Bolyongások egy lánnyal térben és időben | Linn Ullmann: A lány 1983-ból

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

Németh Lívia |

Linn Ullmann neve nem ismeretlen a hazai olvasók számára, a teljes életmű olvasható magyarul is. Legújabb regénye, A lány 1983-ból számos díjat nyert Norvégiában, így nem csoda, hogy Ullmann kedvelői felajzottan várták a megjelenését.

Maga a cselekmény összefoglalható néhány mondatban: az elbeszélő a jelenben 55 éves, depresszióval küzdő felnőtt nő, koronavírussal, idős édesanyával, kamasz gyerekkel. De a könyvben jelen van a másik elbeszélő: ugyanez a nő, 16 éves lányként 1983-ból. Ő az amerikai fotós, A. hívására Párizsba utazik, hogy egy divatmagazin számára néhány felvétel készüljön róla. Ha csokorba szedjük a kor hívószavait – Párizs, modellvilág, drog, szex –, olyan világ idéződik föl, amiben nem túl biztonságos fiatal lánynak lenni. (Vesd össze Antonioni 1966-os Nagyításával.) És nem is lövünk mellé ezekkel az előfeltevésekkel: főhősünk, Karin, rögtön első nap eltéved, és az éjszakát A-nál, A-val tölti. Az elbeszélő ezt a problémás viszonyt próbálja feldolgozni magának és magában. Nem erről akar írni, gondolatai mégis erre irányulnak, ezekhez az emlékekhez keresi a kulcsot. Meg akarja érteni, mi történt vele 1983-ban, össze lehet-e forrasztani azt a két alakot, a lányt 1983-ból és a nőt 2021-ből.

• Olvass bele!

De ez mégsem traumaírás, kibeszélés. Pedig lehetne az is: a fotós, A. korát tekintve lehetne akár az apja is, tehát épp elég Btk-szagú a komoly korkülönbségből és a hatalmi pozícióból fakadó szexuális visszaélés – ami azért központi motívum marad. Karint többször éri inzultus (férfiaktól persze) a diszkóban, a taxiban, a fotós műtermében. Mégis a regény lényegesen több mint egy #metoo-történet.

„Idős Karin” sokat időzik az emlékezés-felejtés témakörnél. Akarja-e, hogy A. emlékezzen rá, a köztük történtek után helyes-e, ha nem emlékszik? Az elbeszélőt hajtja a megfelelési kényszer, hogy valósághűen, az ok-okozati viszonyokat követve tárjon fel mindent, hogy hiteles maradjon, az olvasónak ne támadjon kétsége, hogy ami történt, az valóban megtörtént. Hiszen napjainkban is szinte kivétel nélkül minden zaklatási történetben jelen van az áldozathibáztató hozzáállás.

A legizgalmasabb a regényben az alakok haláltánc-szerű felidézése: egyszerre szerepelteti a különböző életszakaszaikban az apját, anyját, „fiatal-Karint”, A.-t; fiatalként és idősként egyaránt. „Idős Karin” annyira közel enged magához, szinte belemászhatunk a fejébe, kotorászhatunk az emlékei között. A saját lánya most 16 éves, (a szerepek már felcserélődtek), most ő az anya, ami felelősséggel jár, illetve rendet akar tenni a múltban, aminek az aktualitását a koronavírus-járvány adja, az igazi memento mori. Ahogy a titokban rendezett buli után a 15 éves lány kitakarít otthon, vagy ahogy a 30 éves nő a válás után a régi holmijait rendezi a padlásról lekerülő dobozokban, úgy akar az 55 éves is rendet tenni az emlékei között. Mert rendnek kell lennie.

A regény olvasható felnövekedés-történetnek is. Karin 16 évesen eltéved Párizs utcáin, hiába keresi a szállodájához vezető utat, még a címére, nevére sem emlékszik. Mint minden fiatal lány, ő is szeretne valaki vágyának a tárgya lenni – „de vigyázz, mit kívánsz, mert teljesül!” A regényben kétszer is találunk utalást a tíz szűzről szóló bibliai példázatra (Máté 25.). Elmondom, nem mindenki ismeri. A tíz szűz között öt balga és öt okos van, mind a vőlegényt várják, de a lámpásba olajat csak az okosok visznek magukkal. Az evangéliumi szöveg szerint „megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.”

A regény végén mi is ott állunk az ajtó előtt Karinnal. Talán mi vagyunk a piros sálas férfi, aki odakíséri, és bár nem tud segíteni, de a tanúja annak, ahogy belép a kapun. Ez a regényvégi Karin nem lehet azonos azzal, akit az elején ismerünk meg, hiszen végigkóválygott a regényfolyamon, közben talán fel is nőtt, vagy legalábbis felkészült, és most nagyon odafigyel, mint az öt okos szűz.

Pap Vera-Ágnes fordítását mindig jó kézbe venni, végig magas színvonalú, nem bicsaklik meg, nem zökkent ki sehol ebből a talányos történetből, melynek rengeteg rétege van.

Leginkább könyvklubtagoknak célszerű elolvasni (pláne közösen), aztán elemezgetni a történet egybefonódó rétegeit.

Linn Ullmann: A lány 1983-ból
Fordította: Pap Vera-Ágnes
Scolar Kiadó, Budapest, 2023
240 oldal, teljes bolti ár 5995 Ft,
online ár a kiadónál 5096 Ft
ISBN 978 963 509 6893

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy téli éjszakán egy tizenhat éves lány bolyong elveszve Párizs utcáin. Zsebében egy cetlin a harmincéves fotós, A. címe. A lány még nem tudja, hogy ami ezen az éjjelen történik majd, gyökeresen meg fogja változtatni az életét…
„Azáltal, hogy megírom mindazt, ami történt, azáltal, hogy elmesélem a történetet, az igazsághoz olyan hűen, amennyire csak tőlem telik, megpróbálom egyetlen testté összeforrasztani őket kettőjüket – a nőt 2021-ből és a lányt 1983-ból.”
Linn Ulmann regényének elbeszélője kétségbeesett igyekezettel próbálja összerakni életének darabjait, és folytonosságot teremteni a múlt traumatikus eseményei és a jelen tapasztalatai között. Megszállott utazásba kezd a feledés rétegein át a legrejtettebb és legsúlyosabb emlék felé. Oslo, New York és Párizs elevenedik meg a könyv lapjain, hogy a töredékek nyers, őszinte és kíméletlen történetté álljanak össze hatalomról, vágyról, szorongásról, testről és szégyenről. És a kételyről: lehetséges-e békére lelni.