a történetét és építi meg annak világát. A Könyvkötőben a mesteremberek lejegyzik az emlékeket úgy, hogy az emlék eltűnik a mesélő agyából, a leírt történetet pedig bekötik és őrzik, hogy illetéktelenek ne olvashassák. Az Árulások központi magja a grand jeu (nagy játék), amiről a regény végéig sem tudjuk meg, hogy egész pontosan micsoda.

A csendgyárban is ezt a technikát alkalmazza. Nevezhetnénk akár hibrid műnek is, mert – akárcsak az előző regények – egyrészt valóban viktoriánus történet, másfelől viszont fantasy. Többek között ettől tartom nagyszerűnek. A 19. század a brit korona nagy évszázada, csak el ne felejtsük, milyen áron. Viktória királynő 64 éves uralkodása nem kizárólag a gyarmati terjeszkedés diadalmenete, a politikai reformok kora. Mert ekkor virágzottak a dologházak, ekkor élt Twist Olivér és sok társa, meg a megnyomorított életű tíz- és százezrek. Tegyünk mellé egy magyar párhuzamot: a borsodi mélyszegénységben élőt sem érdekli, hogy a jegybankelnök fia évi több mint ötvenmilliót fizet ki egy luxusvilla bérleti díjaként az Egyesült Arab Emirátusokban. Őt az érdekli, hogy tud-e másnap adni zsíros kenyeret a gyerekének.

A csendgyárban egymással párhuzamosan fut két történet, mintegy ötven év eltéréssel. James és Sophia meséje az 1820-as években játszódik Kratosz szigetén. (A valóságban ilyen sziget nincs, Kratosz viszont létező mitológiai figura. Pallasz titán és Sztüx fia. Neve az isteni erőre utal. Könyörtelen, erőszakos alak, aki Zeusz hatalmát szolgálja, nem válogat az eszközökben.) A helyszín névválasztása szándékos, mert különös pókok élnek ezen a szigeten, ahol csodálatos és természetfeletti dolgok történnek. Sophia, aki egyben a narrátor is, lázadozik az erőszakos és megfellebbezhetetlen James ellen, azonban szerelmes is a férjébe, és mindenképpen a kedvében szeretne járni. James rovarkutató (inszektológus), tanulmányt szeretne írni a pókokról, de nem tud a közelükbe jutni. Végül is a véletlen és Sophia segítségével sikerül szert tennie egy élő példányra…

Sophia megismerkedik Hirával, a helyi „füvesasszonnyal”, aki ugyan írástudatlan, de pontosan tisztában van a sziget, vagyis a pókok törvényeivel. Mivel James teljesen elhanyagolja feleségét, Sophia csak Hirával tud beszélgetni, aki bevezeti őt a pókok és a pókselyem titkaiba. A férfi a házukba visz egy pókot, és ezzel vét a törvények ellen. A vétségért a feleség fizet meg: elvetél. Amikor James segítséget kér Hirától, az elutasítja: „…gondoskodjon maga a feleségéről. És soha, de soha ne hozza be a házába egyetlen nővérünket sem, megértette?”

James ebből nem ért semmit, számára csak a remélt tudományos felfedezés a fontos, aminek révén talán bejut a tudományos élet élvonalába… Ebből a cselekményszálból viszont megérthető valami a pókokról és a pókselyem veszélyeiről.

„Ebbe az anyagba szoktuk belecsavarni a halottainkat. (…) A pókok selyméből készült. Olyan pókokéból, akik közül a férje is tartott itthon egyet, de erről most nem szeretnék beszélni. Ez a selyem nem az élőknek való. Megbetegíti az embert, ha túl sokáig viseli; az emberi elme nem tudja elviselni azt, ahogy a selyem módosítja a hangot, mintha az tükröződés lenne a zavaros vízen. A halottakat azonban megvédi és őrzi, amíg porrá nem lesznek.”

Sophia érti Hira igazságát, hogy a pók fogva tartása miatt, büntetésképpen veszítette el a gyermekét. De mivel férje egy angol úr, Hirának nem adhat igazat. Valóságos bosszút állni nem tud, indulatairól csak a naplója tanúskodik. „Jómagam ugyan nem vagyok az algebra szerelmese, de felteszem, ha Isten moszkitókat és leprát is teremtett, akkor a matematika különböző ágaitól sem riadhatott vissza.” A lázadás és a tiszteletlenség szavait egy nő nem mondhatja ki a férje előtt, de valahol muszáj kiadni magából, így kerülnek a naplóba. Nemcsak a gúnyos tiltakozás hangja olvasható ki a naplóból, hanem az álszentség elleni harag is. „Istennek írnám? Isten vajon olvassa ezt? Nos, ha olvasod, Uram, akkor menj a pokolba!”

• Olvass bele!

Ez a történet mellékszála ugyan a regénynek és megmagyarázza a pókok Angliába kerülését, ám számomra fontosabb volt az, ahogy az író bemutatja a viktoriánus angol úr gőgjét, ostobaságát, erőszakosságát.

A regény jelene ötven évvel későbbi, és már Angliában játszódik. Itt jövünk rá, Collins milyen gyönyörű párhuzamot vázolt fel. Ami a görög szigeten jól működött, beleépült az ottani nép szokásrendszerébe, az a brit szigeten iparrá és üzletté válik. James kései rokona, Sir Edward jól menő textilgyáros. Ő az egyik főhőse ennek a történetszálnak, a másik meg Henry Latimer, a jóindulatú balek. Elvarázsolja a gazdagság és a tekintély, s ő építi fel a pókselyem marketingjét, beleadja minden tehetségét, még valami furcsa rajongásfélét is érez munkaadója iránt, de ettől nem alkalmazott lesz belőle, hanem gerinctelen szolga. Sir Edward átalakíttatja textilüzemét a pókselyem gyártására, Latimer ellenben elbukik. Mégsem válik tragikus hőssé, mert szolgalelkűsége miatt nem tudunk együttérezni vele. Az olvasó pedig tanulmányozhatja, hogyan lehet a haszonszerzés érdekében bármilyen csodát lealjasítani. A csendgyárban ugyanis főként gyermekek dolgoznak (19. század!), s a pókselyem mellékhatásai egy idő után súlyosan megbetegítik őket. De más baj is van: az eredeti élőhelyükről kiragadott pókok agresszívekké válnak.

Sir Edward átlátja, mekkora hatalomhoz jutott a pókfonallal. „Véget vethetünk az ipari sztrájkoknak, a válásoknak és az engedetlenségből vagy arroganciából fakadó bűnöknek, igen! Hölgyeim és uraim, én egy új világot ígérek önöknek, ahol az emberi tudat végre összhangba kerül a környezetével, felszámolunk minden disszonanciát és hamis hangot…” A pókselyem képes kizárni az embert a világból, hang nem juthat el hozzá, és ő sem találhatja a kapcsolatot környezetével. Tökéletes helyzet áll elő a hatalom számára, még csak külön agymosás sem szükséges hozzá. A pókselyem csendje rossz kezekbe kerülve megágyaz a totális diktatúrának.

Úgy hiszem, a több rétegű történet nem csupán fantasy, hanem gyönyörű formájú figyelmeztetés is. Collins három, magyarul is megjelent kötete elgondolkodtatott, mennyire egy gondolati tőről fakadnak a regényei. Aztán egy interjúban belefutottam a szerző egyik fontos mondatába: „…arra jöttem rá, hogy meg lehet fogalmazni az életed valóságát úgy is, hogy nem az életed történetét írod.”

Bridget Collins még csak 43 éves, eddigi életműve már tíz kötet. Az első hétről némi szakmai önkritikával így beszél: „Amire a legbüszkébb vagyok, az a gyermekek keresztes hadjáratáról szóló The Broken Road. Elég irodalmira sikerült, és úgy szól hozzám ma is, ahogyan a másik hat már nem képes.”

Mindhárom hazai Collins-kötetet Borbély Judit Bernadett ültette át magyarra. Nem túlzok: lenyűgözően. Megérdemelné, hogy neve a borítón is fel legyen tüntetve. Hiszen a fordítás nem favágás, hanem újraalkotás!

Bridget Collins: A csendgyár
Kult könyvek sorozat
Fordította: Borbély Judit Bernadett
21. Század Kiadó, Budapest, 2024
383 oldal, teljes bolti ár 6490 Ft
online ár a kiadónál 4868 Ft,
ISBN 978 963 568 5110

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Henry csendről álmodik – olyan világról, ahol nem hallatszik az órák engesztelhetetlen ketyegése, a részegek óbégatása, nem csattog a lovak patkója a macskaköves utcákon.
Aztán találkozik Sir Edwarddal, egy rejtélyes úriemberrel, aki pontosan ezt árulja. Egy drága selymet, ami elnyeli a világ zaját – mindazt, amiből Henrynek már annyira elege van.
Azért hívják el a gyárba, hogy meggyógyítsa Sir Edward lányának hallását. Henry egyre erősebben vonzódik a zajokat elnyelő selyemhez, e túlvilági ajándékhoz, és felkelti érdeklődését az anyag eredete. Sir Edward lányának nevelőnője többször is figyelmezteti Henryt, de a férfi ennek ellenére sem tud lemondani az egyedülálló selyemről.
Vajon mi lesz a vonzalmának ára? Túl késő lesz-e visszafordulni?