Salto mortale a múltba és a jövőbe… | Kavagucsi Tosikadzu: Történetek a kávézóból

kistibi |

Mélységesen mély a japán irodalom kútja, mondhatnánk Thomas Mann után szabadon, de a jelen vizének gyűrűin is hatalmas tehetségek csillognak. Murakami Haruki a Nobel-várományosok között van, Ishiguro hét éve vitte haza a svéd trófeát… Nem véletlen: nagy valószínűséggel a világirodalom első regénye is Japánban született. Muraszaki Sikibu az ezres évek legelején írta a Gendzsi szerelmeit, amikor eleink még kumiszt ittak, és az egész országban alig volt írástudó ember.

Az első magyar regény, Dugonics András Etelkája 1788-ban jelent meg. Ez nagyjából nyolcszáz évnyi különbség. Szóval amikor valaki nagy közönség előtt melldönget, nem ártana, ha tudja, hogy vannak a mienknél ősibb kultúrák. Ami a magyar irodalomban az utóbbi száz évben történt, az felér egy időutazással. A magyar regény, a magyar irodalom behozta több évszázados hátrányát. Biztosan érzem-tudom, hogy a világ kultúrájának élvonalában van.

Kavagucsi Tosikadzu színházi rendező (is), ami azért jó hír az olvasóknak, mert hihetetlenül pergő, képszerű stílusban ír, nem elmesél, hanem jeleneteket rak fel a lehető legkevesebb narrációval, sok-sok jól megírt, hiteles párbeszéddel. Ebben a kötetben, ami a Mielőtt a kávé kihűl folytatása, négy történetet ismerhetünk meg. Négy különálló történet, de vannak összefüggéseik: az állandó szereplők a Funiculi Funicula kávézó és annak dolgozói, míg a vendégek változnak, és ahány vendég, annyi rejtély.

Ez a kávézó: szakrális hely, sajátságos templom. Ha valamelyik vendége vissza akar menni a múltba, vagy előre, a jövőbe, szigorú szabályok szerint, de megteheti. A legfontosabb szabály, hogy a jelenen nem változtathat – sem a múltból, sem a jövőből. Utazása időben is korlátozott. Megjelöli az időpontot, ahová menni akar, avval találkozhat, akivel akar, feltéve, hogy a keresett személy járt már a Funiculi Funiculában. Kísértet ül az egyik széken, és egész nap regényt olvas. Napjában egyszer feláll, a mosdóba megy. Ez az időpont kiszámíthatatlan, résen kell lenni. Ilyenkor kell a székére ülni a leendő időutazónak. Megkapja a kávéját, és amíg az ki nem hűl, elutazhat a kívánt időbe. Ám mielőtt a kávé kihűlne, vissza kell térnie, különben kísértetté válik. A székről fel sem állhat, mert akkor megszűnik a varázs.

Először az a kérdés vetődött fel bennem, hogy ha nem változtathatok, akkor minek menjek vissza vagy előre… A regény gyönyörű választ adott erre, mert adhat lelkierőt, szeretetet, léleksimogatást egyik ember a másiknak akkor is, ha az alapvető dolgokon nem tud változtatni.

Négy történet, négy tragédia – és valahogy mégis élhető maradt az élet. Sőt: ki lehet facsarni belőle némi boldogságot is. Hogy visszamenni miért érdemes, azt talán Aszami asszony története mutatja meg a legpontosabban. gyásza feloldozhatatlan. Elvetélt, hetven napos magzata haláláért önmagát okolja, nem tud kilépni depressziójából.

„– Mit értettem félre? Még megszülni sem tudtam a gyermekemet! Minden az én hibám! Mindössze hetvennapnyi életet voltam képes adni neki! Hetven napot, nem többet, nem kevesebbet!
Kurata fegyelmezetten végighallgatta.
– A gyermek életének hetven napján téged akart boldoggá tenni… Ha ilyen elkeseredett maradsz, nem fogadod el e hetvennapos kis lélek ajándékát… Még mindig nem késő. Amennyiben boldog akarsz lenni, a gyermeked hetven napja segít ebben, és a fogantatása is értelmet nyer. Tőled kaphatja ezt az értelmet.”

Így kezdődik Kurata és Aszami kapcsolata A szerelmesek című fejezetben. De a történet tragikus fordulatot vesz, ugyanis a férfi pontosan tudja, halálos betegsége mennyi időt enged még neki. Ekkor megy előre Kurata az időben, választ egy halála utáni időpontot, és találkozik Aszamival. Vajon miről beszélhet egymással ez a két ember? Lehet-e, kell-e egyáltalán mondani valamit ilyenkor?

A Jóbarátok története sem egyszerű. Gotharo tönkrement, régi barátai cserben hagyták. Ápolatlan, bűzlő hajléktalan lett belőle. Találkozik Suicsivel, diákkori barátjával. Suicsi felkarolja a lecsúszott férfit, állást kínál neki az éttermében, Gotharo hamarosan hasznos segítővé válik. Egy nap Suicsi és a felesége, Joko kórházba siet, mert Jokót csillapíthatatlan fejfájás gyötri. Kicsi lányukat, az újszülött Harukát otthon hagyják, Gotharo felügyeletére bízzák – és többé sosem térnek vissza, mert autóbalesetben életüket vesztik. Gotharo viszi tovább Suicsi éttermét, és egyedülálló apaként neveli Harukát, aki mit sem sejt a múltjáról. Amikor huszonkét évesen férjhez menni készül, Gotharo fél, hogy az anyakönyvvezető előtt kiderül: ő nem is az apja a lánynak. Vissza kell tehát utazni a múltba, beszélni Suicsival – de ugyan hogyan mondhatja el neki: Te már meghaltál, én neveltem fel a lányodat.

Ezért nagyszerű Kavagucsi regénye. A sci-fi és a fantasy eszközeivel hozza létre a szituációkat, de olyan valóságokat teremt, amelyek minden (idő)tartományban megállják a helyüket. Pontosan lefesti a múltba-jövőbe utazók élethelyzeteit, és amikor az olvasó teljesen tanácstalan, hogy ő maga mit tenne ilyenkor – akkor olyan megoldással áll elő, amire senki nem számít, senki nem gondol.

• Olvass bele!

Valóságos helyszín csak egy van, a kávézó. A különböző idősíkokba, a különböző terekbe, innen indulunk és ide térünk vissza. Kavagucsi pontosan kidolgozta az időutazás szertartását, amiből az európai olvasó talán nem is ért mindent, de azt igen, hogy a japánok nagy fontosságot tulajdonítanak a szakrális eseményeknek. Szinte mindenki olvasott, hallott már a tea-szertartásról. A Tea Útja, vagyis a tea elkészítése: kulturális tevékenység…

A kötet másik két elbeszélésére itt csak utalok, de azok is megérdemlik a figyelmet. Az egyik egy fiú története, aki nem jut el édesanyja temetésére, ezért visszamegy a múltba, hogy még egyszer, utoljára találkozhassanak. És végül is hasonló felépítésű az idős nyomozó esete, aki fiatalon úgy veszítette el a feleségét, hogy a születésnapi ajándékát nem adhatta át neki.

Alapvetően tragikus mind a négy történet, de mindegyikben felcsillan valamiféle remény: megmutatja, hogy miért érdemes élni, mi adhat erőt az ember számára, hogy fel tudjon állni a padlóról, új célokat találjon – kipréselje az időből a neki járó boldogságot.

„Az volt az álma, hogy keramikus lesz, saját műteremmel – mondja a fiú, aki nem tudott elmenni édesanyja temetésére. – Hosszú éveken át nyomorgott sikertelenül, álmait kergetve. Aztán becsapták, és olyan mély kétségbeesés kerítette hatalmába, hogy már a boldogtalansága okaival sem volt tisztában. Ráadásul félő volt, hogy anyjának nagyobb keserűséget okoz, mint saját magának… Jó, élni fogok, történjen bármi… anyám emlékéért, aki élete végéig imádkozott a boldogulásomért...”

Kavagucsi Tosikadzu reménytelen élethelyzetekről mesél, történetei mégis derűlátást sugallnak. Nem keseredik el, amikor el lehetne, hanem új célokat tűz ki, új élethelyzeteket teremt. Bizalommal tekint a jövőbe. Ez az életerő és ez a szinte valószínűtlen optimizmus teszi naggyá a regényt.

Ha az olvasó egy európai nyelvből kiindult fordítással találkozik, csupán rábólint: jó a fordítás, jól olvasható, tetszett. Ha azonban teljesen más kultúrkörből származó művel találkozunk, már nem ilyen egyszerű a helyzet. Ilyenkor nem csupán szöveget kell átültetni , hanem egy másik világot, más gondolkodásmódot. Az író-költő-fordító Béresi Csillának ez tökéletesen sikerült, köszönet érte.

Kavagucsi Tosikadzu: Történetek a kávézóból
Átdolgozott kiadás
Fordította: Béresi Csilla
Kossuth Kiadó, Budapest, 2023
254 oldal, teljes bolti ár 4500 Ft,
online ár a kiadónál 3600 Ft,
e-könyv változat 2690 Ft
ISBN 978 963 636 1723 (papír)
ISBN 978 963 636 2621 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A nemzetközi bestseller Mielőtt a kávé kihűl folytatásában négy újabb időutazásra kerül sor a kicsiny japán kávézóban.
Tokió egyik mellékutcájában több mint egy évszázada kínálja gondosan elkészített kávéit a Funiculi Funicula. Városi legendák szerint mást is tud ez a hely: vendégei szigorú szabályoknak engedelmeskedve visszamehetnek az időben. A régi és új karakterek sorában ismét négyen vállalkoznak erre a feladatra. Kockázatos kalandjuk során barátaikkal, családtagjaikkal és szerelmeikkel találkoznak. Noha a múlt a szabályok szerint nem változtathatja meg a jelent, mégis olyan impulzust ad az időutazóknak, ami megkönnyíti életük folytatását.
A szívmelengető érzelmekkel és sok-sok bánattal teli regény arra buzdítja az olvasót, hogy maga is feltegye a kérdést: „Mihez kezdenék, ha visszamehetnék az időben?”